A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A-citersKozskRudolfrpd-fotoja

A citerás a Vigadó téren üldögélt, és játszott hangszerén, majdnem minden nap. Ősz hajú, kicsi öregember volt, aki áhítatosan hajolt hangszere fölé, és megfontolt mozdulatokkal pendítette meg a húrokat. Egyszóval, ha a térre tévedt az ember, akkor meghallotta a citera jellegzetes hangját, majd megpillantotta a hang forrását, a kis öreget. Gyerekkoromban, amikor arrafelé jártunk a családdal – például ha az Állatkertbe mentünk –, mindig bedobtam egy 10 vagy 20 forintost a citerája végén lévő perselybe. Mormogva megköszönte, és bólintott egyet, miközben zenélt. A turisták meg-megálltak hallgatni egy kicsit, a nyári hőségben pedig a szomszéd étteremből vizet vittek neki a pincérek. Része volt a térnek, és mindenki, aki rendszeresen megfordult itt, természetesnek vette, hogy ő ott van. Később, kamasz koromban még mindig ott ült, és játszott – akkor fellengzős nemtörődömségből nemigen néztem felé, de mégis eljutottak a fülemig a citerából kicsalt, kissé monoton, de szép dallamok. És tovább gördültek az évek... Felnőttként is időről időre megfordultam a téren, és mindig kitértem a tér bal oldalára, ahol a bácsi ült. Még mindig játszott és játszott, de mozdulatai lassabbak lettek, háta még hajlottabb, haja csupa dér, de a húrok továbbra is zengtek-bongtak. Mivel akkoriban elkezdtem fotózni, egyszer lefényképeztem (2006-ban), mintha ezzel örökre egy fekete-fehér képbe tudnám zárni, és megőrizni az utókornak, és magamnak. A zene nélkül mégsem igazi ez a kép – gondoltam később, csupán egy önkényesen kiragadott pillanat, a hangszer zengése nélkül. Később aztán, amikor újra a térre vetődtem, nem hallottam a citerát, és hiába kerestem a görnyedten ülő alakot – soha nem találtam többé a megszokott helyén, elhunyt, nyom nélkül eltűnt. Manapság, ha a téren járok, néha, mintha mégis hallanám a citera hangját.

Kibújni önmagad rejtő

Vörös teknős páncélodból

Meztelenül kúszni a homokban

Egyre messzebbre

Hátadon hordott házadtól.

Egy hívó szóra igyekszel

Az óceán felé

Mert megláttad őt.

Fejed keresőn forgatod

A pillanatok hullámain

Majd hogy mégsincs ott

Kikúszol a partra

Magadra öltöd újra

vérvörös páncélodat

Elindulsz, egy darabig még nehéz

Nyom a súly. Majd megszokod

Ahogy belesétálsz a horizontba.

 

Ózd-Uraj, 2020. május 4.

Hallottad? Már nem kell félned többet,

Ő már átlényegült. Mardosó pokol

garmadáját magával vitte, ott kerengnek

Most körötte, valahol, súlyos koloncként

Húzva kába asztrálködét a kárhozat

kátránypapírba csomagolt horizontja alatt.

Talán most megérinthet a szó misztériuma.

Meghalt a rémkirály, aki infantilis mimóza maradt,

Csökevényes tréfája hatalmának, de neked

is tudnod kell, szívében álruhában táncolt,

A pislákoló, szégyenlős mécses, részeg

könnyei közt a sors valódi ereje gubbasztott

gúnyosan, mint a kikészített ünneplőruha,

amit még csak magára sem próbált, úgy

dobott sutba. Ez az a pillanat anyám,

amikor feloldhatod súlyos átkodat, hogy

könnyíts a terheken most már hagyd az

örvénybe fúlni az elkóborolt nyájat, elég

most, ha annyit mondasz, hogy

megbocsátasz... Vagy hozzáteheted még,

hogy bocsánat.

Erőss Zsolt ünnepi jókívánságainak margójára

 

 

Én Istenem Jó Istenem

 

                                               add meg a mi mindennapi gladiátor küzdelmünket,

                                               hogy egyedülálló hegycsúcsokká gyűrődhessünk.

                                               add meg a mi mindennapi mocsarainkat,

                                               hogy a hófödte magashegyek szellemvilágát áhítozzuk.

                                               add meg a mi mindennapi vesztes harcainkat,

                                               hogy megtanuljunk a jóság nyelvén beszélni.

                                               add meg a mi mindennapi zenénket,

                                               hogy belső hangjainkra figyeljünk.

                                               add meg a mi mindennapi családi életünk,

                                                hogy a tűrés-megértés mélyszántásán botladozzunk.

                                               add meg a mi mindennapi ébredésünk,

                                               hátha, egyszer, újjászületünk.

                                               add meg a mi mindennapi Karácsonyunk,

                                               hogy a hétköznapokon is szeressünk.                                  

                                               add meg a mi mindennapi almánk,

                                               hogy egyszer Hozzád visszatérhessünk.

 

add meg a mi mindennapi …

                                               .... szürke létünk,

hogy a Himaláját

Megérdemelhessük.

 

Kolozsvár, 2009. XII. 19.

A fiúnak már „nagyon elege volt”, ahogy közkeletűen mondani szokás. Ettől persze valami sokkal erősebb, ellenállhatatlanabb kétségbeesést érzett a saját életével kapcsolatban. Amellett, hogy szülei elváltak, és ide-oda pingpongoztak vele, sehogy sem békült ki a világgal. Érettségi előtt állt, kitűnő tanuló volt, de az egész, előtte kirajzolódó jövő siralmasnak tűnt: egyetem, valami hasznos szak, diploma, szép karrier, aztán szép kocsi, ház, család. Kissé röstellte magát, hogy elveti e társadalom, és az emberek nagy része számára fontos dolgokat. Mert persze szeretett volna otthont, családot stb., csak éppen másképpen. Kortársai szintén hidegen hagyták, a szokványos kocsma-fesztivál-ivás-öltözködés köré szőtt életükkel együtt. Egyetlen vigaszát az erdőjárás, és az indiánok történetének kutatása jelentette számára. Családja furcsa hóbortnak tekintette az USA őslakói iránti érdeklődését, hiszen: „Hol vannak már azok! Elsöpörte őket a fehér ember. Mit érdekel az téged?”

Egyesületek

Újra odébb állt a SOMIT karaván…

Újra odébb állt a SOMIT karaván…

A Göteborg közelében lévő härsjösandi cserkészlak udvaráról idén valamivel délebbre vette az irányt a SOMIT karaván, meg sem…
SOMIT családos tábor

SOMIT családos tábor

Az idei év SOMIT családos tábora szeptember 11–13. között került megrendezésre. A teltházas rendezvényen egy roppant eseménydús hétvégére…
Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

Egyesületünk óvatosan nyitott a tagság felé a pandémia után. Tagságunk nagy része szépkorú, s nehezen találtak vissza az…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME