A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Minap munkámmal kapcsolatban az utcákat jártam. Egy kereszteződésben feltűnt egy ember, aki a járókeretén ülve bámult, látszólag a semmibe. És eszembe jutott András. András, a mindenki Andrása, az utca Andrása.

Nem mindig laktam ugyanitt. Régebben egy másik város utcáit róttam ugyanígy, munkaügyben. Akkor kerültem kapcsolatba Andrással.

András egy 50-es évei közepén járó férfi volt, akinek az élete teljesen megváltozott az utolsó két évben. András nem volt mindig az az ember, akinek én megismertem. Andrásnak volt családja, munkája, lakása, élete. Aztán megfordult vele a világ. Beteg lett.

Az első, aki hátat fordított neki, a családja volt. Nem tudtak együtt élni a hangulatingadozásaival, a romló egészségi állapotával. Aztán a munkahelyéről is elbocsátották, finomabban szólva nyugdíjazták. Az addig rendszeres társadalmi életet elő ember, egyszerre eltűnt. Már csak a szociális alkalmazottak és az egészségügyiek nyilvántartásában szerepelt.

Lakásából, az addig kényelmes otthont adó fészekből, már csak a hideg, bútoraitól, szőnyegeitől lecsupaszított, négy rideg fal maradt, de mindez természetesen a saját biztonsága érdekében (mondták a beavatottak).

András egyre több időt töltött az utcán, a sarkon. Már csak akkor ment haza, amikor a szociális munkások jöttek, hogy ételt melegítsenek, vagy a gyógyszereit beadják. Nem szeretett otthon lenni.

Eleinte próbálták rávenni, hogy menjen haza, mert hideg van, mert esik, mert meleg van, mert fúj, mert, mert… de Andrásnak már nem volt hova hazamenni. A lakás már nem volt az otthona, az élete már nem volt a sajátja.

Kinn ült a sarkon, a járókereten. Aki csak felületesen szemlélte, vagy épp csak egyszer arra járt, azt is hihette, hogy a buszra vár, mert mindig a buszmegálló közelében ült. De mi, akik rendszeresen arra jártunk, vagy akik arra laktak, mi tudtuk: András, lélekben, ott lakott.

Hónapokba, talán évekbe telt, mire ez kialakult, de így történt. Eleinte csak az ismerős arcoknak köszönt és azoknak, akik szóba álltak vele. Később mindenkinek. Ha valaki visszaköszönt, azt megjegyezte magának.

Lassan mindenkiről tudta, hol lakik, mikor jár arra, sőt sokaknak a nevét is megjegyezte. Volt, akit idegesített, volt, aki észre sem vette Andrást. De András nem adta fel. Rendületlenül kitipegett nap mint nap a reggeli gyógyszer után a sarokra.

Eltelt néhány év. András a kerület része lett. Ha valami okból késett, a közértben már aggódva emelték szemöldöküket az eladók: – „Láttad ma?”

Mert András nemcsak megkérdezte illemből, jólneveltségből, hogy: hogy vagy? – a válasz érdekelte is. András nem azért köszönt kitartóan, akár morcos, akár derűs arccal közelítettek felé, mert cserébe elvárt valamit, hanem mert András tudta, hogy milyen az, amikor az emberre még rá sem köszön senki. És András meghallgatta az embereket, anélkül, hogy ostoba kérdésekkel félbeszakította volna, és őszintén együttérzett mindenkivel. András nem mesélte el rögtön a legjobb barátjának, amit éppen akkor hallott, de még a szomszédjának sem. Senkinek. Mert Andrásnak senkije nem volt. Csak az utca. A legnagyobb örömöt neki nem az ajándékok jelentették, hanem egy „jó reggelt András!” kiáltás az utca másik oldaláról, vagy egy barátságos integetés az elhaladó autókból.

És ahogy ezt a bácsit néztem ebben a városban, rájöttem: sokunknak, ha nem mindannyiunknak, szükségünk van egy Andrásra. Különösen így Karácsony közeledtével, amikor oly sokan vagyunk egyedül. Egy őszinte, cserébe semmit el nem váró „Boldog Karácsonyt” jókívánságra.

 

Örsi Klára

Jean-Paul Sartre: Az Undor

Jean-Paul Sartre: Az Undor

Könyvespolc 2020. december 22.
Valahol a Zen Buddhizmus és a Peyote kaktusz szakrális fogyasztásának metszéspontjánál bukkant fel Sartre neve a semmiből. Úgy értem, szinte egyidejűleg hivatkoztak rá valamilyen kontextusban az adott témákban aktuális olvasmányaim szerzői. Így került szóba az Undor c. regény is, amely…
Tovább
Egy kiállítás expresszív képei. Bengt Olsson kiállítása Göteborgban

Egy kiállítás expresszív képei. Bengt Olsson kiállítása Göteborgban

Képzőművészet 2020. december 28.
Meg kell, hogy szokjam, hogy a koronavírus miatt Göteborgban hol lehet, hol pedig a szigorúbb rendelkezések miatt nem lehet kiállításokat látogatni. Így ezúttal egy idén májusban látott kiállításról fogok írni. A most 90 éves művész egykori bemutatkozó kiállítása is az…
Tovább
„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

Portré 2020. december 28.
1999-ben született és hatéves kora óta a „futballpályán ragadt”. 12 éves korában szerződött az FTC-hez, szerepelt az U17-es és az U19-es magyar válogatottban, 2019 februárja óta pedig már a felnőtt nemzeti csapat tagja. 2020 júniusa óta a göteborgi Kopparbergs csapatát…
Tovább
Óriási felelősség külföldön magyarnak lenni!

Óriási felelősség külföldön magyarnak lenni!

Portré 2020. december 28.
Nemrég felkérést kaptam, hogy készítsek interjút Lázár Oszkárral, én pedig örömmel tettem eleget a feladatnak. Ilyenkor az ember sok mindent hall, sokat tanul: én most leckét kaptam szerénységből, alázatból, hiszen ahogy Oszkárék fogadtak otthonukban – barátságosan, mintha csak a szokásos…
Tovább

Egyesületek

Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

A 2020-as év – sajnos – nem egy szokványos év lett. Sokan álmainkban sem gondoltunk arra, ami bekövetkezett…
A pandémia ellenére is összetartunk

A pandémia ellenére is összetartunk

Eme évünk megközelítőleg sem alakul a legjobban, azonban az egykori LMKF fiatalok nem adja fel céljait. Elsősorban névváltozással…
Strängnäsi istentisztelet 2020

Strängnäsi istentisztelet 2020

Rendhagyó módon került megrendezésre immár 12. alkalommal a magyar mártírok emlékére megrendezett istentisztelet a strängnäsi Dómtemplomban. Mivel a…
Én beszélni magyart...

Én beszélni magyart...

A legtöbb külföldön élő magyarnak ismerős a fenti jelenség, de sokan csak legyintenek rá, mondván: „olyan aranyos, ahogy…
Egy képzeletbeli riport Göteborgból

Egy képzeletbeli riport Göteborgból

Normális körülmények között ez az írás arról szólna, hogy november nyolcadikán miként tért vissza a Tavaszi Szél a…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME