A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Határok nélküli emlékezet

Kedves Híradó Olvasók! A Híradó legutóbbi megjelenése óta sok minden történt. Az első, általam főszerkesztett lapot már Ózdra kézbesítette a posta Göteborg helyett. Ugyanis a koronavírus járvány miatt a Nemzetpolitikai Államtitkárság hazarendelte a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasait, köztük engem is. A svédországi magyar egyesületek törölték programjaikat, rendezvényeiket a SMOSZ javaslataival összhangban.

Mikor kinéztem március elején az új albérletem ablakán, minden ugyanolyan volt, mint szokott – mégis ott bujkált már a levegőben az emberek névtelen félelme, hogy most jobb lesz inkább otthon maradni. S pár napra rá hirtelen hazahívtak. Elköszönni sem volt időm szinte senkitől – személyesen. SZEMÉLYESEN. Csupa nagybetűvé vált ez a szó, az együttlét, a találkozás öröme. A közösségi szellemet, a „tüzet” táplálni kell ilyen ínséges időkben is, ezért tértünk át az online „létre”. Bihari Szabolcs SMOSZ elnök ötlete nyomán nyugat-európai járványkörképet készítettem néhány országról, hogy ott milyen megoldásokat találtak az új helyzetre. Szabolcs mellett Kovásznay Ádám mentoromnak és Csobánka Zsuzsa Emese (írországi) KCSP-ösztöndíjas társamnak is szeretnék köszönetet mondani, hogy összekötöttek egy-egy országgal. Mi, ösztöndíjasok is összefoglaltuk az online munkavégzésünk hónapjait. Szerencsére az egyesületektől kaptam bőven cikket, beszámolót, s a verseket, novellákat, egyéb fiktív szövegeket nem érinti egy-egy vírus: a szellem máshol lakozik. Csépányi László Vipassana naplórészlete (Könyvespolc|Diavetítő) épp egy csendesebb magunkba vonulásra mutat rá, a „túlélés” egy lehetséges módjára. A tavaszi Korzón hirtelen tobzódni kezdtek az emberek, most több verset is hoztunk a Kedves Olvasónak.

A 2020-as év az erős magyar közösségek éve és a nemzeti összetartozásé is, hiszen az idei nemzeti összetartozás napján lesz 100 éve annak, hogy feldarabolták a Történelmi Magyarországot a trianoni békediktátum aláírásával. Erre a tragikus eseményhez kapcsolódó, archív fotókkal emlékezünk, de lapunk címlapfotója is erre utal: az évfordulóra elkészült Összetartozás emlékművét láthatjuk rajta (Budapest), melynek felavatása a járvány miatt augusztus 20-ára tolódott a legutóbbi hírek szerint. A tájépítészeti alkotás falára körülbelül 12 ezer helységnév került – azon települések neve, amelyek a Történelmi Magyarország utolsó, 1913-as statisztikai összeírásában szerepeltek.

Határmentén nőttem fel, sosem értettem, miért nem sétálhatok csak úgy át az erdőn keresztül oda, ahol ugyanúgy magyarul beszélnek. Azóta persze Magyarország uniós tagország, most már nyitott a zöldhatár is. De tudjuk, hogy ez mégsem ugyanaz… Ha most összegyűlni nem is tudunk, de otthon, csendben emlékezzünk meg erről a nemzetünk életében olyannyira meghatározó, kitörölhetetlen dátumról, s ahogy a magyarországi nemzetpolitika próbálja enyhíteni ennek fájdalmát, koncentráljunk az összetartozásra. Ha mi, magyarok összetartunk, senki sem győzhet felettünk!

A Kárpát-medence rovat úti esszéje ezúttal Palócföld titkait kutatja. Elsétálunk a Páris-patak szurdokvölgyébe, melyet a helyiek csak palóc „Grand Canyon”-ként emlegetnek mikszáthi leleményességgel. Felvillantja rég letűnt korok több millió éves lenyomatait (a palóc Pompejit!), hogy aztán felrepítsen egyenesen a palóc Olimposz, azaz a Karancs-hegy csúcsáig, hogy onnan letekintve végigpásztázza Északkelet-Magyarország és a Felvidék csodás lankáit. Kellemes órákat, olvasást a legújabb számhoz!

 

Szép nyarat, jó pihenést kívánok mindenkinek!

 

Antal József

Hermann Hesse: Sziddhárta

Hermann Hesse: Sziddhárta

Könyvespolc 2022. október 23.
Az emberben megjelenik az idők folyamán egyfajta hívás, amely arra készteti, hogy kizökkenjen a világ káprázatából, énjének folyamatos köreiből, melyekben a hétköznapjaiban próbálja utolérni önmagát és ezáltal egy új nézőpontból lát rá a sorsára és a világában rétegződő valamennyi sorsra…
Tovább
„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

Képzőművészet 2022. október 23.
2022 Angi István: Hegyek napsütésben, akril - vászon 2022.07.07 – 08.31. Bárczay kastély galériája, Felsőzsolca. Mintegy két tucat frissen készült olajfestmény és körülbelül ugyanennyi, főleg fából készült kisplasztika fogadja a látogatót Angi István kiállításán. A képek figuratívak, a legelvontabb alkotásokon…
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább
„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

Portré 2022. október 23.
Jégkorong kapus, többszörös magyar válogatott, egyben az első magyar játékos, aki az észak-amerikai jégkorong ligák legfelső osztályában játszott (NHL). 2008-ban tagja volt a szapporói jégkorong-világbajnokság győztes csapatának, de részt vett a 2009-es A csoportos jégkorong-világbajnokságon is. Kisgyerekkorban kezdett jégkorongozni, hatévesen…
Tovább

Egyesületek

Újra odébb állt a SOMIT karaván…

Újra odébb állt a SOMIT karaván…

A Göteborg közelében lévő härsjösandi cserkészlak udvaráról idén valamivel délebbre vette az irányt a SOMIT karaván, meg sem…
SOMIT családos tábor

SOMIT családos tábor

Az idei év SOMIT családos tábora szeptember 11–13. között került megrendezésre. A teltházas rendezvényen egy roppant eseménydús hétvégére…
Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

Egyesületünk óvatosan nyitott a tagság felé a pandémia után. Tagságunk nagy része szépkorú, s nehezen találtak vissza az…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME