A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Levél az Olvasóhoz

Karácsony a Lisebergben, 2018 / Fotó: Antal József

Kedves Híradó Olvasók!
Azon gondolkodtam, mi változott a koronavírus-járvány tépázta emberiség életében az elmúlt 365 napban. Nyilván rengeteg minden. Én most elsősorban a találkozás aspektusára helyezném a hangsúlyt. Az év első felében még jobbára online közgyűlésekről, megbeszélésekről, képzelt táborokról tudósítottunk. Azonban néhány hónapja újra megszaporodtak a személyes találkozások, s csak bízni tudok abban, hogy nem kerekedik fölül mindenen ismét a vírus újabb hulláma.

Az idei év utolsó számában két új rovat indulásáról is van szerencsém hírt adni. A Nagykövetségi és diaszpóra hírek a Stockholmi Magyar Nagykövetség számára biztosít teret, hogy egy újabb fórumon érhessék el a svédországi magyarságot. A SOMIT rovat pedig az Őrszavak mellé sorakozik föl – míg az utóbbi a gyermekeket célozza meg nyári, anyanyelvi táborával, addig a SOMIT a felnőtt generációra fókuszál.
Örvendetes, hogy a SMOSZ őszi közgyűlését már hagyományos módon, azaz személyes jelenléttel tudtuk megtartani. A gyűlés eseményeinek összefoglalója a SMOSZ rovatában olvasható.
Bemutatkozik az Ághegy-Liget Baráti Társaság (ÁLBT) és az Erdélyi Könyv Egylet (EKE) összeolvadásából létrejött Skandináviai Magyarok Kulturális és Tudományos Társasága (SMKTT), s folytatjuk az egyesületi bemutatkozásokat is.
Képzelt riport a 2020-as Kékvirág táborról címmel közölt pályázati felhívást az „Őrszavak/Custos” Anyanyelvápolók Egyesülete a lap 2020. júniusi számában. A felhívásra született írások 2020. október és 2021. október között jelentek meg a Híradóban. Itt az ideje az eredményhirdetésnek!
Tóth Ildikó, a Kékvirág tábor „nagymamája” ezúttal sem hagy minket az ünnepekre való ráhangolódás nélkül – soraival a magyar Luca hagyomány babonás vizeire evezhetünk, de megpillanthatjuk ennek tükrén az érem másik oldalát, a svéd verziót is – a Lussekatt történetét, készítésének minden csínját-bínját. Jóízűen emlékezem erre a skandináv finomságra, melyet eddig két Lucia ünnepen volt alkalmam elmajszolni Göteborg városában.
A Könyvespolc | Diavetítő ezúttal Denis Villeneuve Dűnéjéről formál véleményt. Jómagam nem olvastam még Frank Herbert nagysikerű sci-fi regényét. A könyvet és a filmet érzékletes, összetett, számtalan nézőpontból közelítő írás olvasása során egészen megkívántam a Dűne c. regényt – hogy aztán nyugodt szívvel nézhessem meg a belőle készült, legújabb filmadaptációt.
Folytatjuk az előző számban, az űrkutatásért felelős miniszteri biztos Ferencz Orsolyával megkezdett interjút, Rácz Zsófia helyettes államtitkár pedig a családról, a hitről, a fiatalok mozgósításáról osztja meg velünk a gondolatait.
Bakonyi békesség. Ez a novemberi, igazi őszi időben tett felemelő séta a természet téli álom előtti arcát villantotta fel előttem – az ősz színpompájának, harmóniájának minden gyönyörűségével. A Kárpát-medence rovatban fellelhető, legújabb úti esszém címe nem véletlenül idézheti fel bennünk azt a békét, békességet, melyet karácsony felé közeledve annyira és egyre inkább vágyunk.
Áldott Karácsonyi Ünnepeket és nagyon Boldog Új Évet Kívánok minden kedves Olvasónknak!

Pillanatkép. Három kortárs olasz regényről

Pillanatkép. Három kortárs olasz regényről

Könyvespolc 2023. június 28.
Három olasz könyvvel szeretném most megismertetni az olvasót. Paolo Giordano: A prímszámok magánya; Niccolò Ammaniti: Én és te; Stefano Benni: Gyorslábú Achille. Mindhárom kortárs alkotás, érdekes módon mindegyik fókuszában olyan szereplők állnak, akik képtelenek beilleszkedni a társadalomba külső és belső…
Tovább
Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Képzőművészet 2023. április 01.
Nagy pelyhekben kezdett szállingózni a hó, amikor autóval elindultam a város másik végére, Budakeszi irányába. Kezdetben még világos volt, de később a pénteki csúcsforgalomban rám esteledett. Amikor megérkeztem a polgármesteri hivatalhoz, már teljesen sötét volt. A belépőket követve rögtön néhány…
Tovább
Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Portré 2023. június 28.
Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről A svédországi Olofströmben telepedett le 1964-ben, és itt tartózkodott 2010-ig. Mihály nem az ötvenhatosok csoportjának tagjaként, hanem évekkel utánuk érkezett Svédországba, de ugyanazok a feladatok vártak…
Tovább
Beszélgetés Sándor Krisztinával

Beszélgetés Sándor Krisztinával

Portré 2023. június 28.
Brassóban született, jelenleg Csíkszeredában él. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, azóta számtalan közéleti tevékenységben vett részt. Neve összefonódott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, de legtöbben talán a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz Tusványos kapcsán hallottak róla, melynek hosszú ideig volt…
Tovább

Egyesületek

Hírek a SOMIT háza tájáról…

Hírek a SOMIT háza tájáról…

2023. április 28-án délután 18 órakor ismét megnyíltak a hällebergai SIK Központ ajtajai, újfent helyet biztosítva a hosszú…
Fiatalos lendületet kapott a Boråsi Magyar Egyesület

Fiatalos lendületet kapott a Boråsi Magyar Egyesület

Az idei tavasz nemcsak a természetben hozott némi változást, hanem a Boråsi Magyar Egyesület életét is új lendülettel…
Kók György – a Kőrösi gazda

Kók György – a Kőrösi gazda

Szentekről, boldoggá avatottakról olvasva sokszor elgondolkozunk, hogy tényleg úgy lehetett-e, ahogyan a róluk szóló legenda mondja? Akiről én…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME