Gondolatok a hazaszeretetről

Megjött a tavasz, a várva-várt kikelet! A természet ébredése, a Húsvét, a Feltámadás ünnepe, a megemlékezés a 170 éves Forradalomról, mind olyan alkalmak, melyek összehozzák az embereket. Az együtt ünneplés öröme boldogít.

A sokféle indulatot ébresztő politikai csatározások tavasz érkeztével mintha új erőre kaptak volna, de hát ez természetes, hiszen az idén több európai állam is választásoknak néz elébe. Svédországban majd csak ősszel kerül erre sor, Magyarországon most, tavasszal.

Elgondolkodom a magyar lét furcsaságain. Magyarországon, Kolozsvárott születtem, Erdélyben éltem, és Svédországban elmélkedem magyarságomon. Ám, ha jól belegondolok, a világnak kevés olyan helye létezik, ahonnan ne szállna sóhaj (mindegy, hogy az vágyakozó, lemondó, fájdalmas, vagy szeretetteljes) a Kárpát- medence gyönyörű tájaira. Hiszen már Mikes Kelemen is megírta, úgy szereti Rodostót, hogy Zágont nem feledheti.

„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihúnysz: A haza minden előtt!”

Erdélyben, az ötvenes években a mostoha körülmények miatt elkeserítő volt iskolásnak lenni. Legalábbis mi, akkori gimnazisták úgy éreztük. Nem voltak tankönyveink. Ami volt, azt sem használhattuk, mert idejét múlta, ócska felfogásúnak kiáltotta ki a pártvezetés, nem feleltek meg az új, tökéletesnek kikiáltott kommunista eszméknek. No meg a háború utáni úgynevezett „területrendezés” okozta helyzetnek. A tanárok előadták a tananyagot, melyet mi jól-rosszul lejegyzeteltünk. Érett felnőtt koromban fedeztem fel, milyen szerencsések is voltunk. Ha a tankönyvek hiányoztak is, de voltak kitűnő, okos és bátor tanáraink! Akik úgy tudtak oktatni, hogy mindenféle magyarázat nélkül is megértették velünk, hogy a leadott tananyag egy kicsivel több, egy kicsivel másabb az előírtnál. Okos irányításukkal úgy tanultunk hazaszeretetet, hogy magát a szót, a fogalmat egy szóval sem említették. Nekünk, immár Romániában élő magyaroknak - ki sem mondottan-, hazánk NAGY-MAGYARORSZÁG volt! Szüleink, nagyszüleink meséi, regéi erősítették bennünk ezt az érzést, bennem legalább is, máig is kitartó mértékben.

Ezernyi apró alkalom segített buzgó és igaz magyar hazafiakká válni.  Iskolakórusunkkal, szívvel-lélekkel vallottuk magunkénak Kodály által megzenésített Berzsenyi ódájának eszméjét: „szabad nép tesz csudadolgokat”. A kolozsvári Farkas utcai Református templomban a zömmel konfirmandusokból álló Kálvin dalárda teljes átéléssel zengte Verdi Nabuccojából a rabszolgakórus dalát: „Mint a fecske, repülj messze földre/ Színarany szárnyú gondolat repülj el!/Rég nem látott hazámba kerülj el,/ Vár a hőn szeretett szép otthoni táj”. Nem is tudom, hogyan úsztuk meg büntetlenül!
Mily nagy volt az örömünk, mikor egy ragyogó napsütéses februári osztálykiránduláson a kolozsvári Árpád csúcs kilátójáról látni véltük a Kárpátok vonulatát, a Pop Ivántól a Retyezátig! Hazánk bástyáit!

Hatalmas lelkesedéssel hallgattuk a rádió sportadásait! Magyarország sportolóinak győzelmét sajátunknak éreztük! 56 a mienk is volt, sokan tettekkel is bizonyították ezt. Szerettük és csodáltuk Magyarországot! Hiszen lélekben ezernyi szállal kötődtünk hozzá!

„Ki nem tett meg mindent, mit tennie kellett s lehetett vala, az boldog nem lészen. Ki pedig emberi s polgári kötelességeit híven teljesíté, az önérzésen boldog lehet, de lészen-e valósággal”?

Nem vagyok politikus. Sőt, soha nem is csábított ez a pálya. Csak néha-néha, nagy ritkán. Mikor már túl sok a vita, a pártok egymást mocskoló, sárba rángató, hazugságokkal megtűzdelt szópárbaja, olyankor szeretnék hatalmat magamnak, hogy ráripakodhassak a heveskedőkre: - Elég! Okulásukra aztán felolvasnám Kölcsey Ferenc csodálatosan fogalmazott, máig is érvényes intelmeit. (Parainesis). 

Messze jövendővel komolyan vess összve jelenkort: Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!

Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol.

Tóth Ildikó