A mai napon szerény márványtáblával gyarapodik azoknak az emlékhelyeknek a száma, amelyeket megjelölésre érdemesnek talált a magyar kollektív emlékezet. Ilyen emlékjelekkel – némi túlzással azt mondhatjuk – tele a világ, hiszen sokunkat szórták szét sokfelé történelmünk gyakori viharai. De egy-egy nyugalmasabb kor gyermekei mindig is kötelességüknek érezték számon tartani és maradandó jellel ellátni azokat a helyeket, ahol valami érdemleges történt nagyjainkkal, jeles személyiségeinkkel.

Az a tábla, amelyet itt felavatunk, a lehető legpontosabban jelöli meg egy nagy írónk, egy fényes szellem, Karinthy Frigyes életének döntő jelentőségű eseménye – itt végrehajtott agyműtétje – színhelyét. Aligha van a világon más olyan emléktábla, amely ennyire szorosan kötődik egyetlen helyhez és egyetlen eseményhez, és aligha van olyan esemény, amely fontosabb irodalomtörténeti szerepet játszott volna, mint a világhírű svéd idegsebész, Herbert Olivecrona professzor beavatkozása, amellyel megmentette és két termékeny évvel meghosszabbította a magyar író életét. Mint mindannyian tudjátok: erről az eseményről s ezalatt a két év alatt írta Karinthy Frigyes  Utazás a koponyám körül című, világhírre jutott regényét.

Karinthy enélkül is jeles alakja maradt volna irodalunknak, mint figyelemreméltó versek, remek novellák, sikeres drámák, tartalmas eszmefuttatások, tudományos-fantasztikus regények és hallatlanul szellemes paródiák szerzője – ez utóbbi vonatkozásban gondoljunk csak az Így írtok ti  két vaskos kötetének darabjaira vagy a Tanár úr kérem  közismert, kacagtató, de egy-egy gyermek- és kamaszlélektani tanulmánynak is beillő „szövegeléseire”. Az Utazás a koponyám körül  egzisztenciális mélységekbe való bepillantása azonban feltette a koronát a már szinte kész életműre, és a jó írót, a sikeres írót, az ismert és népszerű írót nagy íróvá avatta.

Ennek állít tehát emléket szerény táblánk, amelyhez hasonlónak már réges-régen itt kellett volna függenie Olivecrona professzor hajdani kóháza falain, és amely ugyanakkor lerója az életmentő orvos iránti hálánkat is. Ne sajnáljuk azonban, hogy erre csak most került sor – mi több: örüljünk neki. Mert éppen napjainkban egy olyan dimenziójára figyelhetünk fel Karinthy Frigyes lényének, szellemének, íróságának, amely eddig is nyilvánvaló volt, de most kezdjük, most tudjuk igazán értékelni – ez pedig az, hogy nem megosztó, hanem integráló személyiség volt. Volt és maradt. Műveinek formai és tartalmi igényessége, különösen mély, meleg embersége és erkölcsi tisztasága: közös kincse és öröksége mindannyiunknak.

Veress Zoltán