A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Azért szeretem annyira a dombokat-hegyeket, mert összesűrűsödik bennük az idő és a tér. Párszáz méter séta a kert végétől a felettünk lévő dombtetőre. Tiszta időben jobb kézre a Bükk-hegység vonulatai látszódnak, ha nagyon tiszta az idő, akkor balra az Alacsony-Tátra csúcsai bukkannak elő Uraj dombtetőiről szemlélve a környező tájat.

 

1

Nyugat-Bükk. Szilvásvárad – meg sem tudom számlálni, hányszor jártam már ott gyermekkorom óta. Fátyol-vízesés és ropogósra sült pisztráng. Mezítláb a patakban – egy általános iskolás emlék. Bélapátfalva űrbéli tájként ható felhagyott kőbányája és hazánk egyetlen épen maradt, román kori ciszterci apátsági temploma. De a Bükkben pálos kolostorromra is bukkanhatunk… Természetesen biciklivel is meghódítottam már a Bükk vonulatainak egy-egy részletét. Itt rejtezik Magyarország rejtélyes-csodás kaptárköveinek nagy része (Dél-Bükk). A keleti oldalon pedig az Újmassai őskohó és Lillafüred „lapul”, József Attila Ódájának szülőhelye. Tavaly tavasszal, a korona kipattanásakor többször is gyalogtúráztam a Bükk számomra még ismeretlen helyein. Régi vágyam, hogy egyszer áttúrázzam a Bükköt nyugat-keleti irányban. Pár hónapig dolgozhattam a Bükki Nemzeti Park kötelékeiben, felmérhettem szülőfalum (védett) növény- és állatvilágát. Mélyen bennem él ez a táj, maradandó élmények kötnek hozzá, háborítatlansága mindig magához hív.

 

2

Májusban indultunk neki a túrának, a legzöldebb hónapban. A Bánvölgye Tábor (Észak-Bükk) mellett hagytuk az autómat, aztán nekiindultunk a vadonnak. Hamarosan palaszerű kőzetfal mellett haladtunk el. „A Bán-völgy felső szakaszán a karbon kori Szilvásváradi Formációba tartozó sötétszürke palás aleuritot, palás agyagkövet sima elválása miatt tetőfedő palának fejtették” – tudhatjuk meg a Bükki Nemzeti Park honlapjáról. A kőzet finomabb érintésre is omlik, leválnak egymásról a rétegek, akár az emlékezéstől megbolydult idő. Ahogy görgetem egymás után a tavaly májusi képeket, újra a túrabakancsomban vagyok, tűz a nap, hihetetlen zöldek a fák – némely ifjonc úgy hajlik meg előttünk, akár a Bújj, bújj zöld ág… gyerekdalocska aranykapuja. Talán a vihar dönthette meg így. Vannak olyan pillanatok, amelyekről már megtörténésükkor érezzük, hogy mélyen belénk égnek. Habár védett területről van szó, bizonyos mértékű fakitermelést mégis folytatnak – a völgyben egy igen megritkított erdőben járunk, az ég kékje és a bükkök sima kérge, égbetörő lombkoronája különös összképet ad.

A velünk szemben magasodó hegy elegyes erdővel tarkított: a bükk fenyvessel keveredik. Jól kivehetően elüt egymástól a kétféle fa, aztán egyszer csak az Országos Kéktúra útvonalán találjuk magunk, a 635 méteren lévő Verebec-vár közelében. A Vásárhelyi-kőről gyönyörű kilátásban van részünk. Igazi kihívás szélben lengedező árvalányhajat fotózni, szegény barátom vesztére e csodás növény szép számmal tenyészett a csúcson, s elbíbelődtem egy darabig a ringó tünemények megörökítésével. A legjobban sikerült árvalányhaj képet mégis a Dédesi-Kisvár tetején készítettem. Dédes várának romjai közül pedig azt figyelhettük meg, ahogy a bükki őserdő lassan árnyékba borul a komótosan lemenő nap fényében.

