Amikor elterjedt a híre az új szlovák nyelvtörvénynek, de a törvény szövege még nem volt elérhető, ellenőrizhető, fenntartással fogadtam olyan híreszteléseket, hogy még a magyar sírkőfelíratoknak is kétnyelvűeknek kell lenniük a jövőben. Olyan groteszknek tűnt az, hogy a szlovákiai magyarokat még haláluk után is követni fogja a törvényhozás, hogy durva viccnek könyveltem el. Később, amikor lehetőségem nyílt beleolvasni a törvény szövegébe, megtaláltam a sírkövekre vonatkozó részt; bizony nem kósza híresztelésről volt szó, hanem egy európai ország parlamentje és államelnöke által elfogadott és jóváhagyott nyelvtörvényről, amely 2009-ben jelenhetett meg!

Amikor az Európai Néppárt elnöke, a belga Wilfried Martens nemrégiben az MKP (Magyar Koalíció Pártja) vezetőivel tárgyalt a szlovák nyelvtörvényről, elmondta, hogy Belgiumban, ahol három nyelv - a flamand, a francia és a német - számít egyenértékűnek elképzelhetetlen lenne egy ilyen nyelvtörvény. Ha valaki mégis megpróbálkozna vele, hatalmas felháborodást váltana ki. Martens szerint ahhoz, hogy egy országban a különféle nemzetiségek békében éljenek egymással kulturális önrendelkezés szükséges.

Ha valaki Szlovákiában kulturális önrendelkezésre való jogot követel, vagy akár csak megemlíti azt, számíthat arra, hogy elszabadul a pokol. Fényévnyi távolságra van ennek a demokratikus jognak a biztosítása, és amennyiben lehetséges időben még messzebbre kitolni, akkor a nyelvtörvény megalkotóinak ez egyelőre sikerült.

Az alábbi “beszélgetés” fiktív interjúalanya – nevezzük őt Felföldi Árpádnak - nem hivatásos politikus, nem szakértő, hanem csak egy szlovákiai magyar átlagember, aki éberen figyeli a körülötte történő eseményeket. Mivel kitalált személy, ezért nem vádolható elfogultsággal sem, hiszen “válaszai” a nyomtatott sajtóban, a világhálón, a tévében fellelhető és elhangzott véleményekből, tiltakozásokból, nyilatkozatkból állnak.