60 éves a forradalom

Share

1956 októberének végén már azt hittük, győzött a forradalom, de elárulták azok, akik máshogyan is dönthettek volna. Tizenkét napot élt a magyar nép reménye, amelyért túlságosan sokan haltak meg a harcok alatt, de a bosszú éveiben is.

2016. október 22-én emlékeztünk meg azokról a feledhetetlen napokról, amelyekről legtöbben már csak hallanak, vagy olvasnak. Még élnek olyanok, akiknek összeszorul a szíve, összerándul a gyomra, ha valami, valaki eszükbe juttatja azokat a füstszagú időket, amelyeket maguk is átéltek, és soha nem felejtenek el.

A SMOSZ központi rendezvénye keretében a Kőrösi méltó módon emlékezett szép számmal összegyűlt tagságával az 1956-os eseményekre. Farkas Petra, Ponty Tamás és Király Adrián színművészek Vas-Zoltán Iván rendezésében adták elő A forradalom hangjai című irodalmi összeállítást. Ennek alapjául a már 1957 áprilisában Washingtonban megjelent Költők forradalma című könyv nagyszerű anyaga szolgált. A kötetből Vas-Zoltán Iván válogatott és ezt a dramatizált válogatást olyan hatásosan adták elő a színművészek, hogy a nézők arcán gyakran jól lehetett látni a megdöbbenést, az emlékezést.

Farkas Petra, Ponty Tamás, Király Adrián. Fotó: Bánovits András
Farkas Petra, Ponty Tamás, Király Adrián. Fotó: Bánovits András

Farkas Petra, Ponty Tamás, Király Adrián. Fotó: Bánovits András

Az est végén alkalmam volt beszélgetnem a rendezővel:

- A kötetben azoknak a verseknek, prózáknak, riportoknak és röplapoknak a szövegei olvashatók, amelyek a forradalom idején az akkori lapokban, vagy már 57 elején illegálisan jelentek meg, vagy jutottak el a magyar emberekhez. Ez egy kiadás, amelyből valaki elhozott nekem egy könyvecskét, és ez lett az én 56-om – mondta Vas-Zoltán Iván.

- Tehát akkor ezt az összeállítást nem csak rendezted, hanem ez a te válogatásod és összeállításod. Hatalmas munka fekszik benne.

Miután ez a cikk a Híradó olvasói részére íródik, megkértem a rendezőt, mondja el, milyen érzés itt ülni a Svédországi magyarok egy csoportja előtt, és hallani a hosszú, lelkes tapsot?

- Számomra nem léteznek otthoni vagy határon túli magyarok. Nagy dolognak tartom, mi otthon is becsüljük, ha valaki idegenben, ilyen távol a hazától is ennyire tartja a magyarságát. Egy magyarság van. A rendszerváltás óta eltelt 26 év megtanított minket arra, hogy vegyük komolyan, tiszteljük egymás véleményét. Már nincsenek dogmák, örök igazságok, mert a történelem alakítja az életet. Bárhol élünk is a világban, minden magyarnak össze kell tartania.

Kun Ferenc díszelőadónk. Fotó: Bánovits András
Kun Ferenc díszelőadónk. Fotó: Bánovits András

Kun Ferenc díszelőadónk. Fotó: Bánovits András
   

Nem akartam én a dolgok elébe menni, de valamit el kell mondanom: A forradalom hangjai című remek összeállítás a legnagyobb élményt azoknak nyújtotta, akiknek előzőleg egy-egy szál rózsát adott át az elnök, Csata Attila. Ők azok, akik ott voltak, átélték az 56-os eseményeket, vagy gyermekként néztek fel szüleikre, mintha azt kérdeznék: „Apu! Anya! Mi történik itt?”

Már az est elején feltüzelt minket Kun Ferenc, aki mesélt, emlékeztetett, és sokszor olyan eseményekről számolt be, amelyekről sok ötvenhatos már nem is szerzett tudomást. Csak utólag, mert az már „az után” történt...

Amikor feleségemmel, Beával, beléptem a Katolikus Lengyel Klub jól ismert nagytermébe, azonnal hozzá siettem:

- Kedves Kun Ferenc, hogyan szólítsam? Történész?

Kun Ferenc a Rákóczi Szövetség alapító tagja. Nem csak olvasott 56-ról, hanem utána is járt, hol vannak, mit mondanak az emberek, akik tényleg ott voltak? Hol vannak, akik látták, akik megélték azokat az időket, és nem más mesélte el nekik?

- Nálad jóval fiatalabb vagyok – kezdte Kun Ferenc. – Lehet, hogy én kellene kérdezzelek.

- Nos, tudnék mesélni, de hallottam, hogy sok érdekes dolgot fedeztél fel arról a tizenkét napról, de még a bosszú éveiről is, hát hadd kérdezzek inkább én. Mert egyre alacsonyabb azoknak a száma, akik ott voltak, részesei voltak a forradalom rövid, tizenkét napos eseményeinek. Vajon a mai iskolai tanulók mennyit tudnak meg ezekről a napokról a tantermek padjaiban?

- Nem mondhatjuk, hogy a tanuló ifjúság hibája, ha keveset tudnak a múltról. A mai felnőttektől, tőlünk kellene, hogy induljon az ismeretek átadása. Az iskolákon keresztül az állami szervektől, de mondhatnám azt is, hogy az összmagyarságtól kell eredjen az, amit történelmünk fontos eseményeiről tudnia kell az utánunk következőknek. Hiszen a jövő nemzedéke nem nőhet fel múltunk minél pontosabb ismerete nélkül. Az a baj, hogy gyakran üres frázisokkal magyarázkodunk, ahelyett, hogy szívvel és főleg színvonallal kezelnénk ezeket a kérdéseket.

- Én 57-ben érettségiztem, de tudom, hogy egy-két évvel később másfél sor állt a történelemkönyvben a szabadságnak arról a bizonyos tizenkét napjáról. Ellenforradalom...

- Igen. Nem lehet csodálkozni, hogy a megtorlás éveiben ennyi hangzott el ötvenhatról. Mire pedig, jó harminc évvel később, elérkezett a rendszerváltás ideje, a nemzeti felkelés napjainak eseményeibe már annyi mindent magyaráztak bele, hogy azt felsorolni is nehéz lenne. 

Éppen ezért az interjú itt befejeződött, hogy Kun Ferenc elkezdhesse ünnepi beszédét, amelyben felelt néhány, mindannyiunkban felötlő kérdésre.

Gondolnunk kell rá, hogy 1953 márciusában meghalt Sztálin. Szinte belereccsent a kommunista rendszer. Röviddel ezután nagyon sok magyar hadifogoly jöhetett végre haza. Az előadó emlékeztetett egy érdekes eseményre, amelyet inkább csak a labdarúgással kapcsolatban szoktunk emlegetni. Nagyon elgondolkoztató Kun Ferenc megállapítása. Amikor 1954-ben a svájci VB-n a magyar fiúk „csak” a második helyet tudták megszerezni, sok ember vonult az utcákra. Kirakatokat törtek be, és különböző személyek lemondását követelték. Természetesen ma este nem a focira kell gondolnunk, hanem arra a rendkívül fontos dologra, hogy az utcára vonult tömeg, a kommunista rendszer időszakában első ízben, megérezte az erejét.  Még a rendőri erők is tétováztak, hiszen úgy gondolták, hogy csupán a labdarúgásról van szó.

A koncepciós perek idején kivégzett Rajk Lászlót 1956. október 6-án temették újra.  A koporsónál ott ült özvegye és azok, akik az egykori belügyminisztert halálra ítélték. Ennél talán még fontosabb az újratemetésnél jelen lévő százezres tömeg, és az, hogy elhangzottak kiáltások, jelszavak, amelyek már egyenesen vezettek a két héttel később kezdődő eseményekhez. Valahogyan sokszor elmentünk amellett, hogy már október 17-én a Szegedi Egyetemen nagy diákgyűlést rendeztek. Követelések hangzanak el, többek között a szovjet csapatok kivonulásáról. Pontjaikat átvették a Műegyetem fiataljai is, akik meg is szervezték a hatalmas tüntetést, amelyre a budai Bem téren került sor. A magyar zászlók mellett érdekes módon lengyel zászlók is lobogtak. Érthető, hogy miközben ropogtak a fegyverek és folyt a vér, senki Európában nem adott annyi segítséget a magyaroknak, mint a lengyelek. Szállítóeszközök és mintegy hétszáz liter vér érkezett a sebesültek ellátásához. Varsóban ezen a napon csak annyi jelent meg egy lengyel lap címoldalán: ÉLJENEK A MAGYAROK!

Fotó: Bánovits András
Fotó: Bánovits András

Fotó: Bánovits András

Kun Ferenc sok olyan eseményt sorolt fel, amelyekről még nem, vagy csak keveset hallottunk. Ilyen például az Erdélyben több évre elítéltek sorsa, a Kárpátalján megfélemlített magyarul beszélő szovjet katonák esete. A Szovjetunió összeomlása után, mikor Ukrajna önállóságot kapott, betekintést nyertünk a Kijevi Levéltár magyar vonatkozású aktáiba. Ily módon jutott tudomásunkra számtalan olyan gaztett, amelyet a forradalmunkat leverő szovjetek követtek el. Többek között gimnazistákat, munkásokat és parasztokat, több mint 3000 embert hurcoltak el, amelyről soha nem hallottunk hírt.

Beszéde végén Kun Ferenc ismertette az ENSZ által összehívott öt tagú bizottság munkáját, akiknek meg kellett ítélniük az 1956 október és november első napjaiban hazánkban lefolyt véres eseményeinek státusát. A bizottság leszögezte, hogy Magyarországon „1956-ban spontán nemzeti felkelés történt, nem pedig ellenforradalom, hiszen nem volt célja egy korábbi állapot visszaállítása”.

Köszönjük Kun Ferencnek, hogy eljött hozzánk, és máskor is szívesen látjuk.

 

Maróti László