A pünkösdi hétvégén folytattuk az Országos Kéktúra bakonyi szakaszát (Híradó melyik száma, az őszi túra). Visszabuszoztunk a Bakonycsernye, Kisgyóni elágazáshoz, aztán Tés felé vettük az irányt, amelyen ugyan nem megy keresztül a kék, csak részint érinti, de itt találtunk szállást. A túrát Zircen fejeztük be.
1
Az előző túránk befejezésekor felavatott kisgyóni pihenő- és piknikezőhelyen ezúttal is megálltunk, hogy energiával töltekezzünk az előttünk álló kilométerek leküzdése előtt. Habár kezdett melegedni az idő, szerencsére egy erdei szakasz következett, ahol komposztálódó hagymaszag csapta meg az orrunkat. Az út mindkét oldalát medvehagymamező szegélyezte – sajnos túljártunk már a szezonon, így ez a finom tavaszi csemege egyre inkább sárga színekbe öltözött, lassan átadva magát az enyészetnek.
A Hamuház felé elnevezésű, táblával jelzett csomópont közelében vadiúj erdei házikó fogadott. Amikor látok egy takaros házat az erdő közepén, mindig az fordul meg a fejemben, hogy milyen jó lenne megállni itt éjszakára, aztán másnap innen folytatni tovább az utat. A Hamuház közelében található a Csikling várrom. Igazából egy földvárról van szó, így ne számítsunk semmi különösebb látványosságra, ugyanakkor nagyon hangulatos pihenőhelyet alakítottak ki az egykori erődítmény aljában. Egy darab csend és nyugalom vett minket körbe, miközben megettünk egy-egy szendvicset és pihentük egy kicsit.
Ezt követően meg sem álltunk a bélyegzőhelyig, mely az Alba Regia Barlangkutató Központ udvarán kapott helyet. Az épület egyes részein színes, mókás festett kövek, „kőszobrok” láthatók, az udvar közepén egy termetes satut állítottak ki, a központ tetejére pedig egy rózsaszín bicikli, és egy arra erősített rózsaszín sínlécpár került. Igazán avantgárd és meglepő.
Szerencsére nyitva volt az Erdei Büfé, ahol egy jó hideg sör segített a májusvégi kánikula elviselhetőbbé tételében. Elfoglaltuk az apartmanunkat, majd kimentünk sétálni egyet a faluba. Bárcsak ehetnénk valahol egy fagyit! – fogalmaztam meg vágyamat. Jöhetne akár egy Family Frost-os autó is akár… És mit ad Isten, pár perc múlva felhangzott a jégkrémárus jól ismert vásárlásra hívó dallama, így kívánságom teljesült. A település fő látványosságát a Helt és az Ozi szélmalom jelenti. Sajnos zárva volt a múzeum, így nem láthattuk őket, s annak ellenére, hogy a térkép szerint megközelíthető földúton keresztül mindkét malom, hogy legalább kívülről körbejárjuk, a valóságban ez nincs így. Az utca végén található családi ház tulajdonosai el is kerítették a kertjüket, hogy ne lehessen megközelíteni azon keresztül sem a malmokat. A Helt szélmalomról készítek azért egy képet a távolból. Szóval Tés nagyon védte a kíváncsi szemek elől a szélmalmait… Jól esik a közösen főzött vacsora a nagyjából 17 kilométeres túra után. Mivel másnapra kánikulát jósolnak, viszonylag korai indulást tervezünk.
2
Téstől az Erdei Büfében búcsúztunk egy kávé kíséretében, aztán nekikezdtünk a második napi etap teljesítéséhez. Gyorsan elértük Jásdot, ahol a Nap kánikulát hozó sugarai elől menedéket nyújtott a Szentkutat (Jásdi Keresztút és Kálvária) övező-alkotó erdő. A fenyves nincs túl jó állapotban, rozsdálló tűlevelei a vöröses kőből készített Kálvária színvilágához közelítenek. Egyszer részt vennék itt egy erdei szertartáson – most üresen áll az oltár, a sok-sok pad: egy természet lágy ölén tartandó szentmise alapkellékei. Egy valami még megkapta a szemünket: a lombok előterében álló, nyúlánk, formabontó Szűz Mária-szobor.
Utunkat folytatva a Gaja-patak mellett található vízimalomhoz értünk, amely ugyan elég romos, de legalább szabadon körbejárható. Mielőtt elértük volna a Római-fürdőt, valahol a Vadalmás-forrás közelében ebédeltünk. Túratársam már látta a Római-fürdő gyönyörű vízesését – azonban velem most nem volt ilyen kegyes a sors, ugyanis a Gaja-patak a fürdő környékén kiszáradt, így a Magyarországot évek óta sújtó aszályos időjárás miatt nem részesülhettem a Bakony egyik legnépszerűbb nevezetességének látványában. Szeretnék még egyszer visszatérni, amikor teljes pompájában megcsodálhatom a fürdőt – mivel a patakvölgy egyes szakaszain volt egy kis víz, valamint a sziklákat is moha borította, valamelyest képet kaphattam arról, milyen lehet a szurdok igazi valójában.
Rengeteg volt a turista errefelé, így tempósabbra vettük a sétát, hogy újra egy nyugisabb, háborítatlanabb szakaszra érjünk. Egy helyütt több száz méteren keresztül hiányzott a fákról a kék jelzés, mindenhol fehér négyzet díszelgett helyette, ugyanis épp felújították a turistajelzéseket.
A veimpusztai várrom tövében tartottunk egy uzsonnaszünetet, kicsit hűsöltünk az árnyékban, mielőtt nekivágtunk az utolsó kilométereknek. A vonatcsatlakozás miatt ki kellet centiznünk az időt, így sajnos nem jutott idő arra, hogy megnézzük a nagyesztergári erdei temetőt. Pedig nagyon kíváncsi voltam rá, annál is inkább, mert erősen belém égett a derenki romfalu erdei temetőjének képe. Bár attól eltérően ezt a temetőt minden bizonnyal használják még, hiszen éppen ballagott onnan néhány ember, köztük egy férfi, aki kaszát tartott a kezében.
Egy hűsítő fagyi és üdítő még belefért Nagyesztergáron, aztán kényelmesen elértük a vonatot Zircen. 23 km lett a vége. No de ekkor következett a nagy utazás, a MÁV (szokásos) összeomlása – kigyulladt egy mozdony Kelenföldön, ezért Székesfehérvárig szállított csak az IC –, mely kissé beárnyékolta az alapvetően jól sikerült hétvégi természetjárást. Mindez kevésbé lett volna baj, ha az utazóközönséget tájékoztatják arról, mi történik. Székesfehérvárról hogyan utazhat tovább, üzembe állnak-e pótlóbuszok… Végül kigördült az a szerelvény is Székesfehérvárról, amire felszálltunk. Sok-sok kényszermegálló után érkeztünk meg vele Kelenföldre – tulajdonképpen úgy oldották meg a helyzetet, hogy buszos pótlás helyett a vonaton tartották az embereket, míg el nem hárították az üzemzavart Budapesten. Arra jutottunk, hogy a Kéktúra Balaton felé eső szakaszát nem mostanában fogjuk teljesíteni, nem szeretnénk még egyszer 2-2,5 órával többet utazni a rendes menetidőhöz képest.
Írta és fotók: Antal József
- Antal József
- Találatok: 92
