Fiatal tekintetedben pillanatra megláttam önmagam
Ha most lennék annyi, mint amennyi te
Minden bizonnyal magam is így írnék
Húszévesen: a telefonba, menet közben a buszon.

Ha egy fafaragó mellett utaztam volna
Rám hullik közben a forgács
Tulajdonképpen most is ez történt
Ruhámra repültek szövegfoszlányaid
Levegőbe hajított feleslegei
Beitta magába a gyapjú
Vittem magammal a másik buszra is
Aztán ahogy kattogva beindult a nap
Lepotyogtak rólam szövegmaradványaid
Így lett egyszerre minden üres
Az ülés a tömött buszon
Az emberek tekintete
A sokáig keresett, erőltetett rímek
A rohanás a tömeg tornyai között
Hihetetlen, hogy ez a semmi
Néha a minden.
Megláttál
Megláttalak

Budapest, 2021. május 20.
Antal József

Antal József

2021. július 07.

Találatok: 974

Szállni, akár az évek

Figyelni, a holló merre téved

Illúzió, ahogy mellettem fekszel

Pár órás, suhanó szerelem.

Téged keresnek, és engem is

Tébolyult csőrük, ostoba szavaik

Befordulunk, akár egy kifli

’mit a pékinas most sütött ki.

Ózd-Uraj, 2016. július 17. 1:20 körül

Írta és fénykép: Antal József

Antal József

2021. április 18.

Találatok: 1063

Az idősödő férfi, D. egyetlen, és igen komoly hobbija a festegetés volt. „Festegetés” – ezt a szót a felesége használta, kissé lesajnálva ezt a tevékenységet, mivel pénzt nemigen hozott a házhoz. A férfi ugyanis nagyon ragaszkodott minden művéhez, és csak nagyon ritkán vált meg pénzért valamelyiktől. Unalmas, papírtologató munkája után valóságos felüdülést jelentett számára a pompás színekben és hangulatokban elmerülni, amelyek keze nyomán a vásznakon kavarogtak. Két felnőtt gyermeke sem különösebben tartotta nagyra e hobbit.

Kozsák Rudolf Árpád

2021. július 07.

Találatok: 986

Bővebben: Positano

A békák nagy elégedettségben éltek egy nagy pocsolyában. A víz kellemesen langyos hőmérsékletű volt, és bővelkedett táplálékban. „Jól megvagyunk, ahogy vagyunk itt” – mondogatták egymásnak a békák. Esténként mulatságokat rendeztek, veszettül brekegtek, és nézték a Holdat, amely gyönyörű fényeket vetett a vízre. Ez így ment volna egész nyáron, de különösen száraz idő köszöntött be. A pocsolya egyre csak apadt, egyre kevesebb volt az ennivaló rovar, a békák pedig szép lassan hullottak el. „Nincs hova menni, majd jön egy eső, és akkor megint jól megleszünk” – ezt ismételgették egyszerre bizakodva és félve a békák. De hiába kémlelték az eget, ott csak a haragos, hőséget ontó Napot látták. A helyzet egyre elkeserítőbb lett. Egy reggel arra repült egy szarka és így szólt a békákhoz: „Hé má' ti, miért nem mentek át a tóhoz, ha jól számolom negyven békaugrásra van innen nyugatra!” A békák hitetlenkedve bámultak rá: „Ugyan nincs itt semmiféle tó, miket hordasz itt össze! Nem látunk itt semmilyen más vizet!” A szarka a fejét csóválta, majd elrepült.

Minden közösségben találni másként gondolkodó személyeket – itt is ez volt a helyzet. Az egyik békafi fejében szöget ütött, hogy a szarka, mivel repül, sokkal többet láthat a világból, mint ők. Ismerősei ellenkezése dacára barátnőjével felkerekedett, kimászott a pocsolyából, és szépen elkezdtek szökdécselni nyugat felé. A szarka egészen jól becsülte meg a távolságot, és a páros el is érte a hatalmas, gyönyörű tavat, ahol azóta is boldogan brekegnek. A pocsolyában maradottak mind meghaltak, és csak napszítta tetemek maradtak utánuk, amivel aztán gyerekek játszottak undorodva, botokkal piszkálva őket.

Tanulság: mássz ki a saját kis pocsolyádból, lehet, hogy találsz egy sokkal nagyobbat és jobbat.

Írta és fénykép: Kozsák Rudolf Árpád

Kozsák Rudolf Árpád

2021. április 18.

Találatok: 1040