A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A nyár még erejének teljében volt, holott már csak néhány nap választotta el az „ember” hónapoktól. Fel kellett töltekeznem az északkelet-magyarországi s felvidéki tájból, napsugárból, mielőtt elrepített a gép svédországi kiküldetésem újabb kilenc hónapjára. Remélem, ti is kihasználtátok a nyári szabadságot, hiszen ilyenkor, mikor már többet van sötét, mint világos, igazán lélekmelengető visszagondolni a nyár belénk perzselődött emlékeire…

A Turista Magazin egyik számában olvastam először Torna váráról. Ahogy böngésztem a térképet, a látnivalók köre gyorsan bővült: Tornaszentandrás Árpád-kori temploma, valamint a Szádelői-völgy (Zádielská dolina) is felkerült a listára. A Borsod-Abaúj-Zemlén megyei Tornaszentandrás község festői környezetben fekszik, a Szalonnai-hegység áll neki pazar hátteret. A templom kulcsát őrző idős hölgy, azaz idegenvezetőnk, a megbeszéltek szerint várt minket, majd felautóztunk a templomhoz a meredek kaptatón. „Műemlék. Keleti része, románkori ikerszentélye egyedülálló építészeti emlék. Bővítése és falképei a XV. századból valók. Berendezése népies barokk” – olvashatjuk az 1973 és 1975 között zajló felújításról tanúskodó, az épület falára kifüggesztett táblán. A templomról – kívülről szemlélve – elsőként a kissikátori, Árpád-kori alapokon nyugvó körtemplom jutott az eszembe, csak itt olyan, mintha kettő is lenne belőle… Nem véletlenül, hiszen „a XII. századi kis román stílusú templomot Magyarországon szokatlan módon, a tiroli szokásoknak megfelelően kettős szentéllyel építették, és a bányászok ottani védőszentje, Szent András tiszteletére szentelték fel”. [Forrás: https://kirandulastippek.hu/aggteleki-karszt/tornaszentandras-arpad-kori-templom] A török időkben tűz rongálta meg a templomot – romos, tető nélküli épületté vált, melyet 1740-ben fedtek be. A templom belsejében láthatunk egy, a tér szakrális hangulatát nagyban meghatározó tárgyat. Idegenvezetőnk beavat minket, hogy ezt a különleges oltáriszentség-tárolót az egykor a templom belsejében növekvő hársfából faragták ki. Tehát már a templom belsejében járunk: szembetaláljuk magunkat a szentély kettős apszisával, az ikerszentéllyel: „Az egyik apszisban a bányászok védőszentje, Szent Borbála szobra állt, a másikban pedig a templom védőszentjét, Szent Andrást ábrázoló kegyoltár.” [Forrás: Uo.]

Ahogy fentebb említettem, az 1970-es évek elején újították fel a templomot, s ekkor találták meg a 18. században lemeszelt freskókat is – a meszeléssel akarva-akaratlanul, de megmentették az utókornak az alkotásokat. Ebben az időben igyekeztek minél jobban helyreállítani a templom középkori jegyeit, de azért maradt még itt egy-két barokk kort felidéző műemlék is, összegabalyítva kissé az idő fonalát… (Ilyen például Szádvár egykori kápolnája, a barokkosan túldíszített Immaculata-oltár, a népies barokk stílusú fa Mária-szobor, illetve a XIX. században készült népies karzat és szószék. [Forrás: Uo.])

Idegenvezetőnk elmondta azt is, hogy sajnálatos módon nem nyertek pályázati pénzt a templom zsindelytetőjének felújítására, így félő, hogy a műemlék állapota romlani fog a jövőben. Nagyon bízom benne, hogy a helyiek nem adják fel, és előbb-utóbb sikerrel járnak!

Azt hittük, hogy „ennyi” az egész, jöhet a következő látnivaló. De kiderült, hogy a helyi plébániához tartozik még egy kegytárgygyűjtemény, kiállítótér is. Sohasem láttam még ehhez foghatót. A’60–’80-as évekre datálható, Jézust ábrázoló, sokszorosított, nem nagy művészeti értékkel bíró festmények ugyanúgy helyet kaptak itt, mint a IV. Károly koronázási trónkárpitjának bársonyából készült miseruha, több száz éves, latin nyelvű könyvek, az Árpád-kori templomból leselejtezett, ugyancsak koros gyertyatartók, megannyi Jézus- és Mária-szobor, kihunyt örökmécsek, kiürült szenteltvíz hintők, antik hangszerek. Az egyik terem ajtaján svéd nyelvű felirat kapta meg a szemem, miszerint az ezermesterként leírt Miklovicz János számos funkciót lát el a helsingborgi Sankt Clement plébánia területén – s a teremben az ő gyűjteménye látható. Nincsenek véletlenek…

A Szádelői-völgyhöz Tornanádaskán keresztül vezet az út. Már messziről felhívják magukra a figyelmet a szálló porfellegbe burkolódzó salakhalmok, a kőfejtés hatására láthatóvá vált kőrétegek – megállunk a település közelében lévő mészkőbánya mellett. A fás növényzettel benőtt hegyet most bányagépek hordják fokozatosan el. A másik oldalon, szlovák részről ugyanez zajlik. Egyszer lehet, hogy eljutunk oda, hogy a két ország között már nem fognak ott magasodni ezek a csodás mészkőtömbök. E helyett az egyre terebélyesedő városokba épül ez a hajdanvolt tájalkotó-elem. Nem is véletlen, hogy ezek a szépséges hegyek az Aggteleki Nemzeti Park működési területén találhatók. Azt olvastam egy helyütt, hogy a bányászok és a természetvédők azért nem férnek meg egymással, mert ugyanazokat a hegyeket szeretik. Lehet ebben az állításban valami…

A Gömör–Tornai-karszt szemrevaló szurdokvölgye a Szádelői-völgy (szád = ’nyílás’; elő = ’elülső rész’). A nyári melegben a legjobb természetes „klíma” egy szurdokvölgybeli túra: köröttünk 200-300 méter magas sziklafalak, mellettünk egy csordogáló, számtalanszor kisebb-nagyobb vízesésekben aláhulló Szár-patak, s a teljes lombkoronájukban lévő, hűsítő árnyékot nyújtó fák. (Hozzá kell tenni, hogy télen egészen más élményt nyújthat ez a túra, hiszen a lombok kitakarják a sziklafalak bizonyos részleteit.) Külön öröm volt számomra, hogy a környék növény- és állatvilágát, geológiai történetét bemutató információs táblák szövegei a szlovák és az angol mellett magyar nyelven is olvashatóak voltak.

Mielőtt felértünk volna a tetőre, egy hangulatos, bükkösben vezető ösvényen haladtunk keresztül. Aztán mindketten csak ámultunk. Ugyan az első szép kilátásba belerondított a kőbánya és cementgyár (igazából pont a két hegy szűk torkolata nyújtotta csodás panorámába tervezték bele ezeket a „szépségeket”…). Az utunkat tovább folytatva a látvány gyönyöre tovább nőtt – a Szádelői-fennsík karsztplatójáról letekinthettünk a több száz méteres mélységbe, az útra, amit az elmúlt órákban bejártunk, s persze azon is túl. Innen teljes egészében láthatjuk a 105 méter magas Cukorsüveget is, a szikla neve cukorsüvegszerű alakjából adódik. Ide aztán nem árt a jófajta túrabakancs, a természet kövezte ki a lefelé tartó ösvényeket, persze úgy, hogy jókat mulathasson a lefelé baktató embereken.

Augusztus végén sincs már az a nagyon sokáig tartó világosság. Megállok az autóval a Torna várához vezető kis utacska előtt, behajtani tilos tábla kényszerít erre. Erősen szürkül, gyalog már csak sötétben érnénk fel. Úgy határozunk, hogy Torna várát a következő alkalommal hódítjuk majd meg. Bár állítólag a közeli Áji-völgy vízesései is megérnek egy misét. Mindenesetre legközelebb a várral fogunk kezdeni!