szalamandraSzalamandra_Antal_József_felvétele
Dedesi-vrDédesi vár_Antal_József_felvétele
es-utnEső után_Antal_József_felvétele
BjjbjjzoldgBújj, bújj zöld ág..._Antal_József_felvétele
csodaCsoda_Antal_József_felvétele
barlangszllsBarlangszállás_Antal_József_felvétele
bjitalBájital_Antal_József_felvétele
A-lemen-NapA lemenő Nap_Antal_József_felvétele
rvalnyhajÁrvalányhaj_Antal_József_felvétele

3

Következő, ugyancsak észak-bükki túránkat nagyjából két héttel később ejtettük meg. Ezúttal Mályinkáról indultunk, a Csondró-patak völgyében. A Tátra utca végén lévő elhagyatott régi ház után rögtön az erdei ösvény következik. Utunk közvetlenül a patak mellett visz, első és egyben talán legizgalmasabb állomása az Odvas-kői-barlangszállás. A kis erdei rejtek kívülről igen vonzó, belépve viszont nem voltam benne biztos, hogy egy meleg nyári napot követően nem maradnék-e inkább kint, mint a hűvös és nedves, lestrapált matracok, kiszuperált kályha és néhány rozsdásodó edény „luxusában”. Azért kipróbálnám, milyen lehet… Továbbsétálva maga a költészet toppan elénk: Ámor forrás. Töltök a kulacsomba vizéből, hátha… A túra leírásában említik, hogy szalamandra is él errefelé. Persze vágyom látni ezt a színes kis hüllőt. És összejön!

Az időjárás előrejelzés délutánra záporokat-zivatarokat jósolt. Valahol a tetőn járunk, mikor elkezd csöpörészni, dörögni, villámlani. Aztán egyre hevesebben esik. Elteszem a fényképezőgépet, ráhúzom hátizsákomra a vízálló réteget. A rajtam lévő cuccok sajnos nem teljesen vízhatlanok – még szerencse, hogy van nálam esőnadrág. A víz patakokban folyt az erdei földúton, mintha kisebb csermelyekben gázolnánk. A korábban vízálló túrabakancsom nem bírta tovább, enyhén átázott. A fák törzsein is patakokban zúdult lefelé a víz, olyan gyorsan, hogy a tövükben hab tajtékzott. Ekkor nem olvastam még a Fák titkos életéről (Peter Wohlleben), s mikor a következőkben idézendő jelenethez értem, felemelő volt visszagondolni, hogy mindezt átéltem már jómagam is: „…megfigyelhetjük, ahogyan a fák »poharazgatnak«, igaz, csak akkor, ha heves felhőszakadás zúdul rájuk. Mivel az ilyesmi rendszerint csak zivatarokkal együtt fordul elő, nem javasolnám, hogy emiatt az erdőben mászkáljanak. Ha ellenben amúgy is kint tartózkodnak […], lenyűgöző látványban lehet részük. Leginkább a bükkök csapnak valóságos tivornyát ilyenkor. Ágaik, mint sok lombos fáé, ferdén felfelé nyújtózkodnak, de éppennyire jogosan mondhatnánk, hogy ferdén lefelé. Mert a korona nemcsak arra szolgál, hogy a lombozatot szélesre tárja a napsütésben, hanem arra is, hogy befogja a vizet. A csapadék levelek százezreire esik, ahonnan az esővíz lecsöpög a kisebb ágakra, majd onnan a fa törzséből kinövő ágakra csorog lefelé, ahol a picinyke csermelyek valóságos folyammá állnak össze, és lezúdulnak a törzsön. A törzs alsó részén a víz már annyira hömpölyög, hogy amikor eléri a talajt, élénken felhabzik. Egy heves zivatar esetén egy felnőtt fa pótlólagosan több mint ezer litert képes bekebelezni, amit felépítése révén célirányosan a gyökereihez vezet. Ott aztán a víz a környező talajban elraktározódik, és segít később átvészelni egynémely száraz időszakot.”

