A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Házavató Hällebergán

Szeptember második hétvégéjén tartotta a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) az újonnan megvásárolt és már felújított Ifjúsági központnak a házavatóját Hällebergában. A gyönyörű környezetben lévő kicsi dél-svédországi városka ezáltal hivatalosan is részese lett a magyar életnek.

Fotó: Vass Attila

 A házavató programja kétnyelvű istentisztelettel kezdődött Molnár-Veress Pál és Agnes Holmqvist közreműködésével, majd átvonultunk a gyülekezeti terembe, ahol az ünnepi zenés, verses összeállítást hallgathatták meg az egybegyűltek. A műsorban szót kaptak meghívottaink is: Dr. Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár a nemzetek és generációk közötti közös nevező fontosságát emelte ki, és megállapította, hogy az új ifjúsági központ is egy ilyen alapkő lehet, ahol találkozhatnak a külföldi és anyaországi magyar fiatalok. A ház ifjúsági központként való kihasználását a helyi faluközösség elnöke, a nybroi polgármester, és a svéd egyháztanács elnöke is méltatta.

Az ünnepi műsorban elhangzott Kányádi Sándor, Wass Albert, Váci Mihály és Reményik Sándor egy-egy verse, valamint élő hegedűszóban is gyönyörködhettek a hallgatók. Egy fényképes vetítéssel idéztük fel a SMOSZ közösségi életének eltelt 39 évét, és a házban történt munkálatokat, mialatt a hazaszeretetről hallhattunk gondolatokat. Svéd vendégeink tiszteletére az Ack, Värmeland du sköna c. éneket hallgattuk meg, illetve az általuk is igen kedvelt Brahms Magyar táncainak ismert dallamai is felcsendültek. A műsor zárásaképpen pedig Zorán Kell ott fenn egy ország című szerzeményét énekeltük el gitárkísérettel, nagy örömünkre a refrénnél a közönség is csatlakozott hozzánk.
Szintén énekszóval sétáltunk át az ifjúsági központunkhoz, ahol az ünnepélyes szalagátvágás és a ház megáldása után a Boldogasszony anyánk himnuszunk eléneklésével vonultunk be a terített asztalokhoz.

Fotó: Vass Attila

Az országos szövetség alelnöke, Feldőtő Emese ünnepi pohárköszöntőjében azt emelte ki, hogy fontos álmodni, és még fontosabb azt áldozatos munkával meg is valósítani. Az ifjúsági központ megvásárlását ugyanis sokan lehetetlennek tartották, de kitartó csapatmunkával mégis sikerült elérni ezt az álmot, és most már a sajátunknak tekinthetjük.

Fotó: Vass Attila

Makkay Lilla nagykövetasszony kiemelte a magyar és svéd együttműködés gördülékenységét, és méltatta a szövetség összetartó munkájának gyümölcsét: az ifjúsági központot.
Az ünneplésből természetesen nem maradhatott el az éneklés és a tánc sem, ugyanakkor mindenki meg is erősödhetett Sík Sándor gondolatában, miszerint: „A hazaszeretet hűséget és munkát kíván.” Istennek hála, hogy itt Svédországban a magyarok kitartanak identitásuk mellett, akarnak és tudnak is tenni a magyarságért.


Kántor Julianna


A házavatót megelőzően tartotta a SMOSZ nyári közgyűlését, melynek első felében a pénztárosi beszámolók, az ifjúsági központtal kapcsolatos kérdések, valamint a központi rendezvények napirendi pontja kaptak helyet. Majd tiszteletbeli meghívott vendégeink körében hallgathattuk meg Bihari Szabolcs elnöki beszédét, a központi rendezvényekről (Hu.se.t, Önképzőkör, SOMIT, anyanyelvi tábor), valamint a magyar házakról szóló beszámolókat, továbbá a Híradó jelentését. Tájékoztatást kaptunk a NYEOMSZSZ 2013-as évi közgyűlésének zárónyilatkozatáról, valamint rövid betekintést nyerhettünk a SMOSZ 40 éves évfordulójának előkészületeiről. Végezetül a jelenlevők elfogadták a következő közgyűlés időpontját, melyre 2014. március 1-jén, Stockholmban kerül sor.
 

 
 
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME