te földes öklű

megmart

édes

kígyóseb

nyugtalan

agyam

zsíros lüktetése

nehéz a gondolkodás

nehéz a száz

mázsás

takarmány

anyám takar

befed

nehéz

dunnával

ingerek

erek inganak

a súlyos

ütőkben

megpróbáltam már

ruhám

levetni

de csontomra van varrva

mint avar

a tél lepedője alatt

s a var

melyet minden kisgyerek

százszor

újra és újra

játékból felkapar

sebes sóhaj

ó jajj:

újabb nap

de nem volt éjszaka

könyörögtem

nyöszörögve

hogy ne legyen több ricsaj

(szétpattan az ideg)

idegenkedtem

hogy ez egy idegen itt benn

nem ismertem magamra

és

nem is mertem magamra

nézni

mert ki voltam

fordulva

önmagam keretéből

átlógtam egy másik képbe

valakinek a képébe

Ózd–Uraj, 2006. január 9.

Írta: Antal Viktória

Antal Viktória

2020. december 28.

Találatok: 1165

Bélus 25 éves, enyhén értelmi fogyatékos és tolókocsihoz kötötten éli az életét. Lábai és karjai nem engedelmeskednek akaratának. Pár lépést volt csak képes tenni sorvadt lábaival, ha valaki támogatta. Kezei is a maguk urai voltak, így hatalmas erőfeszítésébe telt, hogy megfogjon dolgokat. Bélust az anyja nevelte és fáradhatatlanul gondját viselte. Szűkösen éltek, de egy hétre mindig elmentek a Balatonra nyaralni. Bélus mindig kitörő örömmel fogadta, ha eljött a nyaralás ideje – „Megyünk a Baton..ra!” – próbálta formálni a szavakat. A nyaralásban a fiú a fürdést szerette a legjobban. Anyja ilyenkor karúszókat adott rá, hogy a Bélus el ne süllyedjen. Miután ez megtörtént, eltolta a partig, majd nagy nehezen feltámogatta fiát, aki belékapaszkodott, és eltámolyogtak a legközelebbi lépcsőig. A strandolók hol szánalommal, hol közönnyel, hol viszolyogva nézték a párost, akik mindezt már megszokták, és fel sem vették. Amint nehézkesen leértek a lépcsőn, Bélus a vízbe vetette magát, ahol igazán elemében érezte magát. Karjai és lábai végre könnyebbek lettek, nem kötötték meg mozgását, és végre nem csak a kerekesszék satuszerű szorításában kellett sínylődnie. A hátán fekve lebegett, a karúszók biztosan tartották a felszínen, közben nézte a felhőket, az elrepülő madarakat. Könnyedén forgott, kicsi hullámokat vetve maga körül. Nem is sejtette, hogy a Balaton hínár hajú tündérei forgatják játékosan, akik csak nagyon kevés emberrel hajlandóak foglalkozni. Anyja csodálkozva nézte, milyen könnyedén lebeg Bélus a tó felszínén, és milyen felszabadultan kacag… A tündérek is nevettek, hiszen pimaszul megcsiklandozták Bélust… A fiú pedig úgy érezte, soha ilyen szabad és boldog nem volt még…

(A történet szóról szóra igaz, mivel szemtanúja voltam, csupán a tündérek a fantáziám szüleményei. Bár ebben sem vagyok egészen biztos.)

Antal József

2020. október 31.

Találatok: 1189

Béla és Imre bácsi jó időben mindig kiültek délután a rakpartra horgászni, két bottal mind a ketten. Nyugdíjasok voltak mind a ketten, ledolgozták, amit le kellett – ők így gondolták, hát örültek, hogy így üthetik el az időt, ráadásul napközben, munkaidőben. Néha váltottak egy pár szót várakozás közben, de leginkább akkor beszélgettek, amikor befejezték a horgászást, és hazafele ballagtak. Szóval, ahogy a képen is, várták a fogást, hogy az úszó megrezzenjen, közben pedig bámulták a várost, és a lustán áramló folyót. Ahogy nézték a vizet, a szeszélyesen csillámló hullámok között, régi-régi emlékek bukkantak fel. Fiatalság, szerelem, egy-egy érzés, boldogság, rengeteg kép – ezek is ott úsztak a folyóban. Béla és Imre ezekről nem beszélt a másiknak, megtartották maguknak a dolgokat, és csak az időjárásról, a fogásról, meg arról beszéltek, hogy mit főz otthon az asszony.

Írta: Kozsák Rudolf Árpád

Kozsák Rudolf Árpád

2020. december 28.

Találatok: 1141

Neked, aki még meg sem születtél, de

remélem leszel majd egyszer,

anyáddal együtt imádni foglak.

Megtanítalak először is szeretni,

magad, meg a másik embereket

megtanítalak, hogyan legyél erős,

és szelíd egyszerre, mint én

megtanítalak, hogyan járd az erdőt,

meg a másik rengeteget – a várost

megtanítalak a történetek tiszteletére,

míg kicsi vagy mesélek neked minden este

hátha majd egyszer Te is mesélsz másoknak

megtanítalak biciklizni, úszni,

fára mászni, meg autót vezetni,

és fogom majd a kezed, aztán,

ha kell, majd elengedem, fiam.

Kozsák Rudolf Árpád

2020. október 31.

Találatok: 2108