Kedves Pista, ha az ember a mai adatszerzés egyik legnépszerűbb módszerével a Google-ban keres rólad információt, akkor legalább 16000 címszó jön elő a pillanat töredéke alatt. Ezek nagy része aktuális munkahelyeddel és munkáiddal foglalkozik és ezekből kiderül, hogy Karolinska Intézet Mikrobiológia, Tumor- és Sejtbiológia Katedráján, dolgozol mint ”associate” professzor és kutatócsoportvezető. Azt is megtudhatjuk, hogy 1997-ben orvostudományi doktori tézist védtél (több mint húsz évvel az első, a biológusi után), a Karolinska Intézetben. A rák örökléstanával foglakozol. Doktoránsok tucatját irányítod ebben a témakörben, hogy az emberiség végre közelebb juthasson a rákbetegség megértéséhez és gyógyításához . Ennél közelebb azonban a Google nem enged hozzád férkőzni. Engedd meg ezért nekünk, honfitársaidnak, hogy kicsit többet is megtudhassunk Imreh Istvánról, az emberről, kutatóról, magyarról.

Mikor és honnan érkeztél Svédországba ? Milyen képzés, milyen karrier állt ekkor mögötted és hogyan sikerült megvetned a lábad új hazádban?

Disszidálásom előtt két évvel jelent meg a Kriterion kiadó gondozásában ”A kromoszóma” című kismonográfiám. Még ma is forgatják a magyar nyelvterület biológusai, orvosai - nagyon büszke vagyok rá. Könyvemből is kiderül, hogy pontosan tudtam hol áll a genetika, tehát azt is, hogy világszinthez mérve kolozsvári kutatási lehetőségeim nem versenyképesek. Nem akartam úgy leélni életemet, hogy maximálisan ne próbálhassam ki szárnyaimat, képességeimet. Ez a - mai fiatalok számára talán furcsának - tűnő pánik csak akkor érthető, ha elmondom: bár nemzetközi politikában viszonylag jártasnak tartottam magam, legmerészebb 1988-as álmaimban sem szerepelt, hogy a következő év végén lelövik Ceausescut. Ezért is jogos a másik maradandó büszkeségem hazulról: a kolozsvári Szabadegyetem  amelyet a Ceausescu-éra legnehezebb éveiben vezettem a helyi értelmiség lelkes-cinkos együttműködésével.

 
Kérünk, foglald össze néhány mondatban (a nem szakember számára is érthetően), hogy miben áll kutatási területed és ez mennyire fontos témakör a Karolinska Intézetben, Svédországban, a világban?

Ha valaki a Google helyett a  U.S. National Library of Medicine PubMed szolgátatására kattint, az utóbbi 60 év majd 20 millió tudományosan jegyzett cikkét lehet itt fellelni  az élettudományok területéről. Nevem  ma 74 találatot ad. A legrangosabb lapok (pl. Nature, Proceedings of the National Academy of Sciences USA) közölték cikkeimet. Néhány kivétellel mindet itt az Intézetben hoztam-hoztunk össze.  A kromoszómákhoz hű maradtam Stockholmban is. Annyi változott, hogy nem a sugárokozta, hanem a rákos megbetegedés során keletkező kromószomaelváltozásokat kutatom csoportommal lassan két évtizede. Háttérinformációnak elég annyit tudni, hogy míg egészséges sejtben a kromoszómák épek, a rákos sejtben mindig található köztük sérült. A sérülések egy része egyes kromoszómák kisebb nagyobb szakaszainak elvesztését jelenti. Feltételeztük, hogy e szakaszok elvesztével indul el a sejt a rossz, a rákos burjánzás felé vezető úton, mert éppen azon gének vesztek el, amelyek a korlátlan sejtosztódást gátolták volna.

A jelenség modellezésére egy új kísérleti rendszert találtam amelyet ”eliminációs tesztnek” nevezünk. Lényege az, hogy létrehozunk egy olyan mikro-sejtet, amely csak egy (ép) emberi kromoszómát tartalmaz, Ezt egybeolvasztjuk egy (mondjuk egértől származó) daganatsejttel. A rákos sejtbe átvitt ép kromoszóma leállítja a burjánzást. Amikor pedig mégis rákos sejtként viselkedik , kiderül, hogy az emberi kromoszóma egy darabja elveszett. Az elveszett darab beazonosítható, rajta a géneket meg lehet találni. Mi a munkát még a genomprogram (=az emberi génállomány feltérképezése) befejezte előtt kezdtük és hat addig ismeretlen gént fedeztünk fel, tettünk a térképre. Most már ott is maradnak és míg a világ világ ,a mi csoportunkra emlékeztetnek. Három génről kísérletesen is bebizonyítottuk, hogy gátolják a tumornövekedést. Ez nemcsak az eliminációs tesztünk sikere, hanem komoly rákgyógyászati perspektívával is bír. Számomra a legérdekesebb az utóbbi két-három év fejleménye, amikor az elveszett szakaszokat evolúciós perspektívában vizsgáltuk meg, tehát összehasonlítottuk az élesztőgomba, a fonálféreg, az ecetmuslica, a hal, a csirke, az egér, a kutya és a majom kromoszómáit az emberével. Bizonyítottuk ,hogy az evolúció során ugyanott törnek a kromoszómák, mint a rákos folyamatban és ezek a töréspontok evolúciós forrpontok: ott alakulnak ki az új gének. Ez a megközelítés újfajta választ ad a kérdésre, hogy mi okozza a kromoszómaelváltozásokat a rákban.

Mik azok a lehetőségek, amit neked Svédország felkínált és felkínál és élsz-e ezen lehetőségek valamennyiével?

A laikus olvasónak is nyilvánvaló, hogy kromoszómákat ”átszerelni” egyik sejtből a másikba, egyik fajból a másikba azért nem olyan egyszerű; egy kezemen megszámolom, hogy világon hány labornak sikerült. Tehát Svédország (egész pontosan a Svéd Rákutatási Alapítvány, Cancerfonden) felkínálta azokat a lehetőségeket, amelyekkel ilyen szinten lehet dolgozni. Komikus, hogy a gazdag lehetőségek mellett néha itt is éppolyan szegénynek érzem magam a kutatásban, mint annak idején otthon, mert egy-egy logikusnak tűnő következő lépés a kutatási folyamatban gyakran olyan sokba kerülne, hogy még ábrándozni is csak a diákjaim ábrándoznak róla. Eredményeink azért belefésültek minket a világ hasonszőrű csoportjainak prémjébe nem kis megelégedésemre, hiszen kirekesztettségem volt romániai tudományos frusztráltságom fő oka.
Mindig őszintén elmondom, hogy az egyik legnagyobb, váratlan lehetőség ,amit a svéd kutatói élet adott, az a kongresszusi, együttműködési turizmus -ez elvitt szinte mindenhova a világon. Stockholmban a Karolinskán éltem, a várost még mindig csak felületesen ismerem, de otthonos vagyok Oxfordban és New Yorkban, van képem Japánról, Izlandról, Ausztráliáról, Kínáról,  hadd ne hencegjek tovább. Sokkal többet láttam a világból mint azt szerény fizetésem engedné valaha is.

Katedrát itt sem kaptam, lásd fentebb a szösszenetet koromról, ezért maradt az ”associate” professzorság (a tumorbiológia egyetemi docense). Elértem ellenben azt, hogy nemcsak a nézője, hanem résztvevője lehettem az utóbbi két évtized tudományos olimpiájának, mégpedig egy olyan időszakban, amikor nemcsak rekordok dőltek (lásd pl.géntérkép), hanem sportágak tucatjai (lásd pl. evolúciós genomika) jöttek létre.

Milyen a hangulat egy olyan nemzetközi kutatócsoportban, amelyben dolgozol? Véletlen-e, hogy sok magyar kutató neve is megtalálható azokban a tudományos cikkekben, amelyeknek társszerzője, netán szakdolgozat-irányítója vagy? Van-e kapcsolatotod otthoni egyetemekkel és ha igen, miben állnak ezek a kapcsolatok?

Csoportom (3-13 ember) mindig nagyon nemzetközi összetételű volt. Kínai, dél-afrikai, orosz, lett, finn, magyar, néha svéd, román kutatókból állt. Elképzelhető, hogy milyen érdekes egy ilyen csapat, ahol a heves kultúrális ütközések majd mindig nevetéssé párlódnak. Egyetlen ”átlagos”, ”unalmas” munkatársam sem volt/van, viszont mindannyian őrületesen tudtak/tudnak ”húzni”. Igazán szerencsésnek mondhatom magam.
Az amerikai Panoráma c. lap készített egy interjút velem, a mellékelt 10-tagú csoportképen 6 magyar. Nagyrészt véletlenül kerültek ide, bár két volt kolozsvári tanítványom is megfordult itt. Tudatos szelekcióval egy hazai magyar doktorandus került mellém, őt a Kolozsváron és Marosvásárhelyen meghírdetett rendes versenyvizsgával választottam több tucat jelentkezőből. Mégpedig jól, hiszen csodásan helytállt!

 
Svédországban, Hollandiában, sőt Izlandon is voltam felkért opponens doktori védésen, Magyarországon, Romániában nem. A kolozsvári Onkológiáról már kétszer is volt itt néhány hónapra egy nagyon ügyes-szorgalmas patológus, doktori témavezetője vagyok - ez az egyetlen hivatalos kapcsolat. Leszámítva azt, hogy többször is adtam elő Kolozsvárt és Vásárhelyen konferencia-meghívottként, önmagam is meglepve még mindig használható román nyelvtudásommal. Az Erdélyi Múzeum Egylet (EME) rendszeresen felkért előadni hazalátogatásaimkor, de ezt nem nevezném hivatalos kapcsolatnak, ez szinte családi esemény.

Mi az, amit még szakmailag el szeretnél érni és mi az, amit az életben úgy általában még meg szeretnél valósítani, át szeretnél élni, meg szeretnél kapni?

Hát ez magas labda.
 
Csak olyasmit tudok kivánni, amire van esély, talán ez már tényleg a korral jár. Azt, hogy a tanítványaim és minden ”brancsbéli” olyan természetességgel használják kísérleti rendszerünket, mintha mindig is létezett volna? Azt, hogy a svéd grantjaimat (Cancerfonden, Barncancerfonden) hosszabbítsák meg? Azt, hogy kapjak Európai Uniós pénzt? Azt, hogy a menyem, aki a mi nyomdokainkban jár, megvesse lábát a tudományos  életben? Azt, hogy unokáimat ennél is jobban érdekelje a természet? Minderre van lehetőség.

 
Talán a legelrugaszkodottabb vágyam egy olyan pályázat megnyerése, amivel újra lehetne írni a kromoszómakönyvemet. Csapattal, a világháló korának megfelelő interaktív lehetőségekkel.
Hadd csapjam le a magas labdát azzal, hogy egy dologra vágyom: NEM UNATKOZNI!

Biztos vagyok abban, Pista, hogy te mindig is tenni fogsz arról, hogy erre ne legyen alkalmad! Végül: van-e valami spontán mondanivalód, üzeneted a Híradó olvasói számára?

Nem üzenet, hanem vallomás. Bevallom, hogy aggódva, szurkolva követtem majd két évtized alatt a Híradó ”valódi” lappá érését. Örvendtem telitalálatainak, szívtam a fogam botlásainál. Hagyományt teremteni igen nehéz, új otthonban különösen az. Kedves olvasók, ápoljátok, óvjátok, dédelgessétek a Híradót!

Pista, köszönjük kedves válaszaidat és a Híradó olvasói nevében is kívánunk neked további jó munkát, további sikereket és unalommentes életet!

Sántha Judit