Ég veled, Mester! – ezekkel a szavakkal búcsúztunk David Lynchtől, attól az alkotótól, aki nem csupán filmeket készített, hanem kapukat nyitott egy másik valóságba. Egy olyan művésztől, aki képeivel és hangjaival arra tanított, hogy a fény és a sötétség ugyanabból a forrásból ered, és hogy az ismeretlen nem elkerülendő, hanem bejárandó.
Lynch nem pusztán rendező volt. Ő egy alkimista, aki az emberi tudatot és érzékelést formálta, aki a képek és hangok mágikus egyensúlyából olyan szimbólumokat teremtett, amelyek túlmutattak a racionális megértésen. Filmjei nem csupán történetek voltak, hanem beavatások – egy utazás a tudatalattiba, a valóság és illúzió határvidékére.
A valóság transzmutációja
David Lynch 1946. január 20-án született Missoulában, Montana államban. Gyermekkorában a középosztálybeli Amerika idilli felszíne alatt már érzékelte a rejtett feszültségeket, amelyek később művészetének alapköveivé váltak. Az 1960-as években képzőművészeti tanulmányokat folytatott, és festményei hamar olyan kifejezési formához vezették, amelyet a vászon már nem tudott teljesen befogadni: a filmhez. Első rövidfilmjei (Six Men Getting Sick, 1967; The Alphabet, 1968) már magukban hordozták azt a kísérleti szemléletet, amely később egész életművét meghatározta. Az 1977-es Eraserhead nem csupán egy debütáló alkotás volt, hanem egy szürreális rémálom, amelyben a hétköznapok groteszk tükörképükké torzultak. A film egy sajátos metafizikai rettegést idézett meg, és elindította Lynch pályáját az underground filmkészítők közül az amerikai filmművészet kultikus alakjai közé.
A beavatás filmjei
Lynch művészete nem csupán vizuális, hanem spirituális utazás is volt. A Twin Peaks vörös szobája nem egyszerűen egy különös díszlet, hanem egy archetipikus tér, ahol az idő visszafelé folyik, és ahol a szavak elvesztik hétköznapi jelentésüket. Ez a szoba az emberi tudat belső kamrája, ahol a múlt és jövő összeolvad, és ahol a lélek szembesül önmagával.
A Kék bársony (1986) alámerülés az amerikai kertvárosi idill mögötti sötétségbe, egy olyan film, amely a beavatás első lépését jelképezi: a fátyol fellebbentését. A Lost Highway (1997) és a Mulholland Drive (2001) az identitás elmosódását és a személyiség kettéhasadását jelenítik meg, míg az Inland Empire (2006) már maga a teljes transzformáció – egy film, amely a néző tudatát egyfajta mozgó mandalaként rendezi át.
A tarot, az alkímia és a buddhista miszticizmus motívumai végigvonulnak Lynch életművén. A Twin Peaks huszonkét epizódja akár a Nagy Arkánum huszonkét lapjának feleltethető meg, ahol a főhős, Dale Cooper útja nem csupán egy nyomozás, hanem egy belső átalakulás folyamata is. Lynch filmjeiben a szimbólumok nem egyszerű eszközök, hanem kapuk egy mélyebb megértés felé.
A médium, aki több volt, mint rendező
Bár Lynch elsősorban filmjeiről ismert, művészete sokkal szélesebb spektrumot ölelt fel. Festményei és rajzai a rémálomszerű látomások és az absztrakt expresszionizmus között mozognak. Zenei kísérletei – legyen szó a Crazy Clown Time (2011) és The Big Dream (2013) című albumokról vagy az Angelo Badalamentivel közösen létrehozott ikonikus filmzenékről – éppolyan meghatározók, mint mozgóképes alkotásai.
A dohányfüstbe burkolt figurák, az éjjeli autópályák neonfénye, a kávé és a piték visszatérő motívumai – ezek nem csupán díszletek, hanem rituális elemek. A kávé Lynch világában az éberség és a megvilágosodás itala, a cigaretta pedig a lélek anyagba és szellemiségbe való be- és kilépésének allegóriája. Lynch a klasszikus művész archetípusa volt: egy öntörvényű alkotó, aki a mainstream mozi keretein belül is képes volt autonóm világokat teremteni. Halálával nemcsak egy zseniális filmes távozott, hanem a művészet egy olyan formája is egyre távolabb kerül tőlünk, amelyben a művész még médium volt – közvetítő egy mélyebb valóság és a mindennapok felszíni világa között.
Egy korszak lezárul
David Lynch 2025. január 16-án, néhány nappal 79. születésnapja előtt hunyt el. Vele együtt egy korszak is lezárult – egy olyan időszak, amikor a mozi még álom volt, nem csupán tartalom. A digitális világ gyorsuló információáradatában egyre kevesebb hely marad az olyan filmeknek, amelyek nem csupán szórakoztatni akarnak, hanem transzformálni.
Lynch filmjei azonban itt maradnak. A vörös szoba ajtaja még mindig nyitva áll, a neonfények továbbra is vibrálnak az éjszakában, és ha elég bátrak vagyunk, beléphetünk ebbe a világba.
Mert a valóság sosem csak az, amit látunk – hanem az is, amit érzünk a bőrünk alatt.
A Világfa, vagy Életfa szimbóluma mély gyökerekkel rendelkezik a világ számos kultúrájában és spirituális hagyományában. Ez az archetípus nem csupán egy fa képét jeleníti meg, hanem az univerzum szerkezetét, a létezés különböző szintjeinek összekapcsolódását és a spirituális utazás lehetőségét is. Az ősi népek számára a Világfa az univerzális rend, a kozmikus tengely és az emberi lélek fejlődésének központi metaforája volt. Szeretném röviden feltárni a Világfa jelentőségét a magyar folklórban, összehasonlítani más kultúrák szimbolikájával, a tarot és egyéb spirituális rendszerek szimbólumaival, és bemutatni, hogyan kapcsolódik mindez a sámánisztikus hagyományokhoz, a légyölő galóca spirituális felhasználásához.
A Világfa a Magyar Folklórban: Kozmikus Rend és Spirituális Tengely
A magyar néphagyományban a Világfa (vagy Életfa) az univerzum felépítését, a világok összekapcsolódását szimbolizálja. Az ősmagyar hitvilágban a Világfa hármas tagolódású: gyökerei az alsó világot (a halál és a szellemek birodalma), törzse a középső világot (az emberek lakhelye), míg lombjai az égi világot (az isteni szférák és az istenek lakhelye) jelenítik meg. E hármas szerkezet révén a Világfa összekapcsolja az élet és halál ciklusait, a tudás és bölcsesség megszerzésének különböző szintjeit. Ezáltal nem csupán a világkép középpontja, hanem egy szellemi tengely is, amelyen keresztül az emberi lélek kapcsolatba léphet az univerzum magasabb rendjeivel.
Az ősi magyar sámánok, a táltosok, a Világfát tekintették olyan szimbolikus tengelynek, amelyen keresztül képesek voltak a spirituális világok között utazni. A sámánok a transzcendens világok eléréséhez a fa gyökerein át ereszkedtek alá az alsó világokba, vagy annak ágain felkapaszkodva jutottak fel az égi szférákba. A Világfa tehát nemcsak az univerzum rendjét reprezentálta, hanem egyben a spirituális utazás és a lélek fejlődésének metaforája is volt.
A Világfa más kultúrákban: Univerzális szimbolika és közös motívumok
A Világfa archetípusa a magyar folklór mellett számos más kultúrában is megjelenik, és közös alapelveket képvisel. Az északi mitológiában például az Yggdrasil, az Életfa/Világfa, az univerzum középpontjában áll, összekötve a kilenc világot. Az Yggdrasil ágainak elérése és gyökereinek mélye az istenek és emberek világát kapcsolja össze, a lélek utazását és az élet körforgását szimbolizálva.
Az indiai hagyományban az Ashvattha (szent fügefa) ugyanezt a szerepet tölti be, de fordított formában. Gyökerei az égi szférákban találhatók, míg ágai a föld felé nyúlnak, tükrözve az anyagi világ és az isteni eredet közötti kapcsolatot. Az Ashvattha spirituális jelentősége a Bhagavad Gítában az illuzórikus világ (májá) szimbólumaként jelenik meg, amelyből az embernek spirituális erőfeszítéssel kell kiemelkednie.
A kabbalában pedig az Életfa (Etz Chaim) a szefirák révén az isteni bölcsesség és a spirituális út szimbolikus térképeként szolgál. Az Életfa szefirái a létezés különböző szintjeit, valamint az isteni megnyilvánulások és a spirituális fejlődés szakaszait jelenítik meg. Itt is a Világfa struktúrája az, amely lehetőséget kínál a tudat magasabb szintek felé történő emelkedésére.
A légyölő galóca és a Világfa: sámánisztikus kapcsolódás
A légyölő galóca (Amanita muscaria) több sámánisztikus kultúrában is fontos szerepet játszik, és szoros kapcsolatban áll a Világfa szimbolikájával. A szibériai sámánok hagyományosan a légyölő galócát használták spirituális utazásaik során, mivel annak hallucinogén hatásai révén képesek voltak transzcendens állapotba kerülni. Ebben az állapotban a sámán „utazik” a Világfa mentén, áthaladva annak szintjein, hogy kapcsolatot teremtsen az alsó és a felső világok szellemi lényeivel. A légyölő galóca tehát egy eszköz, amely lehetővé teszi a Világfa szellemi erejének megtapasztalását.
A légyölő galóca és a Világfa közötti szimbolikus kapcsolat mélyebb jelentést is hordoz. A gomba megjelenése – amely gyakran a fenyők és más örökzöld fák tövénél nő – összefonódik a Világfa gyökereivel és törzsével, mintegy az univerzum esszenciáját és szellemi energiáját reprezentálva. A gomba fogyasztása és a transzcendens állapot elérése így szimbolikusan egyenlő azzal, hogy a sámán közvetlen kapcsolatba kerül a Világfa erejével, és annak energiáján keresztül lép be a spirituális világokba.
A Világfa és a tarot: archetipikus kapcsolatok
A Világfa és a tarot szimbolikája is szorosan összefonódik. A tarot kártyák közül a XII. Akasztott ember és a XXI. Világ lapok különösen szoros kapcsolatban állnak a Világfa jelentésével. Az Akasztott ember képe, amely egy fa ágain lógó embert ábrázol, szimbolizálja a tudat átalakulását és a spirituális fejlődéshez szükséges áldozatot. A fa ágain való „függés” a sámáni transzhoz és a légyölő galóca hatására megtapasztalt állapotokhoz hasonlóan a világok közötti közlekedést, a tudat új perspektívájának megértését jeleníti meg.
A Világ kártya dinamikája és a Világfa tengelyének stabilitása látszólagos ellentétben áll, de valójában egymást kiegészítő szimbólumok. A fa mozdulatlansága az univerzum rendjének alapját képviseli, míg a Világ kártyáján látható tánc az élet dinamikus, folyamatosan változó természetét mutatja. Ez a kettősség tökéletesen kifejezi a kozmikus rend és az emberi létezés egységét.
A kabbalisztikus Életfa és a tarot kártyák összefüggései pedig további mélységet adnak a Világfa szimbolikájának. A tarot 22 nagy arkánuma és az Életfa tíz szefirája a spirituális fejlődés szakaszait és az isteni tudás megszerzésének útját reprezentálják, amelyet a Világfa szimbolikáján keresztül lehet elérni. Így a Világfa a tarot kártyák és a kabbala rendszerében egyaránt az univerzális tudat és az emberi lélek fejlődésének alapvető struktúrájaként jelenik meg.
A Világfa mint egyetemes szimbólum
A Világfa tehát az univerzális rend, a spirituális utazás és a kozmikus tengely archetípusa, amely számos kultúrában és spirituális hagyományban központi szerepet játszik. A magyar folklórtól kezdve a szibériai sámánizmuson át az északi és indiai mitológiákig az emberi lélek fejlődésének, a világok összekapcsolódásának és az isteni tudás megszerzésének szimbóluma. A légyölő galóca sámánisztikus felhasználása és a tarot lapjai pedig mind ugyanazon univerzális struktúrát tükrözik: a spirituális tengelyt, amely összekapcsolja az égi, a földi és az alvilági dimenziókat, valamint az élet, a halál és az újjászületés ciklusait.
Ez a hármas tagoltság és az egyes világok közötti átjárhatóság nemcsak a létezés univerzális rendjét tükrözi, hanem a lélek fejlődésének lehetőségét is. Az ember, aki képes felismerni és megérteni ezt a kozmikus struktúrát, belső utazást tehet a fa szintjein keresztül, hogy elérje a spirituális megvilágosodást és az isteni tudást.
A Világfa univerzális szimbolikája arra emlékeztet, hogy az emberi létezés, a spiritualitás és az isteni világok összefonódnak, és hogy az ember számára mindig adott a lehetőség, hogy felfedezze, megértse és integrálja ezeket a mélységeket a saját életébe. A Világfa tehát nemcsak a kozmikus rend térképe, hanem a spirituális átalakulás, a belső utazás és a magasabb tudatállapotok elérésének eszköze is. Ezáltal válik az élet és a tudat egyetemes metaforájává, amely mind az egyén, mind a közösség számára az univerzum rendjének és az isteni tudásnak az elérését szimbolizálja.
Kedves Híradó Olvasók! A tavaly márciusi Híradóban búcsúztam el Tóth Ildikótól – hihetetlenül gyorsan lepergett ez az egy év. Sajnos a mostani szám is több nekrológot rejt magában: az egyik Lázár Oszkárra, a Híradó egykori főszerkesztőjére, a másik pedig Dr.…
Ég veled, Mester! – ezekkel a szavakkal búcsúztunk David Lynchtől, attól az alkotótól, aki nem csupán filmeket készített, hanem kapukat nyitott egy másik valóságba. Egy olyan művésztől, aki képeivel és hangjaival arra tanított, hogy a fény és a sötétség ugyanabból…
Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében Az alábbiakban a kétrészes, Tilajcsik Roland szobrászművésszel 2024. április 8-án készült interjúsorozat második része olvasható. Az első rész a Híradó 2024. decemberi számának 22–25. oldalán, illetve a lap weboldalán érhető el. Kérdező: Csikós…
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Nem kapta kézhez a Híradót?
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.
