A helyi közösségben őriztem meg igazán magyarságtudatomat a szülőhazától távol

Kozma János egyike azon „első fecskéknek”, akik tevékeny részt vállaltak abban, hogy Svédország második legnagyobb városát, Göteborgot mind a mai napig tevékeny magyar kulturális élet jellemezze. A Bogácsról indult és végül Göteborgban új otthonra lelő férfi hosszú éveken keresztül segédkezett a most hatvanéves múltra visszatekintő Göteborgi Magyar Egyesület megalakulásában, fejlődésében.

- Mikor indult el otthonról és hogyan került végül Svédországba?

Magyarországot 1956. november 4-én hagytam el. Először három napig Traiskirchenben, egy elhagyott orosz laktanyában laktunk. Az osztrákok nagyon segítőkészek voltak, a forradalom pár hónapja alatt mintegy kétszázezer ember ment át a határon, akik azután szétszéledtek a világ minden tája felé. Traiskirchen után egy jó hónapra Sankt Wolfgangnba kerültünk, Salzburg mellé. Jól emlékszem, hogy Svédországba december tizedike körül érkeztünk meg, először Ramlösa Brunnba, nem messze Helsingborgtól. Itt remek ellátást kaptunk, tiszta ágynemű, kényelmes ágyak és fogkefe várt bennünket. Ugyanakkor az is megmaradt bennem, hogy meztelenül álltunk, miközben DDT-vel fertőtlenítettek bennünket.

Pár nap után Grännaba vittek bennünket autóbusszal, de útközben megálltunk Värnamoban, ahol a helyi városvezetés reggelivel, kávéval, és mivel 13-a, Luca-napja volt, így hagyományos ünnepi műsorral fogadtak bennünket. Mi, huszonéves fiatal srácok, pláne nyelvtudás hiányában, nem is értettük igazán, mit keresnek ott a fehér ruhába öltöztetett fiatal lányok, illetve azt sem, hogy miről szólnak az előadott svéd énekek. Grännaban szintén közel egy hónapot „állomásoztunk”. Itt házasodtam össze menyasszonyommal, Margittal, akivel együtt jöttünk el Magyarországról. Ezután Boråsba kerültünk, majd Fristadba, a népfőiskolára. Itt a terv az volt, hogy fiatalok, ha úgy tetszik kortársak között, könnyedén megy majd a svéd nyelv tanulása. Így is lett, gyorsan ragadtak rám a szavak, kifejezések. Persze ehhez kellett az a segítő, támogató közeg is, amit mind a tanárok, mind a diáktársak részéről tapasztaltunk. Sokak szemében az 56-os menekültek hősöknek számítottak, hiszen a magyar forradalmárok voltak az elsők, akik szembe mertek szállni a szovjetekkel.

Bővebben: A helyi közösségben őriztem meg igazán magyarságtudatomat a szülőhazától távol