A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Antal József: Szép az…

B.-nak

Hajnalban húzták a kukákat a macskaköveken
Tolatott a szemetes autó, motorja fel-felzúgott
Egyszóval: kilökött az ágy
Kivételesen a korábbi buszt értem el
Ott voltál a megállóban, melletted foglaltam helyet
Kérdeztelek, te is: meséltünk
Örömöd jólesett, kipihentséged arca
Mosolygott kifelé az ablaküvegeValamikor tavasszal ugyanígy utaztunk
Csak a jármű másik oldalán, s akkor a Jászain szálltál föl
A fényképezésről folytattunk eszmecserét
Aztán ahogy lenni szokott, egy idő után
Úgy kezdted az egyik mondatod:
A barátom…
Ekkor tudtam meg az addig csak sejthetőt
Ilyen szépségnek, belső jónak hamar elkel
A helye a szívekben
Kant szerint szép az, ami érdek nélkül tetszik
Valahogy ekkor szakadt el az „érdek” cérnája rólad
S lettél még szebb a szememben, ha lehet


Budapest, 2021. november 3.17.26-17.36






 

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME