Kedves Ifjak és Gyerekek!

Kíváncsi vagyok, hányan ismeritek a következő kis dalt:

De jó a dió! /fütyül a rigó. /Vidám dala száll: /élni, jaj de jó!
Gyere, te rigó,/itt van a dió,/héja ropogó,/bele csudajó.

Csak azért érdeklődöm, mert régi ismerősötök, Bazsó újra jelentkezett, és megosztotta velünk egyik kedves nyári élményét, azt, hogy hogyan figyelte meg unokatestvéreivel együtt egy rigócsalád életét. A rigótörténetről nekem eszembe jutott ez a kis dalocska, melyben vidáman fütyül a rigó, s mivel már vége van a nyárnak, megjött az ősz, ahol megterem, ott érik a dió!

Remélem kellemesen telt a vakáció, kipihenten láttatok neki az új tanévnek! Akinek kedve van, írjon a nyári élményeiről, örömmel olvasom majd!

Címem: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Feketerigó történet

Jó sok idő eltelt azóta, hogy meséltem nektek a varázsló nagymamámról! Nem azért, mintha beszüntette volna a varázslást, hiszen nap mint nap megteszi, jobban mondva ahányszor csak meglátogatjuk. Például, csak pattint egyet az ujjaival és azt mondja: terülj-terülj asztalkám! És lássatok csodát: tényleg megterül az asztal, mert mindenki tudja a dolgát: egyikünk hozza az abroszt, a másik a tányérokat, a harmadik az evőeszközöket, és így tovább. Nagymama meg az asztalra varázsolja a sok finomságot, és látva örömünket, boldogan mosolyog. Az idén elég sokszor örvendezhetett nagymama, mert majdnem az egész nyarat náluk töltöttük. Eleinte izgult szegény, hogy mit is csináljon velünk, mert ő is, nagyapa is elég nehezen járnak, fáj a lábuk. Megnyugtattuk őket, már nem vagyunk olyan kicsi gyerekek, hogy ne tudnánk egymásra vigyázni, ha éppen valamelyik játszótérre vágyunk. De aztán úgy alakult, hogy olyan elfoglaltságot találtunk magunknak, ami miatt alig akartunk kimozdulni a házból, nagymamának állandóan harcolnia kellett velünk, hogy menjünk már ki a friss levegőre!

Mielőtt belekezdenék a mesélésbe, el kell nektek magyaráznom, hol laknak a nagyszüleink. Egy dombra épített bérház magasföldszintjén van a lakásuk. Az északra néző nappaliból és a hálószobából egy, a mienkhez hasonló bérházat láthatunk, a kettő között sok-sok virágot, lugast, padokat. A lakók főleg ide szeretnek kitelepedni, egy kis beszélgetésre. A keletre néző konyha és a dolgozószoba előtt széles betonozott járda, azután egy tágas, nagy tér, majd két autósorra méretezett parkírozó az ott lakók autóinak. Erre a részre sok virágot nem ültettek, a szép zöld pázsit közepén hosszú lámpaoszlop van, és a nagyszüleink lakása előtt pedig egy hatalmas orgonabokor-csoport. Valamikor egymáshoz nagyon közel ültetett bokrok ma már áthatolhatatlan sűrűségűvé terebélyesedtek. Tavasszal, virágzás idején bódító orgonaillat lengi be az egész lakást. Nagyon szeretjük ezt a bokorcsokrot, nem csak az illatáért, hanem a látványért is. Az idén vettük észre először, hogy nem csak mi kedveljük, hanem más is! Hogy ki? Egy feketerigó család! És mi az ő életüket leshettük meg kényelmesen, mint egy színházi páholyból, és mégis nagy titokban, úgy, hogy jelenlétünkkel egyáltalán nem zavartuk őket.

Bővebben: Feketerigó történet