Botond azon kevés képzőművészek körébe tartozik, akikről elmondhatom, hogy szakmai képzésében magam is szerény részt vállalhattam. Ugyanis a kilencvenes évek vége felé a budapesti Fő utca legendás Ferenczy rajzszakkörének voltam az egyik oktató tanára. Itt főleg a képző-, vagy iparművészeti egyetemre felvételizni vágyó fiatalok, esetleg műkedvelő művészek rajzoltak portrét és aktot. Volt, aki kockarajzzal kezdte. Azt hiszem elég szigorú és következetes tanár voltam. Gyors előrehaladást senkinek sem ígértem, lépésről lépésre kemény munkát követeltem. Az egyik jó megjelenésű, mindig zakót hordó fiatalember elmesélte, hogy tulajdonképpen Svédországból jött Magyarországra tanulni. Emlékszem, hogy érdeklődtem az ottani viszonyokról, nem is sejtvén, hogy egyszer majd magam is ott kötök ki. Azután elkerült a szakkörből. Jóval később bukkantam rá Göteborgban. Akkor már művészként jelentkezett munkáival, többek között a Híradó hasábjain. Igaz, ezek még egyetemi tanulmányok, többnyire szolidan megfestett csendéletek képei voltak.  Alkotásait jobban szemügyre véve, egészen jól stilizáltak, egyszerűsítettek, jó anyagkezelésűek, felfedezhetjük festői találékonyságát. Következő korszakában geometrikus absztrakciókat fest, az előzőkben említett stúdiumoktól függetlenül. Az i.Hu-se-t göteborgi kiállításain objektekkel és minimalista csorgatott festményekkel láttuk jelentkezni, amelyeket installációként mutatott be. Ezek után úgy vélem, Botond mind a klasszikus festészeti hagyományok, mind pedig a formabontó, kortársművészeti zsánerek és formák világában otthonosan mozog. Ugyanakkor párhuzamosan jelentős zenei tevékenységet fejt ki. Együttese BOA néven közismert. Talán kezdjük itt a kérdéseket:

-         Zenei és képzőművészeti munkásságod valószínűleg erősíti egymást, ugyanakkor bizonyos esetekben esetleg hátráltathatja is egyik, másik területet. Hogyan állsz az idő kérdésével?

-         Igen, igaz az, hogy a zenei és képzőművészeti munkásságom erősíti egymást, de ez inkább tartalmilag igaz. Számomra nehéz a kettőt egyszerre csinálni, mivel mindkettő egy kreatív folyamat része, és ez a kreativitás nálam egy forrásból fakad.

-         Hogyan győzöd?

-         Prioritálás kérdése ez nálam, tudom, hogy ha az egyikre szánok időt, akkor ez a másik kárára van. Van viszont egy harmadik terület, ahol ezt a két dolgot, a zenét és a képzőművészetet tudom egyeztetni; az alkalmazott grafikában.

 

-         Meg sem kérdezem, a zene, vagy a festészet a fontosabb számodra?

-         Nehéz is meg nem is erre a kérdésre válaszolni. Lényegében mindhárom terület, a képgrafikát is ideértve, ugyanannak az önkifejezési hajlamnak az eredménye. Mikor festek és zenélek, nagyjából ugyanaz érdekel, hasonlóféleképpen állok hozzá. Egy képet ugyanúgy meg kell komponálni, mint egy dalt. Sok párhuzam van egy vásznon való festmény készítésében és egy számítógépes zeneszerkesztő programban való zenei szerkesztésben. Ma már nem kell rengeteg pénz ahhoz, hogy az ember jó minőségű zenei produkciót tudjon készíteni, akár otthon a nappalijában. A mai zeneszerkesztő programokban lehetőség van arra, hogy az ember egy teljes zenei művet készítsen saját maga. Sávról-sávra lehet úgymond építkezni, ezeket a sávokat egymáshoz igazítani, viszonyítani, és így dalokat felvenni, rögzíteni. Olyan mintha az ember rétegesen festene meg egy festményt, csak itt hangokkal, hangszerekkel operál és nem festékkel, színekkel. Ezért is oly izgalmas számomra a zene. Természetesen az élő zene egy teljesen más kategória, ott inkább a csapatmunkán, az összjátékon, összeszokottságon van a hangsúly. Itt több ember halad egy cél felé, és ez hatalmas élmény. Ilyet egy magányos műteremben nem lehet átélni. Ott is vannak hasonló élményeim, csak azzal a különbséggel, hogy ezt én egyedül élem meg festés közben, és majd legfeljebb a néző is hasonlókat érez át, mikor megtekinti a festményt. A képgrafikai tevékenységemben a zene és a művészet úgy kapcsolódik össze, hogy általában egy zenekarnak készítek egy lemezborítót, vagy például egy zenei rendezvénynek készítek egy plakátot. Itt a zene lényegét kell összesűríteni egy képbe, és ez számomra nagyon izgalmas. A saját képzőművészeti tevékenységemben van egy konkrét utalás a zenére. Erre jó példa a Színzongora című festményem, ahol egy zongora billentyűzetét ültettem át képi formába.

-         Milyen zenéket hallgatsz leginkább? Szerinted történik valami új a zenei világban? Nem okvetlenül a népszerű zenére gondolok, hiszen ott leginkább a zene lecsupaszításával, minimalizálásával találkozunk, gondolok itt az Acid, Techno, stb. irányzatra.

-         Mindenfélét, a pop-rocktól a komolyzenén át a jazzig. Ha éppen nem a Svéd Rádió P2-es adóját, ami komolyzenei műsorával a Bartók Rádiónak felel meg, akkor leginkább pop- vagy rockzenét hallgatok, de évente egy-két operalátogatás is becsúszik. Gyerekkoromban, Erdélyben, a mindennapokhoz tartozott a népzene és a régi zene, mivel édesapám a Barozda és a Kájoni együttes tagja volt. Ugyanakkor a szüleim kamaszkori zenéje is rám ragadt. Sok LGT-t, Omegát, korai Hungáriát (s még sorolhatnám) hallgattak, és ez mind-mind mély nyomokat hagyott bennem. A szüleim baráti köre táncházasokból, fotósokból és képzőművészekből állt, és mindegyik barát otthona szinte egy kis múzeum vagy galéria volt. Nagyon inspiráló környezet volt ez, de ez bennem jóval később tudatosult, mikor tizenkilenc éves koromban a képzőművészet felé fordultam. Kamasz koromban kezdtem komolyabban érdeklődni a zene iránt annak ellenére, hogy hat évig hegedültem már általános iskolás koromban. Tizennégy éves lehettem, mikor a hangszert váltottam hegedűről gitárra. Akkor a Creedence Clearwater Revival és a Deep Purple volt a két nagy kedvenc. Később, gimnáziumi éveimben inkább a Soundgarden és a grunge műfaj fogott meg. Utána viszonylag puhult az könnyűzenei ízlésem, habár ezeket a zenekarokat még mindig élvezem és hallgatom.

-         Milyen lesz a jövő zenéje?

-         A számítógépes technológia fejlődésének köszönhetően a 90-es évek vége felé robbanásszerűen fejlődött és leegyszerűsödött a hangfelvételek készítése. Onnantól kezdve a zenekarok egyre kevésbé szorulnak rá a lemezkiadókra, és a zeneszerkesztő programok gyarapodásának hála, ők maguk is elkészíthették a lemezeiket. Kicsit leegyszerűsítve, ma már bárki el tud készíteni otthon egy hanglemezt. Nem kell drága stúdiókat bérelni, nem a lemezkiadó mondja meg, hogy mit, hogyan csinálj, hanem csak a tehetséged és a fantáziád szabhat határt. Ha viccesen akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy a technológiai fejlődés kicsit demokratikusabbá tette a zeneipart. Ez a lehetőség óriási kincs és sok izgalmas zenei kísérletre adott lehetőséget, igaz, hogy ennek a hagyományos zenekiadók látták anyagi kárát, de szerintem ez a fejlődés csak színesítette a pop-rock zenei palettát. Ennek a fajta DIY (do it yourself=csináld magad) mozgalomnak természetesen van negatív oldala is, mégpedig az, hogy a technológia adta javítási lehetőségek miatt sokan már nem tanulnak meg rendesen játszani egy adott hangszeren. A hibákat a zeneszerkesztő programban úgyis ki lehet javítani, vagy ha például hamis az ének, akkor a hangmagasságot egy auto-tunerrel úgyis tudom szabályozni. A képzőművészetben ezt leginkább a Photoshop-féle képszerkesztő és fényképfeldolgozó programokhoz tudnám hasonlítani. Rengeteg előnye van, de számomra nem helyettesíti például egy festmény élményét az elektronikusan előállított kép.

 

-         Milyen forrásokból inspirálódsz? Mi a kedvenc irodalmi műved?

-         Ami a festészetet illeti, nem tudnám az inspirációt egy irodalmi műhöz kötni. A festészet számomra egy külön kategória, ugyanúgy, mint a zene. Lehet, hogy a festészetben ezért vonzódom az absztrakcióhoz, mert annak önmagában is lehet jelentősége. Ha már irodalomról volt szó, akkor én ezt inkább az illusztrálásban vonnám össze. Nemrég jelent meg az a könyv, aminek a borítóját én illusztráltam és terveztem. Ez volt az első ilyen munkám, és ez szívesen folytatnám, mert nagyon izgalmas az a feladat, hogy egy könyvnek a tartalmát egy képben kell összefoglalni. Ugyanez igaz azokra a lemezborítókra, amiket eddig terveztem, és már belecsúszunk egy kicsit a tervezőgrafikába, ami szintén izgat. Itt is az a feladat, hogy a zenét, ami megjelenik egy lemezen, egy képben kell tudni összefoglalni. Nem könnyű, de roppant izgalmas.

-         Az alkotó munka hagy-e elég időt a magánéletedre?

-         Igen, hagy. Az alkotás különböző formái, gondolok itt a festészetre, zenére és alkalmazott grafikára, hullámokban váltják egymást, de persze van olyan időszak is mikor a hullámok elcsendesednek, és akkor természetesen a magánéletre is jut idő.

-         Vissza a képzőművészethez. Korunk a nagy változások kora. A klasszikus hagyományok igen erős konkurenciát kaptak a korszerű kifejezési formák jelentkezésével. Miután végig próbáltál jó néhány lehetséges formát és műfajt, látszik-e körvonalazódni olyan kérdéskör, amelynek a megoldásai egy hosszú távú program kibontakozásának a lehetőségét jelenthetik művészetedben?

-         Nehezemre esik egy előre eltervezett művészeti program szerint dolgozni, még akkor is, ha sorozatban szoktam feldolgozni egy-egy vizuális témakört. Én inkább az érzéki szemszögből közelítem meg a festészetet. Túl sok, részemről felfedezetlen lehetőség rejlik az olajfestés világában, és minél több tulajdonságát szeretném tapasztalni. Ez a gondolat kicsit arra emlékeztet, mikor Erdélyben, a gyimesi hegyekben túrázom. Megmászok egy hegyet, és onnan látom csak, hogy még rengeteg új hegy tárul elém. Mindegyik hegycsúcsról kicsit más ugyanaz a táj, és én mindegyiket meg szeretném mászni. Egy festői témakör körbejárása után rengeteg új ötletem van, és ezeket szeretném végigskálázni.

 

-         Mi az elképzelésed a művészeti fejlődésről? 20 év múlva milyen művek fognak születni?

-         Ezt nagyon nehéz megjósolni, és nem is nagyon vállalkoznék erre. Annyit viszont mondhatok, hogy a nyugaton nagyon nagy teret kap mostanában a különféle szociális kommentárokon alapuló művészet. Gondolok itt például Banksy Dismaland nevű nemrég megnyílt élményparkjára, ahol Banksy egy sor meghívott művésszel együtt, egyszerre karikírozza ki Disney-féle rózsaszín giccsvilágot és a nyugati társadalmat. Svédországban van például egy olyan elképzelés, hogy a művész úgy kell gondolkozzon és működjön, mint egy vállalkozó. Nagyon sok svéd művész nem kimondottan a műveiből él, hanem abból, hogy ezekről és a művészet szerepéről tart előadásokat iskolákban, művészeti fórumokon és egyéb rendezvényeken.

-         Nem régen láthattam egy nagy Csontváry kiállítást Budapesten. Mi a véleményed erről az alkotóról?

 

-         „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak” - mondta állítólag Picasso, miután egy óráig bezárkózva nézte Csontváry képeit egy 1948-as párizsi kiállításon. Első emlékem Csontváryról az, amikor a szüleim emlegették, mint nagy magyar festőt. Arra is emlékszem, hogy mekkorát csalódtam mikor még gyerekként, először láttam egy Csontváry képet. Így utólag azt hiszem, hogy Csontváry naivitása miatt érezhettem így, de ez felnőtt fejjel már változott, és később értékeltem a festészetét. Csontváry különös festőnek számít, nemcsak a magyar, hanem az egyetemes művészettörténetben. Nem igazán lehet besorolni semmilyen irányzatba vagy műfajba. Erre az egyetemen jöttem rá a tömör és hajszolt tempójú művészettörténeti órákon, ahol rengeteg művész, még több művét vettük át, és így konkrétabban érzékelhető volt Csontváry különlegessége. Van is egy Csontváry parafrázisom, ahol egy szójátékkal összekötöm A magányos cédrus című festményét a zenével való érdeklődésemmel. A Színzongora című festményemből kiindulva festettem meg egy vizuális hármashangzatot, A magányos C-dúr címmel.

 

-         Más művészetek, pl. a kortárs tánc, vagy film, mennyire vonzanak?

-         A kortárs tánc kevésbé, habár abban is sok lehetőség rejlik, ha nem kizárólag a tánc kapja a hangsúlyt, hanem nagyobb szerepet kap a zene vagy különböző hanghatások, a világítás, és esetleg az álló vagy mozgó képek vetítése a színpadra. Személyesen a szürrealitás felé hajló szuggesztív filmeket élvezem leginkább. Nincsen lehetetlen a filmstúdiók számára, ami a vizuális megjelenítést illeti. A fejlett számítógépes technológiával nagyon sok mindent el lehet érni manapság, de az üres látványfilmek kevésbé izgatnak.

 

-         Végül hogyan képzeled el saját képzőművészeti jövődet? Mit szeretnél megvalósítani?

-         Kimondott hangzatos álmaim nincsenek ilyen téren. Épp elég az, hogy festészettel és zenével szeretnék foglalkozni.

 

Kérdezett: Csikós Tibor

Önéletrajz

Tanulmányok

1998 M S Mester rajzszakkör

1998-2000 Sundsgårdens Folkhögskola (népfősikola) esztétika szak

2000 Ferenczy rajzszakkör

2001 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Előkészítő kurzus

2002-2007 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Festő szak

 

Kiállítások

2014

HU.SE.T 10 (X) 3:e Våningen, Göteborg (Svédország). Csoportos kiállítás

 

2013

HU.SE.T 9, Galleri Cosmopolitan, Göteborg (Svédország). Csoportos kiállítás

Urban Trees, Pavement,  Göteborg (Svédország). Csoportos kiállítás

 

2012

Kulturhuset Kåken, Göteborg (Svédország). Egyéni kiállítás

Tångagärde, Sweden. Egyéni kiállítás

HU.SE.T 8 , Galleri Cosmopolitan, Göteborg (Svédország). Csoportos kiállítás

 

2011

HU.SE.T 7, Galleri Cosmopolitan, Göteborg (Svédország). Csoportos kiállítás

MAG-HÁZ, Maglód, (Magyarország). Csoportos kiállítás

Skandináv Ház, Budapest, (Magyarország). Egyéni kiállítás

 

2010

Belo Blato (Szerbia). Csoportos kiállítás

Homoródszentmárton (Románia). Csoportos kiállítás

Zalaapáti (Magyarország). Csoportos kiállítás

 

2009

Café Bruno, Göteborg (Svédország). Egyéni kiállítás

Hévíz (Magyarország) Csoportos kiállítás

Vonyarcvashegy (Magyarország). Csoportos kiállítás

Galleri Cosmopolitan, Göteborg (Svédország). Csoportos kiállítás

 

2007

Keve Galéria, Ráckeve (Magyarország). Csoportos kiállítás

 

2005

Várfok Galéria, Budapest (Magyarország). Csoportos kiállítás

 

2000

Galleri St Gertrud, Malmö (Svédország). Csoportos kiállítás