Egy idő után újra csak felfelé kellett másznunk. Épp kisütött a nap. Az egyik tetőn bámészkodtunk, mikor hangos morajra lettünk figyelmesek. Esőre tippeltem – sajnos igazam lett, hamarosan láttuk, amint nyugatról rohamosan közeledtek felénk a zivatarlánc esős láncszemei… Eső és Nap – legalább csodás szivárványt láthattunk a meredély fölött. Egy újabb mélyen emlékeimbe ivódott élmény. A Bükk egy újabb csodája. A hirtelen esőt követően „füstölgött” az erdő, innen-onnan párafelhő szálldogált.

 

4

A két kirándulás két történet, két érzés: a száraz, meleg, élénkzöld májusi nap és az amúgy is patak közelében indult, majd zivatarláncokban, gyönyörű szivárványban kicsúcsosodó júniusi esőnap. A két út párhuzamos egymással, csak néhány kilométer választja el őket egymástól. Mégis egészen más világ a kettő.

Ezúttal az Észak-Bükkről meséltem kicsit. Legközelebb a Bükk más tájaira kalauzolom a Kedves Olvasót. A tavasz itt kopogtat már az ablakon, hamarosan nyílnak a mezei virágok, életre kel a természet. Kalandra fel!

 

Írta és fotók: Antal József

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2023. április 01.
Kedves Híradó Olvasók! „Ezennel fölveszem azt a bizonyos letett lantot. Nyilván mindenki máshogy szólaltatja meg kicsit a hangszert, beleviszi önmagát, a személyiségét.” Ezekkel a szavakkal vettem át immáron három éve a Híradó főszerkesztését, így jelen lapszám a sorban a tizenharmadik.…
Tovább
Martin McDonagh: The Banshees of Inisherin / A sziget szellemei

Martin McDonagh: The Banshees of Inisherin / A sziget szellemei

Könyvespolc 2023. április 01.
Érdemes-e olvasni a sorok között? Miután megnéztem Martin McDonnagh drámáját, csak ültem a fotelben és azon tűnődtem, hogy miért talált most ennyire telibe ez a film. Valamiféle sorsközösséget véltem felfedezni magamban a témával kapcsolatban. Kicsit olyan érzés, mint aki lelepleződik,…
Tovább
Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Képzőművészet 2023. április 01.
Nagy pelyhekben kezdett szállingózni a hó, amikor autóval elindultam a város másik végére, Budakeszi irányába. Kezdetben még világos volt, de később a pénteki csúcsforgalomban rám esteledett. Amikor megérkeztem a polgármesteri hivatalhoz, már teljesen sötét volt. A belépőket követve rögtön néhány…
Tovább
Bármilyen szakmát, munkát fontosabb szeretni, mint tudni

Bármilyen szakmát, munkát fontosabb szeretni, mint tudni

Portré 2023. április 01.
Erdélyi grafikus, karikaturista. Székelyudvarhelyen született, Kolozsváron él családjával, rajzai bejárták a nagyvilágot. Kaporral szereti a füstölt bablevest és azt vallja, hogy „bármilyen szakmát, munkát, fontosabb szeretni, mint tudni”. Könczey Elemérrel beszélgettem.  
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább

Egyesületek

Örömteli esemény az Eskilstunai Magyar Közösség életében

Örömteli esemény az Eskilstunai Magyar Közösség életében

2022. december 11-én beteljesült egy régen dédelgetett álmunk: ismerkedés és kapcsolattartás céljából meglátogatott minket Dr. Müller Adrien Nagykövet…
Egy kis Magyarország Göteborg szívében

Egy kis Magyarország Göteborg szívében

December 9-én egy nagyszerű összefogás eredményeként nyílt meg az „Immerson” című fotókiállítás Göteborg főutcáján, a Kungsportsavenyen. A Városi könyvtár…
A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület beszámolói. Kreatív jelmezek és álarcok a göteborgi farsangi mulatságon

A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület beszámolói. Kreatív jelmezek és álarcok a göteborgi farsangi mulatságon

Az érkezők választhattak maguknak álarcot, melyet haza is vihettek, és akiket megihlettek a színpompás csillogó maszkok, készíthettek is…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME