A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A mindenség a miénk

Ami a semmibe vész el

S onnan jön újra elő

Hogy lássa az állandót

Mely a változásban jelenik meg

 

Ülök melletted

De ha kell felállok

El is megyek távolabb

Úgyis visszatalálok

 

Hiszem a létünket

Az egyszülött éltünket

Hiszek a mindenben

A jónak és rossznak

Testvéri kapcsolatát,

Hiszem a test és lélek egyazonosságát

Hiszem azt hogy amerre járok te is arra jársz

Itt élek America,

Taksonyban lakom,

Tucsonnak írják itt,

Ez nem az én gondom.

 

Elmúltam fiatal,

Talpra vagyok magyar,

Mindíg is az voltam,

Nemes szívet takar

 

A zeke én  hordok

Már vagy tízhány éve,

Itt mindenki ismer,

Így hívnak: Jenőke.

 

Több, mint ötven éve

Élem az életem,

S mert a magyart töröm,

Eugene itt a nevem.

 

Itt elvárják tőlem,

Hogy beszélni tudjak,

Bár szerintem elég

Az, hogy rámutassak

 

Arra amit veszek,

Vagy venni akarok,

Itt összes eladó

Mind csupa magyarok.


Milwaukeeban jobb ha

Így kezded: „Ich möchte”,

De ahol én élek

Azt mondják: „Jöjjön be!

 

Hol járt, hogy nem láttuk?

Nicsak, hogy lefogyott,

A zekéje is szép,

Pont ahogyan szokott”.

 

Mosmá’ ami van még

Hátra életemből,

Tanuljak meg angol?

Há, hiszen sose köll.

2007

 

 

Képzelj el egy olyan világot,

ahol, ha fáj a szíved

leveszik az alakját puffancsból

és csokiból kiöntik,

az dobog tovább.

 

Ha szorongásos állapotok uralnak,

odamegy hozzád egy mini-manó,

kiengedi a zsákot szorító madzagot

és kieresztesz.

 

Ahol, ha depresszív a hangulatod,

száll-szálldogál körülötted egy méhecske

és addig döngicsél a füledbe,

míg mást már nem érzel, csak azt, hogy érzel.

 

Ahol, ha fáj a fejed,

könnyedén lecsavarozzák

és azt mondják:

„Ó, itt csak az anya rossz! Gyorsan kicseréljük!”

 

Ha zártzugú zöld hályogod van,

kinyitják és betömik tisztánlátással.

Ahol, ha időskorú vagy,

nem is értik miről beszélsz,

hisz ott mindenki kortalan,

gátak nélkül suhannak egymás elméjébe,

mint szellem-képes hullámvasút.

 

Ahol ha légzési nehézségeid vannak,

jön egy buborék,

gyorsan rácuppan a szádra

és olyan mézillatút áraszt.

 

Ha pedig terhes vagy

azt mondják hívd úgy:

LEBEGÉS

 

Hömpölygött a tömeg a város legszélesebb útján.
Amikor az áradat elérte a legnagyobb teret,  mindenki megtorpant, a karok erősen összekulcsolódtak, az arcok elszántságot mutattak. Ekkor a sokszázezer ember egyszerre kiáltott fel:
– Elég volt ebből!

Akkor aztán mindenki elment haza.

2013. 07. 21.

A-citersKozskRudolfrpd-fotoja

A citerás a Vigadó téren üldögélt, és játszott hangszerén, majdnem minden nap. Ősz hajú, kicsi öregember volt, aki áhítatosan hajolt hangszere fölé, és megfontolt mozdulatokkal pendítette meg a húrokat. Egyszóval, ha a térre tévedt az ember, akkor meghallotta a citera jellegzetes hangját, majd megpillantotta a hang forrását, a kis öreget. Gyerekkoromban, amikor arrafelé jártunk a családdal – például ha az Állatkertbe mentünk –, mindig bedobtam egy 10 vagy 20 forintost a citerája végén lévő perselybe. Mormogva megköszönte, és bólintott egyet, miközben zenélt. A turisták meg-megálltak hallgatni egy kicsit, a nyári hőségben pedig a szomszéd étteremből vizet vittek neki a pincérek. Része volt a térnek, és mindenki, aki rendszeresen megfordult itt, természetesnek vette, hogy ő ott van. Később, kamasz koromban még mindig ott ült, és játszott – akkor fellengzős nemtörődömségből nemigen néztem felé, de mégis eljutottak a fülemig a citerából kicsalt, kissé monoton, de szép dallamok. És tovább gördültek az évek... Felnőttként is időről időre megfordultam a téren, és mindig kitértem a tér bal oldalára, ahol a bácsi ült. Még mindig játszott és játszott, de mozdulatai lassabbak lettek, háta még hajlottabb, haja csupa dér, de a húrok továbbra is zengtek-bongtak. Mivel akkoriban elkezdtem fotózni, egyszer lefényképeztem (2006-ban), mintha ezzel örökre egy fekete-fehér képbe tudnám zárni, és megőrizni az utókornak, és magamnak. A zene nélkül mégsem igazi ez a kép – gondoltam később, csupán egy önkényesen kiragadott pillanat, a hangszer zengése nélkül. Később aztán, amikor újra a térre vetődtem, nem hallottam a citerát, és hiába kerestem a görnyedten ülő alakot – soha nem találtam többé a megszokott helyén, elhunyt, nyom nélkül eltűnt. Manapság, ha a téren járok, néha, mintha mégis hallanám a citera hangját.

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME