Kedves Ifjak és Gyerekek!

Milyen hamar elrepült ez az iskolai év is! Nektek nem úgy tűnik? Igaz, iskolás koromban nekem sem telt túl hamar az idő! Kivált a nem-szeretem tanórák vánszorogtak csigamódra! De a vakáció kárpótolt mindenért! Kívánom, hogy kellemes, változatos nyaratok legyen! Használjátok ki a szabadidőt, sportoljatok, tartózkodjatok sokat a szabad levegőn! Rakjátok félre a most divatos elektromos kütyüket, inkább beszélgessetek, énekeljetek, figyeljetek egymásra! Olvassatok is, bővítsétek a magyar szókincseteket. Ehhez rögtön fel is ajánlok újabb két kis történetet, szeretném, ha megírnátok a véleményeteket róluk. Arra is kíváncsi vagyok, vajon látott-e, gondozott-e közületek valaki selyemhernyót?

Továbbra is várom a hozzászólásokat, meséket, történeteket, verseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

Ildikó néni

Az én „állatkertem”

Ahogy visszaemlékszem, már kisgyerekkoromban is nagyon szerettem az állatokat. Nagyszüleim udvarát benépesítették a tyúkok, rucák, libák, pulykák, kutyák, macskák, kerti vadmadarak, hogy az  eresz alatt fészkelő fecskéket ne is említsem. Talán nyolc éves lehettem, mikor elfogott a vágy egy saját nevelésű állat után. Amelyet születésétől kezdve magaménak mondhatnék, egészen közelről megfigyelhetem, hogyan fejlődik, gyarapszik nap, mint nap. Azt nagyon jól tudtam, hogy édesanyám nem szeretne állatot a lakásba, ezért édesapámat környékeztem meg, és reggel-délben-este, egyre csak kunyeráltam, könyörögtem, hadd legyen, akiről én egyedül gondoskodhatnék. Édesapám meghallgatott, úgy gondolom, átérezte, hogy tényleg nagyon vágyom egy ilyen élőlényre, mert azt mondta: - gondolkodom rajta, aztán meglátjuk.

Bővebben: Az én „állatkertem”

Az égszínkék kicsi szék

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon ócska, kicsi, rozzant, négylábú szék. Valamikor szép napokat megélt, sok kisgyermek ült rajta. Vidámak, rosszcsontok, pajkosak, olyanok is, akik állandóan himbálóztak rajta, hogy majdnem kitört a lába. Ütött-kopott kicsi szék volt, többször átfestve, hol zöld, hol piros, hol fehér volt, és bizony, jócskán inogtak a lábai. Régóta nem használták már, ott feküdt a sok kacat között a pincében.  Egyszer csak, mi történt, mi nem, Apa felhozta a pincéből, - hogy hát valamit kezdjen vele. Megörült a kicsi szék, –gondolta, hátha újra látja a Napot, hátha kiviszik a kertbe, hallja a madarak csiripelését, látja a felhőket, melyek egyre fodrosabbak, talán esőfelhőkkel is találkoznak? Apa nagyon komoly dolgot eszelt ki. Aranyos kislánya, az egyre okosabb Kincsőnek szerette volna felújítani a székecskét, melynek nagy múltja volt, hiszen Anya, de még Nagytata is ült rajta valamikor.

Bővebben: Az égszínkék kicsi szék