Immár másodszorra vagy Göteborgban és környékén ösztöndíjasként. Mi motivált abban, hogy újra jelentkezz, és újra ide jelentkezz? Melyek a legfőbb feladataid?
Ha a belső motivációimat tekintjük, akkor az elsődleges okok között tudnám említeni, hogy olyan munkálatokba kapcsolódtam be az ösztöndíjas időszak alatt, olyan kezdeményezéseket indítottam útjára a diaszpóra magyarságának körében, amelyeket örömmel vittem volna tovább. A göteborgi Tavaszi Szél Kulturális Egyesület és a Boråsi Magyar Egyesület gyerek- és kamaszfoglalkozásain előny, ha a gyermekek a megszokott emberrel folytathatják tovább. Több egyesület körében is nagy sikernek örvendő, interaktív irodalmi előadássorozatba kezdtem, s úgy éreztem, hogy nemcsak ők, de én is ugyanúgy várom a folytatást, az újabb közös, irodalmi kalandokat.
A külső motivációk közül a környezetemből jövő pozitív, marasztaló visszajelzéseket emelném ki mindenekelőtt, azt a közösségélményt, mellyel egy-egy jól sikerült tábor, rendezvény során sokat gazdagodom.
Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak a munkáddal kapcsolatban?
Az itteni magyar közösségeket járva azt látom, hogy a legnagyobb kihívás közös: hogyan tudnánk növelni a gyerekfoglalkozások látogatóinak számát. A szülőknek önmaguknak kell belátniuk azt, hogy ha nem használják otthon a magyar nyelvet, akkor a heti rendszerességű gyerekfoglalkozástól nem várhat csodákat, heti néhány óra nem elég, hogy egy idegen nyelvi környezetben élő gyermek elsajátítson egy másik nyelvet, a magyart. Biztosan nem lehet egyszerű összehangolni alaphangon sem az életet, különösen mikor eltérő nemzetiségű emberek lelnek egymásban társra, s kultúrák találkoznak, élnek egymás mellett (vagy csak az egyik él igazán, a másik visszahúzódik…). Tehát a legnagyobb kihívásnak azt látom, hogy növelni tudjuk a gyerekfoglalkozásokon résztvevők számát. Ugyanakkor számtalan pozitív példával is találkoztam, találkozom. Most jövök a SOMIT téli táboráról. Beszélgettem kicsit egy Ljungbyben született, erdélyi gyökerekkel rendelkező lánnyal, aki jelenleg Budapesten tanul az egyetemen. Nyelvhasználatában olyan gyönyörűen őrizte eredetét, ízesen beszélt. Nekem mindig nagy öröm a magyar nyelv egy változatát hallani. Azt hiszem, olyan ez, mint felfedezni például egy jó költőt, verseskötetet. Adott a mindenki számára ugyanúgy elérhető matéria, de a szubjektum varázsolja egyénivé. A köznyelv megszokottságából ezek a pillanatok (is) varázsolnak „nyelvi ünnepet”, mutatnak rá a nyelvünkben rejlő igazi mélységekre. Szóval vannak üdítő példák.
Azt csiripelik a verebek, hogy jövőre is szívesen szolgálnál Göteborgban. Igaz ez a hír?
Ezek a verebek… Igen, hitelesek a forrásaid. (Nevetés.) Szeretném beadni újra a pályázatomat a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjára, s mivel elégedett vagyok a szűkebb, göteborgi pátriárkámmal, maradnék jelenlegi állomáshelyemen.
Arra nem is gondoltam volna, hogy valaha a Híradó főszerkesztői feladataival bíznak meg. Testhezálló szerepről, munkáról van szó, hiszen dolgoztam már szerkesztőként, szeretem a magyar nyelvet, szeretek írni, „beteg, botladozó” szövegeket gyógyítani… Hogy egy diaszpóra közösség rád bízza a legfőbb írásbeli orgánumát, nagyon nagy bizalmi helyzet, állapot. Érzem is a súlyát.
További sok sikert kívánok a munkádhoz és köszönöm az interjút!
Köszönöm szépen én is, neked is sok sikert a továbbiakhoz!
Kérdezett: Bálint Réka
