A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

”Alakulás, alakítás, mentés, teremtés”

Az Önképzőkör 22. nyári tábora

 


2009. június 17-én, szerda este már huszonhatan gyűltünk össze Tångagärdén, hogy előkészítsük a tábor infrastruktúráját az következő napokon érkező további huszonöt táborozónak, akik közt szép számmal akadtak fiatalok és gyerekek is. Lénárd István főszakács és Zöld Róbert kukta, Niman Péter pénztáros/beszerző, Bartha László  a konyhai munka szervezője, Ujvári Tünde szállásmester és nem utolsó sorban Mokos Magda műsorfelelős  munkájának köszönhetően az ellátásunk nemcsak földi javakban, hanem szellemiekben is kitűnő volt. (Külön öröm, hogy a korábban kizárólag nők végezte feladatokat most zömével erős, fiatal legények vették át!). A fiatalok-gyerekek verses műsorát Remetei Enikő és Sántha Hanga öntötték formába. Utolsó nap került sor az előadásra a következő versmondók közreműködésével: Bereczky Rebeka, Guttmann Csongor, Fülöp Melinda, Holényi Lili, Niman Rudi és Török Sára. A képzőművészek kiállítottak: Tompa Anna festményeket, rajzokat, Bartha Magdi akvarelleket és Lénárd István szobrokat. Molnár Veress Pál protestáns lelkész az első nap, csütörtökön istentiszteletet tartott. A Tånga-kórus Mokos Magdi vezetésével sok szép percet szerzett.

 

Török Mátyás és Gombos Ábel

 


Az előadókat és előadásokat a végére hagytam. Vendégünk volt Guttmann Szabolcs építész, egyetemi tanár, Kolozsvárról, aki korábban Szeben város főépítésze volt, és amikor Szebent 2007-ben Európa kultúrfővárosává kellett csinosítani, akkor ő tervezte és vezette a munkálatokat. Erről a munkáról, az átépítésekről, a restaurálásokról tartott érdekes, vetített képekkel kísért előadást.

 

Guttman Szabolcs

 

Guttmann Márta vegyész-restaurátor, a szebeni Astra múzeum munkatársa a szebeni Brukenthal múzeumot és a szebeni Astra néprajzi múzeumot mutatta be, szintén vetítéssel illusztrálva előadását.

Józsa Márta (Budapest) dokumentumfilmes, műsor- és folyóirat-szerkesztő munkásságát, de elsősorban Amíg a nagymami megkerül című regényét ismerhettük meg a Török Ernővel folytatott beszélgetés során. A regényt szíves figyelmébe ajánlom mindazoknak, akik a hetvenes-nyolcvanas évek kolozsvári hangulatára kíváncsiak; arra, hogyan látja és szenvedi meg a diktatúrát egy kamaszlány.

Bozsik Péter író-költő-szerkesztő-műfordító Délvidéken, Csantavéren született és nőtt fel. Ma Budapesten él és az Exsymposion c. irodalmi-művészeti-filozófiai reflexiót szerkeszti (a korábbi újvidéki Új Symposion folytatása). Érdekes regényt írt Matuska Szilveszterről, a hírhedt vonatrobbantóról, aki szintén Csantavéren született. Erről a könyvéről és egyéb munkásságáról beszélt.

 

Fiatalok műsora

 


Székely Győző és Székely Ildikó kolozsvári tanárok, tankönyvszerkesztők a SMOSZ meghívására érkeztek a táborba egy bőröndnyi könyvvel, amit az anyanyelvi tábornak ajándékoztak. A NYEOMSZSZ felkérésére olyan tankönyveket készítenek, amelyeket nemcsak a kisebbségben élő iskolások, hanem a nyugati magyar gyerekek és tanáraik is használhatnak. Céljuk ez alkalommal a könyvek bemutatása volt.


Részletes beszámolót és a táborainkkal kapcsolatos olvasnivalót valamint meghívót a szerda esti előadásokra az Önképzökör honlapján találhattok: http://onkepzokor.dinstudio.se/  vagy a SMOSZ honlapjáról elindulva a http://www.smosz.org/ után az ”Egyesületek” címszó alatt az Önképzőkörre kattintva.

 


Szenkirályi Csaga
az Önképzőkör elnöke
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME