Nemzeti identitásápolás és integráció a sport útján

Interjú Szakács Attilával, a halmstadi magyar hokicsapat egyik alapító tagjával

Szakács Attila alapítótag

Magyar közösségeink, egyesületeink méltón büszkék több évtizedes múltra visszatekintő szervezettségükre. Azt, hogy magyarságtudatunk nem holmi ünnepi sallang, melyet időnként előveszünk, majd visszaakasztunk a szekrénybe, a mindennapok megélése mutatja. A hagyományos egyesületi ünnepségek és programok mellett egyre inkább igény van olyan hétköznapi tevékenységekre, melyekre bár van lehetőség svéd környezetben is, magyarok között érdekesebb, egyedibb. Ez a gondolat hajthatta Szakács Attilát is, az egyetlen svédországi magyar jégkorong csapat egyik alapító tagját a magyar hokicsapat létrehozásakor Halmstadban. Attila az 1990-es évek elején költözött ki szüleivel Erdélyből. Azóta két gyermekes családapa, és fiatal kora ellenére orvosként is nagy sikereket ért már el. Kovács Gábor KCSP ösztöndíjas a csapatalapítás indíttatásáról, a felkészülésekről, céljaikról kérdezte Attilát.

Bővebben: Nemzeti identitásápolás és integráció a sport útján

„Nagyhatású változásokat szeretettel, összefogással, őszinte párbeszéddel érhetünk el”

Interjú Sándor István KCSP ösztöndíjassal

A 2013-ban a magyar állam által meghirdetett Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas program egyre nagyobb érdeklődésnek és sikernek örvend a diaszpóra magyarsága körében. A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége idén nem kevesebb, mint hat magyarországi ösztöndíjast fogadott. Stockholmban és környékén ezúttal is két fiatal segíti az egyesületek munkáját: Tóth Luca Réka és Sándor István népzenészek. Göteborg és környékén szeptembertől Stumpf Anna kezdte meg tevékenykedését. Idén először Jönköping és környékének is jutott egy ösztöndíjas, Ferencz Orsolya személyében. A Halmstad és Lund környékiek is újra élvezhetik a Kőrösi ösztöndíjasok segítségét. Halmstadban Kovács Gábor, míg Lundban Szilvási Tünde dolgozik.

Sorozatunk utolsó részeként a Híradó kérdéseire Sándor István népzenész válaszol.

-          Második alkalommal veszel részt a Kőrösi Csoma Sándor programban. Ausztrália után most Svédországban dolgozol a nyugati diaszpóráért. Milyen motivációval jelentkeztél egy újabb ösztöndíjprogramra? Milyen gondolatokkal, elképzelésekkel érkeztél Svédországba?

Nagyon szeretem a projekt-szerű feladatokat, és emberekkel is szeretek együtt dolgozni, főleg konstruktív légkörben. Ilyen volt az első ösztöndíjas időszakom, így nagy szeretettel gondolok vissza azokra az élményekre. A sokszínű feladatokra, az ott megismert emberekre, akik közül ma már többeket barátaimnak mondhatok, és akiknek rengeteget köszönhetek. Itt most nem lehet mindenkit megemlíteni, de a munkámmal kapcsolatban ki kell emelnem Nt. Péterffy Kundot, a sydney-i magyarok lelkipásztorát, akinél kiválóbb embert és mentort álmomban sem kívánhattam volna ösztöndíjasként. Sikeres volt a külhoni szolgálat, így annak végeztével is szívet melengető visszajelzéseket kaptunk többektől. Jó érzés volt hasznosnak lenni, hatni közösségekre, emberekre. Várakozásomon felüli, életre szóló élmény volt az a fél év. Tudtam, hogy ezt megismételni nem lehet, de ebből az élményből indultam ki, ez volt számomra a mérce. Arra gondoltam, hogy ha legalább annyira hasznos tudok lenni, mint két éve, akkor megéri belevágni.

Bővebben: „Nagyhatású változásokat szeretettel, összefogással, őszinte párbeszéddel érhetünk el”

A bélyeggyűjtés új világokat és lehetőségeket nyit meg

Interjú Papp Kálmán filatelistával

Az 1956-os forradalom leverése után menekülni kényszerült emberek megmentésére, befogadására Svédország tette meg az első lépéseket. Id. Papp Kálmán családja az első befogadottak között volt. Vele és egyik fiával már sokszor találkoztam Kristianstadi Egyesület rendezvényein, legutóbb a forradalom 60. emlékünnepélyén, melyen nem csak itt élő gyermeke, hanem Németországban élő lánya és veje is jelen volt. Ezt a ritka alkalmat használtam fel arra, hogy megkérjem ifj. Papp Kálmán nyugalmazott tanárt, szenvedélyes és hozzáértő bélyeggyűjtőt, meséljen családjuk sorsának alakulásáról.

Hol születtél, mikor, mesélj szüleidről, oszd meg velünk gyermekkorod kedves és kevésbé derűs emlékeit.

1946. május 21. Ekkor születtem Szentgotthárdon, vagyis a városhoz tartózó, az osztrák határhoz egészen közeli Zsida faluban. Parasztcsaládból származom, mint jóformán mindenki a falunkból. Hárman voltunk testvérek, én voltam a középső. Gyermekkoromat boldognak mondhatom. A falu közepén állt a házunk, ott gyülekeztek a falusi srácok, sokat játszottunk, sokszor reggeltől estig. Főleg futballozni szerettem nagyon. Most is emlékszem még arra a szomorú napra, mikor elvesztettük a futball VB döntőt Bernben. Mint „futballistára” (nyolc éves!), felejthetetlen benyomást gyakorolt reám. Egy másik gyermekkori kellemetlenség az volt, hogy elég sokszor kellet tehenet őriznem, amit nagyon unalmasnak találtam. De hát ez, úgy gondolom, mindig is hozzátartozott a falusi élethez. 

Bővebben: A bélyeggyűjtés új világokat és lehetőségeket nyit meg