Szöveg és fotók: Antal József

 

Nenének, emlékül  

 

A nyár mindig tele van ezernyi lehetőséggel – az évben ekkor a leghosszabbak és legmelegebbek a nappalok. A kisebb-nagyobb kirándulásaim közül ezúttal a Balaton-felvidék tájaira viszem magammal kedves olvasóimat. Két keréken, jól megrakodva, sátrazásra készen – merthogy a nyári éjszakák bizony a szabad ég alatt alvásra is alkalmasak. Ha visszagondolunk az iskolás évekre, a magyartanárunk mindig azt kérte tőlünk szeptemberben, hogy írjunk fogalmazást a nyári szünetünkről. Talán valahol ez alakította ki azt a pozíciót, amikor is hátradőlök a székemben az íróasztalom előtt, s megrohannak az elmúlt időszak emlékei, melyeket próbálok szavakba önteni…

 

R.-rel még az egyetemi években lettünk barátok (útjaink sok mindenben azóta is egyfelé visznek – mindketten a fotózásban, írásban-olvasásban, s a természetjárásban leljük legnagyobb örömünket). Kisebb, közös kirándulásaink voltak már, viszont valamikor tavaly ősszel a Balaton körbetekeréséről és körbefényképezéséről, sátras túráról kezdtünk álmodozni. Egy olyan túráról, amikor nem az idő határoz meg mindent, hanem az elénk kerülő téma izgalma – ha valamelyikünk szeretne megörökíteni egy témát, megállunk és kész. Ezért is döntöttünk a tavasszal úgy, hogy a nyáron csak a Balaton-felvidéket járjuk be. Nem feltétlenül a tóhoz közel eső utakon, hanem kitérőket is téve a környék falvai, látnivalói felé. Nem tudnám megmondani, mikor sátraztam utoljára – valahogy nem tartozott a kedvenc időtöltéseim közé. Így a nyár elejét azzal kezdtem, hogy vettem egy biciklin viszonylag könnyen szállítható sátrat, hálózsákot. A túra végére a sátrazásról alkotott véleményem is átalakult.

IMG5879
IMG20190716121800
IMG5866
IMG5650
DSC0651
DSC0601
DSC0512
DSC0356
DSC0302
DSC0335
DSC0310
DSC0240
DSC0194
DSC0183
DSC0167
DSC0130
DSC0117
DSC0075
DSC0043
DSC0025
DSC0017
IMG5879 IMG20190716121800 IMG5866 IMG5650 DSC0651 DSC0601 DSC0512 DSC0356 DSC0302 DSC0335 DSC0310 DSC0240 DSC0194 DSC0183 DSC0167 DSC0130 DSC0117 DSC0075 DSC0043 DSC0025 DSC0017

1. nap

R.-től kaptam kölcsön egy Csepel kerékpárt. Július 13-án szálltunk vonatra a Déli pályaudvaron, majd Balatonalmádiban kezdtük meg a biciklitúrát. Míg júniusi hazatértemkor júliusi kánikula fogadott, utunk elején borongós volt az idő, sőt egy kisebb esőt is kifogtunk, nem volt melegünk, a Balaton vize is alig haladta meg a 20 fokot. Jól kifundált haditervünk az volt, hogy a napokat kalóriadús reggelivel indítjuk, aztán késő délután keresünk egy kiváló éttermet, tápláló melegétellel – hogy legyen elegendő energiánk. Így esett a választásunk első napunkon a Code Zero étteremre. Már olvastam ízletes hamburgereikről, így ezt próbáltuk ki. Nem csalódtunk, olyan hatalmas adagot kaptunk körettel együtt, hogy alig bírtuk megenni. A következő képkocka pedig az, hogy a bicikliút mellet egy magyar szürkemarha csorda heverészik, Balatonnal a háttérben. Nem mindennapi látvány!

Balatonfüred központjában elzarándokoltunk a Jókai-villához, amelyben nagy írónk szívesen tartózkodott. A hangulatos várost Tihany kaptatói követték. Ezúttal a bencés Tihanyi Apátságot csak kívülről néztük meg, inkább az elénk táruló panorámán ámuldoztunk egy isteni fagyi kíséretében, illetve elénk tárult túránk távolinak tetsző végpontja is: az összetéveszthetetlen formájú Badacsonyi-hegység. Beszereztünk egy-egy levendulás apátsági sört a napzáró beszélgetéshez, majd elindultunk a kinézett kempingbe, Aszófő irányába. Még Tihanyban jártunk, amikor is szivárványt vettünk észre, s egy olyan tájat, mely valahogy egyszerre fogott meg minket, egyként kiáltottuk ki közös ötletünket: aludjunk, vadkempingezzünk itt! Nehéz megfogalmazni ezt az érzést: valamiért végtelen nyugalom fogott el minket ezen a vidéken, a Külső-tó fölött, a Vad-parlag-dűlőn találtunk helyet aznap éjszakára. Felnyitottuk a levendulás söröket, beszélgettünk a világ dolgairól, majd nyugovóra tértünk.

2. nap

Kora reggel báránybégetés és kolompszó ébresztett, lassan, de biztosan közeledett a nyáj, így összeszedelődzködtünk. Megálltunk egy 13. századi templomromnál, aztán jöttek sorba a templomromok – hihetetlenül gazdag benne a Balaton-felvidék. A következő az Aszófő mellett található Kövesdi templomrom volt – mellette hűsítő forrás fakad, megmostuk benne az arcunkat a vadkempinges éjjel után. Örvényesen betértünk az első, utunkba kerülő vendéglőbe – mennyire jó is tud lenni egy sonkás tojás reggelire! A térkép szerint a közelben egy vízimalom található, könnyen rábukkantunk a máig működő, 1055-ig visszavezethető múlttal rendelkező műemlékre. A malmot be is üzemelték a látogatóknak, a múzeummá alakított belső térben pedig megismerkedhettünk egy vízimalom működésével, a molnárok életével. A következő megálló Dörgicse volt, ahol kitekertünk az Alsódörgicsei templomromhoz. Ekkorra már visszatért a nyár, perzseltek a nap sugarai, kicsit nosztalgiával tekintettünk a tegnapi 22-23 fokra… Így visszanézve, ez a templomromok napja volt, hiszen a kiadós kaptatón egy újabb vallási emlékhez vezetett utunk: az Árpád-korból ránk maradt Szent Balázs templomromot néztük áhítattal, majd az onnan nyíló kilátástól némultunk el. Éhünket ezúttal Szentaltalfán, Zsóka Fogadójában csillapítottuk, újabb gasztroélménnyel gazdagodva. Tagyon csodás szőlőhegyei mellett suhantunk tovább – bort viszont nem tudtunk venni e helyen, furamód vasárnap több pincészet is zárva volt. Viszont Zánkán kárpótoltak érte, a segítőkész fogadós végül vendégül látott minket egy fröccsre. Ezt az éjszakát Révfülöp egyik kempingjében töltöttük, s kipróbáltam a Balaton annyira melegnek nem mondható, de azért kellemes vizét.

3. nap

Túránk harmadik napján a Káli-medence felé vettük az irányt. Kővágóörsön mosolygó napórás ház, egy kiégett, pusztulásában is gyönyörű épület látványa fogadott. A Kornyi-tó mellett furcsa szoborszerűségekre lettünk figyelmesek – az Emberi Komédia alkotásai vigyázták a tájat, s az óvatos, üregükből ki-kibúvó ürgék. Ekkor még nem tudtam, hogy ez a nap lesz a legkeményebb: ekkor tekertünk ugyanis a legtöbbet felfelé. Alaposan megdolgoztatott a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyre való kijutás is, viszont az élmény kárpótolt mindenért. A következő emelkedő a Szentbékkálai kőtengerhez vezetett. Természetesen kipróbáltuk, tényleg inog-e az Ingókő, s valóban, sikerült megmozdítani a mélység fölött álló sziklát. Szerencsére a falun belül volt a barátom által már kipróbált Pegazus étterem. Amolyan romkocsmaszerűség inkább, mellyel teljes mértékben harmonizál a pincérek ráérős habitusa, felszolgálói stílusa. Ezúttal desszertet is ettem – a túrógombóc jó választásnak bizonyult, csak annyira teleettem magam, hogy kissé megbántam, hogy nem álltam le a főétel elfogyasztása után. Bár igazából mégsem volt ezzel baj, mert a hegymenet még mindig nem ért véget! Csobánc várához szükség volt minden energiánkra, hiszen a rengeteg felfelé tekerés sokat kivett már belőlünk. R. mindenképp szerette volna, ha eljövünk ide, mert véleménye szerint innen nyílik a Balaton egyik legszebb panorámája. Olyan magasan voltunk, hogy a házak, az erdők csak kis maketteknek tűntek. Eszembe jutnak a Zemplén vonulatai – s átfut rajtam, hogy milyen sokat is jelent, hogy a Balaton-felvidék a csodás hegyek mellett egy hatalmas tóval is rendelkezik. A dimbes-dombos táj s a magyar tenger együtt egészen különleges páros. Különösen szép holdvilág szórja ránk a fényét a Káptalantóti felé vezető úton, a túra során először (és utoljára) ránk sötétedik. A település Nomád kempingjében szállunk meg, az éjszaka elég hűvös volt ebben a völgyben, 9 fok körül állt meg a hőmérő higanyszála – a könnyű hálózsák most kissé kevésnek bizonyul…

4. nap

A napindító reggeli ezúttal csak elmegy – a helyi kocsmában mirelit melegszendvicset eszünk, majd nekivágunk az utolsó előtti napnak. A badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászat szerpentinjén haladva olyan érzés kerít hatalmába, mintha Olaszországban vagy Spanyolországban lennék – azaz valami mediterrán helyen. A szőlőtőkéktől zöldellő domboldalak a kék, hajtogatott papírhajóknak tetsző vitorlásokkal teletűzdelt Balaton vizébe vesznek a láthatáron. „A fák nem hazudnak” – üdvözölnek minket az arborétumba lépve az alapító, dr. Folly Gyula szavai. Kabócák üvöltöznek, a tűző nap üdítő fenyőillatot facsar ki az örökzöldekből. A megannyi fafajta mellett az újabb csodás kilátás már csak ráadás, ahogy a panorámás teraszon elfogyasztott fröccs is az. Mint valami jutalomjáték az elmúlt napok letekert kilométereiért. Erre a napra esik R. születésnapja. A Hableányt választjuk Badacsonyban. Filézett harcsaszelet szósszá pépesített lecsó, bundás kenyérnek keresztelt bundázott kiflikarikák, s grillezett paradicsom kíséretében. Amolyan fine dining konyhát visznek – itt nem kellett szünetet tartani, egyvégtében meg tudtuk enni a magyar gyomornak ideig-óráig elegendő, egyébként kifogástalan fogást, melyet finom fröccsökkel öblítettünk le, koccintva R. születésnapjára. Ebben a magyaros, modernizált, s „csökkentett” adagban sűrűsödött, csúcsosodott ki ez az egész biciklitúra. A forró időben kinéztünk a Badacsony aljához, a szőlők és a Balaton együttes látványáért. A Badacsony bazaltsípjai túl messzinek tűntek, azokat majd egy következő alkalommal nézzük meg közelebbről. A badacsonytomaji kemping strandján megmártóztam a Balatonban – a hirtelen visszatérő forró nyár lassanként elkezdte melegíteni a vizet. Háton úszva néztem az égen keringő, „bugyborékoló” gyurgyalagokat – ősszel továbbállnak, ahogy én is... Visszafelé pedig a Badacsony adta a hátteret. Ezek azok a pillanatok, melyekbe már átélésükkor belevetül leendő hiányuk – a majdani nosztalgia.

Utolsó nap

Visszautazásunk napján úgy esett, hogy rossz vonatra szálltunk föl. Így még maradt idő, hogy jobban, kedvezőbb fényviszonyok között fényképezhessük le a badacsonytomaji, a tájba végtelenül illeszkedő Bazalttemplomot. Aztán egyszer mégiscsak vissza kellett indulni. A hazafelé úton már azt terveztük, hogy a Balaton déli partját is hasonló módon fedezzük majd fel!

Antal József

Letészem… nyugodjék

Letészem… nyugodjék

Kedves Olvasó! 2019. december 23.
Kedves Olvasó! Nem vagyok a drámai búcsúzás nagy mestere. Általában játszi könnyedséggel veszem az élet adta különös kanyarokat, és váltok irányt, ha úgy érzem, másfelé vezet az utam. Így történhetett az is, hogy szerelmesen nem sokat töprengtem a költözés nehézségein…
Tovább
A mészkőhegyek birodalmában

A mészkőhegyek birodalmában

Kárpát-medence 2019. december 23.
A nyár még erejének teljében volt, holott már csak néhány nap választotta el az „ember” hónapoktól. Fel kellett töltekeznem az északkelet-magyarországi s felvidéki tájból, napsugárból, mielőtt elrepített a gép svédországi kiküldetésem újabb kilenc hónapjára. Remélem, ti is kihasználtátok a nyári…
Tovább
ERNST BILLGREN JÖVENDÖLÉS

ERNST BILLGREN JÖVENDÖLÉS

Képzőművészet 2019. december 23.
Ezzel az egyéni kiállítással tért vissza Ernst Billgren a Göteborgi művészeti színpadra 32 év után ezúttal a Galleri Hammarénben. A megváltoztathatóság és a kifejezés öröme a művészetének konstansai. A HAMMARÉN GALÉRIA 2019. március 23–április 13. Utoljára az Erik Dahlbergsgatan 14…
Tovább
Levelek és emlékek – avagy a barátság mindent átható ereje

Levelek és emlékek – avagy a barátság mindent átható ereje

Könyvespolc 2019. december 23.
A könyvek olyanok, mint az emberek. Lépten-nyomon meg lehet ismerkedni valakivel, de igazi és életre szóló barátságot csak egy pár szerencsés emberrel kötnünk. Néha megesik, hogy szóba elegyedek valakivel, és olyan dézsávú érzés fog el, mintha régen elveszített jó barátra…
Tovább

Egyesületek

25 éves az Uppsalai Magyar-Svéd Egyesület

25 éves az Uppsalai Magyar-Svéd Egyesület

November 23-án délután lázas készülődés kezdődött Uppsalában, a Sävja Kulturcentrum dísztermében. Kicsik és nagyok együtt készítették elő a…
SOMIT Generációk - Őszi tábor

SOMIT Generációk - Őszi tábor

Az idei évadot szeptember 20-22. között Őszi gyümölcsszüret témakörű táborával nyitotta a SOMIT Generációk. Mint az elmúlt évadban…
Újra csak a fiataloké volt a terep a SOMIT berkeiben

Újra csak a fiataloké volt a terep a SOMIT berkeiben

Ifi-SOMIT 2019 Az idén 25. születésnapját ünneplő SOMIT nem véletlenül változtatta meg nevét SOMIT-generációkra, hiszen a legrégebbi tagoknak…
Programdömping Skånéban

Programdömping Skånéban

Svédország déli részén, Skåne megyében lendületesen indult a magyar szervezetek, klubok tevékenysége a nyári szünet után. A svéd…
A katona hegedűje

A katona hegedűje

Victoria Stjerna és Emma Johansson koncertjeA harcok elcsendesültek, s a seregek elvonultak. Egy francia katonát Velencébe vitt a…
Eseménydús ősz a stockholmi Magyar Házban

Eseménydús ősz a stockholmi Magyar Házban

Mint minden évben, idén szeptemberben is újra felpezsdült az élet a stockholmi Magyar Házban. Augusztus utolsó napján megtartottuk…
Az Ághegy külföldi jelenléte

Az Ághegy külföldi jelenléte

A Magyar Liget szerkesztői az idén Magyarországon és Erdélyben járva öregbítették a két folyóirat és népes munkatársi gárdájának…
Az Ághegy Könyvek sorozat új kötetei

Az Ághegy Könyvek sorozat új kötetei

Az idén, hála az ÁLBT vezetősége kitartó munkájának, hat könyvre és honlapjaink tárhelyének fizetésére nyertünk magyarországi támogatást. A…
Közgyűlés az EKE könyvegyletben

Közgyűlés az EKE könyvegyletben

Az EKE-könyvegylet 2020. február 5-én, szerdán este 7 órakor tartja évi közgyűlését a stockholmi Magyar Házban (16733 Bromma,…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME