A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Hamvas Béla Karneválja nem könnyű olvasmány. Ezt a mondatot jó párszor hallottam már, s lehet tényleg nem az, vagy legalábbis nem minden esetben. Talán furának is tűnhet, hogy akkor miért éppen ezt a könyvet szeretném most bemutatni, de számomra mégis egyértelmű a válasz, ha teljesen objektívan és elfogultság nélkül nézünk erre a könyvre, hiszen ez az egyik legfontosabb magyar és európai regény. Hamvas életműve valahogy mindig kívül rekedt a folyamatosan változó magyar irodalmi élet fősodrán, még a rendszerváltás után sem támadt iránta valódi kíváncsiság. Talán mert szemlélete oly mértékben eltér attól a világlátástól, amelyre az iskola kondícionál bennünket, hogy egyszerűen értetlenül állunk az efféle látásmód előtt. A Karnevál, melyet Hamvas maga is főműveként aposztrofál, a világirodalomban is egyedülálló „beavató regény” terminust hívja életre (melyet a későbbiekben bővebben kifejtek).

 

Legelőször olyan jó 15 éve olvastam, de érdekes módon, amíg egyéb olvasmányaim elhalványulnak az emlékezetemben, ez valahogy teljesen friss marad. Na persze nem az apró részletekre gondolok, hanem a könyv ízére, üzenetére.

Éppen egy olyan élethelyzetben talált rám a Karnevál, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Fiatal felnőtt életem első komoly válsága és kudarca után, friss sebbel feküdtem arccal a padlón. Azt sem tudtam már, ki vagyok valójában, mint a regény egyik főszereplője, a vöröshajú segédfogalmazó, és ekkor akadt meg a szemem e pár soron a korábban vásárolt könyv borítóján:

 

„Nem kell-e útnak indulni,

mint a régi bölcsek tanították,

és addig nem nyugodni,

amíg az ember önmagát megtalálja?”

 

Egyfajta hívást, kalandot éreztem a szavak mögött. Életem spirituális vezérfonala először ragyogott fel, ami kivezethet a labirintusból.

Miért érdemes elolvasni a Karnevált a nehezen olvashatóság mítosza ellenére is?

Regény. De milyen? Család? Abszurd? Filozófiai? – Ez a lényeg! A kavalkád! Egymásba mosódnak a műfaji határok és létrejön a valóság misztikus realizmusa, ahogy a béna Facebook-idézetek mesélnék el, közhelyes bölcsességnek álcázva keretek közé zárt létünk kulturális és univerzális antropológiáját.

Az olvasmány, nehézségének ellenére, folyamatosan velem volt: reggel a vécén, a pályaudvaron, a hegyoldalban, a nyári konyhában, a melóhelyi 10 perces cigarettaszünetekben, a szobámban lehúzott redőnyök mögött az éjjeli lámpa fényénél. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tökéletesen megértettem, de úgy voltam vele, mint korábbi filmélményeimmel, ahogy például Tarkovszkij vagy David Lynch archetipikus képeit hagytam egyszerűen csak hatni ahelyett, hogy értelmeztem volna, ugyanígy folyt belém Hamvas beavatási metódusa.

Milyen beavatásról beszélünk itt? Erről az író második felesége ekképpen ír:

„Hamvas Béla a beavatás szót sem a Regényelméleti fragmentumban, sem regényeiben nem használja. Ennek ellenére nagyon is tudatában volt annak, hogy egész életműve beavatás. Mert mi is a beavatás? Az alkímiai transzfiguráció, amelyben a természeti ember, az egységből lezuhant lény »örök szellemtestét felépíti«, személlyé válik. Ennek a műveletnek és folyamatnak három fő mozzanata: az evilág valótlanságának felismerése (a maszk leoldása); a káprázat valóságának átélése; végül annak a tudásnak megszilárdítása, hogy az emberi lét attól függ, aki éli – szabadság, s egyben ítélet.”[1]

„Hamvas szerint a beavatás a tradicionális kultúrák legfontosabb eljárása: alkímiai tevékenység. Az alkímia csak a kései, elfajult, haszonelvű kultúrákban jelent aranycsinálási technikát: eredetileg olyan módszer volt, amelynek segítségével az ember önmaga silányságából bányássza elő a legbelsejében rejlő aranyat. Nem aranyat csinál, hanem arannyá változtatja a létezést. Ez számunkra nyilván metafora. Ám gondolhatunk a dologról bármit, annyi biztos, hogy így már másként hangzik az egész. Maga Hamvas Béla ezt a törekvést nem tartotta misztikus zagyvaságnak: nagyon is komolyan vette. Elő kell hozni magunkból az aranyat. Vagy van tisztességes ember, aki másképp gondolja? Aligha. Legfeljebb más »fogalmi rendszerben« gondolja ugyanezt.”[2]

Ami kibillentett egy konvencionális olvasási mechanikából, az leginkább az volt, hogy a regényben az egyik dolog nem következik a másikból, hanem ami az egyik lapon kész tényként van tálalva, az már a következő oldalon szembe van köpve, meg van cáfolva. Ennek értelmezéséhez mindenképpen szükség van a Hamvas által teremtett humormisztika elsajátításához, s azután az olvasáskor ennek tudatos használatához, mert különben ha az ember egy pillanatra is mind a regényben, mind pedig a való életben komolyan veszi azt az abszurditást, ami nap mint nap történik, onnantól kezdve már csak konformizálva képes értelmezni a valóságot. Az emberi lét realitását csípi nyakon; erre egy apróságnak tűnő dolgot tudok példának kiragadni, ami oly természetes és alapvető, hogy fel sem tűnik, mint a mindennapi ürítés: a záróizmok összehúzódásából és elernyedéséből képes teljes jellemrajzokat felvázolni. Lineáris regények és életutak helyett, a kerengőben találjuk magunkat, a labirintusban, ahol a kijárathoz nincs semmiféle térkép, az útvesztőben megtett bolyongásból származó tapasztalat rejti a kiút lehetőségét.

Valójában fölösleges a hagyományos értelemben arról beszélni, hogy miről is szól ez a regény, de ha mégis ragaszkodunk hozzá, egy meghasonlott fiatalember (Bormester Mihály) életútját követhetjük végig, akit a sors olyan próbatételek elé állít, ahol a létezésének hamis külsőségei paradox módon hullanak le róla, míg végül eljut végső önvalójához. Mintha a shakespeare-i drámák, a Bűn és bűnhődés, a középkori misztika pokoljárása és Rejtő Jenő szatírái egyesülnének egy műben.

Hamvas Béla Karneváljától sokan Szepes Mária Vörös Oroszlánjának intellektuálisabb verzióját várták, de ez túlmutat az ezoterikus irodalmon is, mert ez maga az „Opus Magnum” a királyi út.

Csépányi László



[1]Kemény Katalin, Az ember, aki ismerte saját neveit. Széljegyzetek Hamvas Béla Karneváljához, Bp., Akadémiai Kiadó, 1990.

[2]Oravecz Barna, Rejtett struktúrák Hamvas Béla Karnevál című regényében = http://ujnautilus.info/rejtett-strukturak-hamvas-bela

A könyvek olyanok, mint az emberek. Lépten-nyomon meg lehet ismerkedni valakivel, de igazi és életre szóló barátságot csak egy pár szerencsés emberrel kötnünk. Néha megesik, hogy szóba elegyedek valakivel, és olyan dézsávú érzés fog el, mintha régen elveszített jó barátra találtam volna. Ez az érzés megesik egy-egy könyvvel is. Napokig vagy hónapokig kacsintgatok egy könyvvel, gyakran kézbe veszem, de mindig valami közbe jön, és leteszem, mielőtt elolvashatnám az első mondatot. Hosszú várakozás után végre nekikezdek, és egy pár sor vagy lapozás után az az érzésem, mintha egy régen elkezdett történek közepébe csöppentem volna. Minden szó, minden mondat mintha homályos emlékeket ébresztene fel bennem. Mary Ann Shaffer és Annie Barrows regénye pont egy ilyen régi ismerős.

Shaffer egy kutatóutazás kapcsán került a Csatorna-szigeti Guernseyre, ahol a rossz időjárás miatt azzal töltötte az idejét, hogy történeteket olvasott a sziget második világháború alatti sorsáról. Húsz évbe telt, de végül megírta egyetlen regényét, amely a Guernsey lakosairól szól. Shaffer sajnos betegséggel küszködött, és a regény végül unokahúga, Annie, segítségével készült el. A regény egy tökéletes és szívszorító óda az irodalom iránti szeretet és a barátság mindent átható ereje felé.

A Krumplihélypite Irodalmi Társaság Julie Asthon leveleiből áll. Julie mindig is szerette az irodalmat, és a háború után ihletést keres az első igazi könyvéhez.  Egy furcsa levélen keresztül kapcsolatba került a Guernsey Krumplihélypite Irodalmi Társasággal. A társaság neve és megalapításának története megragadta Julie figyelmét. A levelek témája tág, mindenről szó kerül: a személyek irodalommal való kapcsolatáról, ki mit olvasott és mit gondolt a könyvekről, meg ki hogyan élte meg az elfoglalás éveit. Egy-egy levél komikus, mások szívszorítóak, de mindegyik személyes és végül egy alapot alkot, amelyre életre szóló barátságok alapulnak. Mindenki levelében szerepel a titokzatos Elizabeth, a társaság megalapítója és összetartó ereje. Julie szoros kapcsolatot fűz Elizabeth-tel a társulat tagjainak emlékein keresztül, annak ellenére, hogy saját maga soha nem kerül személyes viszonyba vele. Julie végül meglátogatja a szigetet és a társulatot. Az utazás és Elizabeth története végleg megváltoztatja életét.

A regény szerkezete szokatlan, nem gyakran találkozok levélregénnyel, de ebben az esetben tökéletesen talált a szerkezet a regény témájához és hangulatához. A különböző témák és történetfonalak tökéletes szinkronban váltották egymást, a cselekmény nem érződött daraboltnak. A mai elektronikus világban üzenetek és hírek villámsebességgel terjednek, hozzászoktunk a szinte azonnali válaszra bármilyen kérdésre. Jó volt egy kicsit lelassulni, és élvezni a levelek lassú útját, minden válasz annál édesebb volt, amikor végre a szemem elé tárult.

A regény sok témát feldob, egyeseket mélyen boncolgat, másokat csak piheként megérint. A regény célja nem az, hogy helyes történelmi tényeket soroljon fel annak ellenére, hogy a második világháború borzalma végig ott van a háttérben. Ez a történet egy csoportról szól, akiket szörnyű körülmények hoztak össze, de akik egymás társaságában erőt nyertek és tovább küzdöttek akkor is, amikor a jövő kilátástalan volt.

A háború alatt valószínűtlen barátságok alakulnak ki, és a szerelem határok ellenére is szikrát tud vetni. Jane a társulat emlékein keresztül barátságot kötött Elizabeth-tel, én pedig a regényen keresztül mindkettőjükkel.

A sötét téli délutánokon egy forró csésze tea mellett a Guernsey sziget lakósainak története felejthetetlen élményt tud szerezni.

 

Dali Zsuzsa

Nélküled nem sikerülhet!

Nélküled nem sikerülhet!

Kedves Olvasó! 2020. október 31.
Kedves Híradó Olvasók!   A nyár után újra itt az ősz, a szeptemberi hűvöskés idő. Azért még van esélyünk időnként elcsípni néhány órát, amikor felmelegít a napsugár. „Légy felfedező a saját folyóidon és óceánjaidon!” – mondta egy helyütt H. D.…
Tovább
Balatoni biciklitúra 2.0

Balatoni biciklitúra 2.0

Kárpát-medence 2020. október 31.
Furcsa időszakot tudhatunk magunk mögött. A koronavírus-járvány szabta korlátok arra hívtak, hogy mindenki azt az országot ismerje meg még jobban, amelyikben éppen él. A félbeszakadt „kőrösis”, svéd hónapok után ismét Magyarország tájait járom. A pandémia hullámai között akadt azért lélegzetvételnyi…
Tovább
Gorka Géza életmű kiállítása a budapesti Kieselbach Galériában

Gorka Géza életmű kiállítása a budapesti Kieselbach Galériában

Képzőművészet 2020. október 31.
A nyári szabadságom elején egy szakmai szervezetet kívántam meglátogatni Budapesten, a galériák sokaságáról ismert Falk Miksa utcában. Sajnos nem volt szerencsém, a vírushelyzet miatt zárt ajtókat találtam a hivatalban. Visszafelé, a Körút felé haladva kis, zománcozott állatfigurák sokaságát fedeztem fel…
Tovább
„Megfogott minket a befogadó légkör, a családias hangulat…”

„Megfogott minket a befogadó légkör, a családias hangulat…”

Portré 2020. október 31.
A malmői Pannónia Klub vezetősége több új taggal bővült, fiatalodott a csapat. Az élénk egyesületi élet legfőbb tanújele az a nyári beszámoló, melyet lapunk első felében olvashatunk, az Egyesületek rovatban. Beszélgetőtársaim ezúttal Berecki Emőke és Lukács Andrea voltak.   Antal…
Tovább

Egyesületek

Mitől lesz jó egy töltött paprika?

Mitől lesz jó egy töltött paprika?

Egy komoly kérdés foglalkoztatta a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális Egyesület tagjait a szeptemberi tanévévnyitó kirándulásuk előtt. Nevezetesen, hogy…
Nyár a Pannóniával

Nyár a Pannóniával

A koronavírus-járvány által megnehezített időszak azt hiszem, több mindenre megtanít(ott) bennünket. Például, hogy értékeljük azt, ami a közvetlen…
Kedves magyarok!

Kedves magyarok!

Sajnálkozva jelentem, hogy – mint néhányunk előtt már ismert is – a nyár elején végleg befejezte működését a…
Ki a természetbe: áfonyaszedés a (lomb)korona árnyékában

Ki a természetbe: áfonyaszedés a (lomb)korona árnyékában

Hasonlóan más egyesületekhez, tavasszal minden fizikai találkozást igénylő programunkat törölnünk kellett az Uppsalai Magyar-Svéd Egyesületnél (UMSE) is. Az…
Szent István-napi Sokadalom Ljungbyben

Szent István-napi Sokadalom Ljungbyben

Immáron második alkalommal rendezte meg Szent István napi sokadalom elnevezésű rendezvényét a ljungby-i Petőfi Magyar Egyesület. A dél-svédországi…
Nem mindennapi strandparti

Nem mindennapi strandparti

2020 júniusában az egykori LMKF fiatalok csoport megrendezte első víz melletti szabadtéri programját, a strandpartit. Hihetetlen érdeklődést vont…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME