Nézem a híreket, s átlagos európaiként aggódva gondolok szittya őshazánkra; Levédiára. Ahogy az iskolában tanultuk innen költöztek át őseink Etelközbe, majd a vérszerződés után a Kárpát-medencébe.
Tudjuk, mikor a törzsek nyugatra vándoroltak, nem mindenki ment el. Természetesen hátramaradtak egész népcsoportok, melyeket Julianus barát az 1200-as évek elején két alkalommal is meglátogatott, s magyarul beszélt velük. E népek mai leszármazottai (legalábbis részben leszármazottai) szenvednek most itt a háború sújtotta területeken! Az iskolában azt is tanultuk, hogy ez a terület a Don és a Dnyeper folyók között kb. akkora lehetett – vagy nagyobb is – mint a mai Magyarország.
Levédia lapos, legeltetésre, állattenyésztésre, nagyon alkalmas terület, sztyeppe volt, melyen ma rendkívül fontos termőföldek vannak. Részben innen jön a híres ukrán gabona, s részben ezért tört ki a háború. A szittya-hun-magyar folytonosságot hiába próbálták az utóbbi évszázadokban elhomályosítani. Mára ez újból, egyre csak világosabbá válik, ahogy az országok a globalizációnak köszönhetően közelebb kerülnek egymáshoz.
A mai Askanija-Nova környékére már az ötvenes évek magyar tudományos szakemberei is felfigyeltek, kik többek között a hazai narancs- és gyapottermelés beindításának lehetőségeit tanulmányozták Ukrajnában, szinte parancsra! Ugyanis az 1800-as évektől van ott egy gazdaság, mely sok váratlan újdonsággal próbálkozott már, de nagy valószínűség szerint eleinte még a honfoglalás kori lovainkat is tenyésztette. A szakértők szerint ezek eredeti ősló típusok, mint a tarpán, mely állítólag a przsevalszkij-ló egyik fajtája.
A korai újságcikk csak mellékesen, de megemlíti az akkor ott még mindenfelé látható kunhalmokat is. Sajnos az akkori szovjet vezetés normáihoz illően csak röviden beszél róluk. Hajdani ősök, fejedelmek és hősök temetkezési helyének tarja, s többjükön egy-egy szittya homokkő szobrot említ! Egy fényképet is közöl. A szobor sokezer éves is lehet!
Amennyire kivehető, nem állati fejről van szó, hanem ember fején lévő valamiféle kellék, valamifajta állati irha, rajta az állat fejével, talán vadászati-rituális célból.
Ezt mutatja a ma készült kép is, amelyet az időközben nemzeti parkká átvedlett Falz-Fein Biosphere Reserve Askania Nova weboldalán találunk.
Ha pedig angolul a következő bűvös szavakat írjuk be számítógépünkbe „Scythian sandstone sculpture” egy új weboldal nyílik meg előttünk. Szinte már egy egész temető a folyó- vagy tóparti iparváros mellett, Askanija-Nova-tól talán még messzebb, keletre. Ezenfelül szinte egy egész hadsereg szittya homokkő szobrokból.
Kérem szemléljék meg, válogassanak a sok-sok, talán még érintetlen kunhalmok között.
Ez mind-mind szittya őseink kultúrája, mely a mi ősi történelmünket leplezi!
Ezt még nem nyelte el a nagyváros, de siessünk!
Úgy gondolom, eleget fecsegtem, de egy dolgot még megemlítenék; a Húsvét-szigetek szobrait.
Kép forrása: Pixabay
Nézzük csak a karok, kezek tartását! Nem ismerős?! Valamiféle kapcsolat? Hm, igen. Talán ilyen régiek vagyunk. Reméljük, a jövő majd kideríti!
Ezért kétszeresen is aggódom. A mai szerencsétlen, ott élő emberek szenvedésére gondolok, de arra is, hogy ebben a nagy háborúságban nehogy eltöröljék szittya őshazánk, Levédia utolsó nyomait!
Írta: Szemler János
