Kovács Gábor: „Az első időszakban több egyesületi taggal is baráti viszony alakult ki, ez is fontos tényező volt abban, hogy második alakalommal is ide pályáztam”

Második Kőrösi ösztöndíjas évedet töltöd Halmstadban. Miben különbözik ez a második év számodra az elsőtől – akár szakmailag, akár személyesen?

Mindenképpen különbséget jelent, hogy míg első alkalommal egy teljesen új közösségbe jöttem, addig másodjára már egy ismert környezetbe tértem vissza. Ez nagy könnyebbséget jelentett, hiszen már pontosan tudtam, milyen feladatok vannak, milyen üggyel kit lehet keresni. Tulajdonképpen a betanulás időszakát megspóroltuk azzal, hogy vissza tudtam jönni. Az első időszakban több egyesületi taggal is baráti viszony alakult ki, ez is mindenképpen egy fontos tényező volt abban, hogy második alakalommal is ide pályáztam.

Bővebben: Kovács Gábor: „Az első időszakban több egyesületi taggal is baráti viszony alakult ki, ez is...

Magyar Örökség Díjat vett át Szöllősi Antal

Szöllősi Antal, az Északi Magyar Archívum alapítója, 2017. március 25-én A Magyar Örökség és Európa Egyesület Magyar Örökség kitüntetését vette át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A Híradó kérésére ennek alkalmából beszélgettem vele.

Szöllősi Antal iskoláit Magyarországon végezte, hivatásos úszóedző volt. 1969-ben Svédországban telepedett le. Vezetőségi tagja volt a Szabad Magyarok Tömörülése, Stockholmi Magyar Katolikus Kör, Botkyrkai Magyar Művelődési Társaság egyesületeinek, valamint alapító tagja a Stockholmi Magyar Népi Táncegyüttesnek. 1973. október 23-án megalapította az Északi Magyar Archívumot (Ungerska Arkivet), amely a külföldön élő magyarság egyetlen és felbecsülhetetlen levéltára. A gyűjtemény, amelynek adatai azt mutatják, hogy a két nép – hol szükségből, hol józan racionalitásból vagy éppen közös politikai érdekből, gazdasági megfontolásból, de őszinte érdeklődésből és segítő szándéktól hajtva is – régtől fogva kereste az egymás felé vezető utakat. 1989-ben a Janus Pannonius Társaság tiszteletbeli tagjává választotta, majd 1994-ben a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád „A magyar-svéd kapcsolatok történetének feldolgozásáért, az Északi Magyar Archívum létrehozásáért és gondozásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje” kitüntetést adományozza.

Bővebben: Magyar Örökség Díjat vett át Szöllősi Antal

Bemutatkoznak a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai

Folytatjuk közkedvelt interjúsorozatunkat, ahol a Kőrösi ösztöndíjas program svédországi résztvevői kérdezik egymást ittlétükről, elképzeléseikről, céljaikról és ehhez viszonyított tapasztalataikról, ez által mutatkozva be a Híradó olvasóinak. Múltkori lapszámunkban Kovács Nóra és Mészáros Attila faggatták egymást, ezúttal pedig Trombitás Titánia Boråsból és Dobos Tamás Göteborgból számolnak be magukról és eddigi élményeikről.  
 

Trombitás Titánia: „Nagyon fontos számomra, hogy emberekkel foglalkozzak, és alapvetően szeretek adni”

 
 
– Kérlek, mutatkozz be röviden, mikor, hol születtél, hol nőttél fel?
– Budapesten születtem 92’ márciusának utolsó napján. Szentendrén, a sok nemzetiséget befogadó, művészetekkel átitatott szellemiségű városban nőttem fel, ahol a mai napig is aktívan részt veszek a helyi és a nemzetközi kapcsolatok ápolásába. 
 
– Életedet már kiskorodtól kezdve meghatározza a tánc és a zene. Mi fogott meg téged ezekben?
– Három éves voltam, amikor először kerültem szorosabb kapcsolatba a tánccal – akkor még a balettel – és onnantól kezdve ennek szeretete töretlen. 

Bővebben: Bemutatkoznak a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai