Finom köd száll lefelé
Betakarja a lelket
Hallgatnak az erdők
Alszanak a rétek
Keressük a nyugalmat
sétálunk az erjedő avarban
beszívjuk az elmúlt nyár illatát
Szeretnénk mi is kicsit megpihenni…
Írta és fotó: Kozsák Rudolf Árpád
Ma reggel a villamoson felvillant bennem egy régi kép, ahogy állok az alföldi pusztán. Pontosabban mondjuk századokkal ezelőtt, valamelyik felmenőm állt a Pusztában, bennem pedig ez a generációkon átívelő emlékkép jelent meg hirtelen. Eszembe ötlött, meglehet, bennem is ott csörgedezik a pásztori/csikós stb. vér – anyai nagymamám ugyanis az Alföldről való. Móricz alakjai jutnak eszembe, akik egyedül, a csöndben élnek magányukkal, hajtva a nyájat/csordát, terelve a ménest, segédjük néhány kutya. Pásztorbotra támaszkodnak. Kint vannak a természetben és naphosszat alig szólnak valamit. Befelé élnek, rengeteget gondolkodnak. Van idejük észrevenni és megismerni a természet apró örömeit. És ehhez képest itt suhanok a 4/6-oson, nem csoda, ha néha olyan idegen minden még most is.
Budapest, 2024. február 21.
Írta és fotó: Antal József
Az alkonyati neszekre figyelő macska
A friss, tavaszi növények nehéz illata
Tücskök hegedűje, bogarak döngése
Kékes, tiszta ég, sejtelmes kontúrokkal
A macska bajszán reng a pillanat
Nincs is idő, ő tudja ezt
Én is megsejtem, lassan, nehezen…
Írta: Kozsák Rudolf Árpád
Károly és Magdi a kanapén üldögéltek Karácsony reggelén, és az ismerősöket, barátokat, illetve rokonokat hívták fel szépen sorjában. Az idős házaspár (Károly 85, Magdi 83 éves volt) minden évben így tett, méghozzá Károly ósdi, kihajthatós Nokia mobilján. Volt kit hívni, mivel mindig aktív szociális életet éltek, házuk és balatoni nyaralójuk valóságos átjáróház volt még idős korukban is. A népes családot – a gyerekeket, illetve unokáikat – este hívták fel, hacsak nem náluk töltötte valamelyikük a Szentestét. Szóval hagyomány volt ez, méghozzá értékes, és nagyszerű, hiszen a házaspár és a felhívott fél is gazdagabb lett pár szép szóval, figyelmességgel, jó kívánsággal. Nahát, hiszen a szeretet ünnepéről van szó…
– Na, ki is következik… – morfondírozott Károly. Hunyorogva nézte a mobil kijelzőjét.
– Böbe…
– Hát Böbe… Böbe nyáron halt meg… – Magdi szomorúan csóválta a fejét.
– Kitöröljem…? – kérdezte dünnyögve, szomorúan Károly.
– Ki…. töröld csak ki – sóhajtott Magdi.
– Rák?
– Nem, a szíve…
Jó másfél órával később kászálódtak fel az öreg kanapéról, és kimentek kávézni a konyhába. Károly nyugtalanul tette zsebre a mobilt, ami valahogy nyomta a zsebén keresztül. Idén öt embert is ki kellett törölniük a névjegyzékből. Nehéz volt elfogadni ezt. Károly kivette a zsebéből a mobilt és ingerülten a hűtőszekrény tetejére tette. „Ez az átkozott mobil… utálom!” – gondolta. Kavargatta a kávéját, Magdit nézte, és nyugtalanul gondolt arra, hogy nem emlékszik rá pontosan, hogy tavaly vagy tavalyelőtt kiket kellett kitörölni a névjegyzékből…
Írta: Kozsák Rudolf Árpád
Pár nappal később, az egyik tér szoborcsoportját fényképeztem. Egy angyalt két, világító, elektromos gyertya fogott közre. A bal oldali gyertya lángja el volt hajlítva. Nekem ez lett Palermo egyik szimbóluma: az angyal alakja korrekten megmintázott, az elhajlított láng viszont disszonánssá tette az összképet. Palermót a szépség tartja össze, azonban az épületekről hulló vakolat állandóan felteszi a kérdést, hogy ugyan ez az egész meddig állhat még? De a Palermo közelében található Isola delle Femmine tengerpartján láttam egy feledhetetlen naplementét. Szóval Szicília sokszínű. Pörög, átmegy a piroson. Kóstolót nyújt a piacon, aztán kéreget az utcán. Felforralja véred, hogy aztán tengervízzel hűtse. Rád pillant, de csak oldalvást, hogy aztán váratlanul összefuss vele még egyszer az utcán, ahogy magadba olvasztod a búcsúfagyit. Megfoghatatlan is, mert annál szabadabb. Mégis odaadja magát. Trinakria – a medúzafejű, háromlábú lény…
Írta és fotó: Antal József
2022. 08. 15.
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.
