A Híradó előző számában esett szó az augusztusi, Pannonhalmára tett látogatásomról. Gyermekkori jó barátom, Gérecz Imre (bencés szerzetes, a pannonhalmi közösség alperjele és magisztere) az érkezésem estéjén beszélt arról, hogy formálódik egy könyv a zarándoklatról, amelyet szerzetestestvérével, Tóth Brúnóval közösen írnak, igazából már az utolsó simításoknál tartanak. Szeptember elején végre a kezembe vehettem a könyvet.

„Mert Isten nemcsak arra vágyik, hogy eljussak az ígéret földjére, hanem arra is, hogy úton legyek.”

A szerzőkről még annyit tartok fontosnak elmondani, amennyit maguk is jónak láttak közölni magukról a könyv elején: az 1983-as születésű Gérecz Imre „zarándoktábor-vezető, az Országos Kéktúra 6937. teljesítője”, az 1997-ben született Tóth Brúnó pedig „a pannonhalmi közösség egyszerű fogadalmas tagja, testnevelőtanár, 16 évesen járta végig a Szent Jakab-utat”. Imre és Brúnó számára egyaránt fontos, hogy a rendszeres testmozgás testi és lelki egészségmegőrző hatása mellett időnként olyan kiszakadás-élménnyel ajándékozzák meg magukat, melyből erőt merítve újrastrukturálódhatnak a mindennapok lineáris irányba futó útjai, esetenként útvesztői. Jómagam egyelőre nem jártam még be utakat kifejezetten zarándoklat céljából – tudom, el fog jönni az ideje. Ugyanakkor rendszeresen megélem Isten jelenlétét egy-egy jól sikerült kirándulás során, a táj, azaz a teremtés szépségében gyönyörködve. A környezetemben is egyre többen indulnak neki valamelyik szent útnak – különféle motivációktól vezé­relve.

Mivel a bemutatandó könyv legfőbb témája a zarándoklat, nézzük, mit is értenek rajta a szerzők! „A zarándoklat kiszakadás a megszokott rutinból, a megtisztulás egyszerűséggel járt ösvénye. Az út többnyire megmerítkezés a teremtésben, megküzdés a kihívásokkal és a nehézségekkel. A vándorlás átmeneti tapasztalata formál bennünket, egyre mélyebb önismeretre vezet. Ha el tudjuk engedni ragaszkodásainkat, akkor más emberré válunk, mint akik az induláskor voltunk” – olvashatjuk a könyv borítóján.

Az Átmenet a Bencés lelkiségi sorozat 60. darabja – kis könyvecske, súlya sem nagy, így könnyen magunkkal vihetjük az útjainkra is akár. Maga a szöveg egyszerre könnyed és súlyos: helyenként hihetetlen mértékű gondolatesszenciákat tartalmaz egy-egy mondata, bekezdése, így jobbnak láttam, ha nem egyvégtében olvasom el.

15 fejezet vagy 15 állomás kalauzol végig minket a szerzők által elénk tárt úton. A lelkiség úgy hatja át a gondolatokat, amilyen egységben van az ember teste és lelke. Olvashatunk benne gyakorlati tanácsokat (például mit érdemes a hátizsákunkba tennünk, ha zarándokútra indulunk), melyek hitelességét az garantálja, hogy az egyik szerző bejárta az OKT-t, a másik pedig a Szent Jakab-utat. Olvashatunk benne lelkiségi tanácsokat is – egyrészt szentírási példákon, másrészt a minden fejezet végén megtalálható „Kérdések és gyakorlatok”-on keresztül elmélkedhetünk utunk során, után, de már előtte is, hiszen „a külső út magában hordoz egy belső ösvényt is, és e kettő már azt megelőzően formálódik bennünk, hogy felhúztuk volna a bakancsunkat”. A kötet „harmadik hangját” a szerzők saját élményei és gondolatai adják. Tehát a gyakorlati tanácsok, a meditatív elmélyülésre hívó szöveghelyek és a szerzők élményei fognak minket kézen, biztatnak arra, hogy tovább haladjunk az úton, ha épp elfogyott az erőnk, és induljunk végre útnak, ha még nem tettük volna meg. Így válik ez a kis könyv valódi útitárssá.

Ha átfutjuk a tartalomjegyzéket, egy belső zarándokút állomásai rajzolódnak ki a szemeink előtt:

Az első fejezetek az indulás képei, magukba foglalva az ezernyi bizonytalanságot és kételyt, hogy útnak induljunk-e. Ha elszántunk magunk, akkor pedig, mit vigyünk magunkkal. (Útra kelni; Ami szükséges és elégséges; Méregtelenítés; Lendületvétel.)

Az éppen úton levés fejezeteiben képet kaphatunk az út szépségeiről és nehézségeiről. A bakancs szorítása, a holtpont, az eltévedés – mind-mind az út nehézségeire, kihívásaira mutatnak rá. Értelemszerűen teljesen más egyedül bejárni egy utat, mint útitárssal. Ha az egyedüllét során tudunk jó társai lenni önmagunknak, teljes mélységében megélhetjük teremtmény mivoltunkat a természetben – tehát részesülhetünk az út szépségeiben is. (Útitársak; Teremtményként a természetben; A bakancs szorítása; Erőfeszítés; Holtponton innen és túl; Eltévedés és útra találás.)

Idegen voltam. Megérkezés, hazatérés. Ábrahám meghívása. Krisztus követése. Szerzetesi életút. A kötet záró fejezetei a megérkezésről szólnak. Természetesen nem pusztán a fizikai hazatérésről, hanem az önmagunkba érkezésről is. Isten Ábrahámot arra hívja, hogy hagyjon ott mindent a korábbi életéből, s menjen el egy új, ismeretlen helyre, ahol „nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet és áldás leszel”. (Ter 12,1–2) „Isten (…) itt nem pusztán arra hívja Ábrahámot, hogy az egyik állapotot cserélje fel egy másikkal. Kihívja őt a régiből, és bevezeti az újba. A kettő közötti átmenet pedig olyan folyamat, amely nyomot hagy Ábrahámon. Ennek jele, hogy új nevet kap: Ábrámból Ábrahám lesz. (…) …arra hívja, hogy keresse meg, kicsoda is ő valójában. Önismereti útja befelé vezet.”

A könyv utolsó fejezete a Szerzetesi életút. Szent Benedek Reguláján alapszik, s legfőbb mondanivalója, hogy tulajdonképpen maga a szerzetesi élet is egy nagy vándorlás a monostor falain belül, hiszen aki szerzetessé válik, önként kiszakad a társadalom normális, megszokott berendezkedéséből, hogy „egy életen át vándoroljon Jézus és az evangélium tanítása szerint”. Tulajdonképpen aki zarándoklatba kezd, Krisztus követőjévé válik, hiszen „az evangéliumi elbeszélések szerint Jézus vándortanító volt. (…) Amikor zarándokútra indulunk, arra vállalkozunk, hogy néhány napon vagy héten át azt az életformát követjük, amely Jézus életének aktív éveit meghatározta.”

Zarándoktapasztalatok. Ez a könyv olvasható gyakorlati-gondolati útmutatóként, megkapó zarándoktörténetek csokraként, lelkigyakorlatos füzetként, egy-egy szentírási történet kommentárjaként, sőt a kiadványt imádságok zárják, így imádságos könyvként is. Aki még nem kelt útra, nagy adag motiváció, hogy minél előbb elinduljon. Aki már megtett egy-egy zarándokutat, egész biztosan előhívja benne a régi képeket és új keretbe helyezi azokat.