A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Magyar sikerek

Maday Tünde műugrásban elért sikereiről először 2014-ben Tittemberger Erzsébet, 2017-ben, Maday Szőke Félix adott hírt a Híradó svédországi olvasóinak. Jelen számunkba, érdeklődésünkre, ő maga írt rövid beszámolót. Köszönjük.

magyar sikerek 1


Öröm újra eredményes sportolóról hírt adni, kivált, ha úgynevezett „szépkorú” versenyzőről van szó. A magam, és a Híradó olvasói nevében gratulálok az eredményeihez, további sikereket, és ehhez nagyon jó egészséget kívánok. 

Maday Tünde – EB Róma, 2 ezüstérem (2022. augusztus 26–27)

magyar sikerek 2

A műugró karrierem abszolút csúcsa volt ez az Európa Bajnokság Rómában, már azért is, mert 73 évesen még nem vettem részt ilyen nagy versenyen,
másrészt pedig szakmailag olyan jól teljesítettem, hogy 3 bíró 8 pontban is értékelt ugrásokat. (A maximum 10 pont.) Nagy izgalommal kísérték a fejleményeket még Budapestről is, mert közvetlenül Róma előtt Pesten is edzettem. Küldték az erőt és a bátorságot az otthoniak, mert tudták, hogy ez a verseny óriási kihívás. És sikerült. Pódiumra jutottam, mégpedig a második helyre, amit álmomban sem hittem volna.
Az első helyen végzett angol versenyzőt sose tudnám legyőzni, de a harmadik helyre jutott finn ellenfelem a budapesti VB-n is szorosan mögöttem volt és tartottunk egymástól.
A versenyt nyitott pályán rendezték 40 fok feletti hőségben, ami vizes fürdőruhában nem is lenne olyan veszélyes, de két objektív ténnyel azért kellett számolni: ez pedig a szél és a szemedbe sütő napfény. Például egy hátra fejes fél csavarral 3 méterről, igencsak veszélyes, amikor magad előtt egy fix pontot nézve fordítanád az ugrást, és bizony meglepődsz, hogy nem látsz semmit, mert a szemedbe tűz a nap, sőt ez még nem elég: amikor már végre fixáltad a kiinduló helyzeted a deszka szélén, egyszer csak jön a szél és kis híján lefúj a trambulinról. Szóval voltak ilyen nyalánkságok, de ez már ezzel a sporttal jár.
Elmondhatatlan stimuláló erővel bírt, hogy az ugrásaim alatt a nevemet kiabálva és magyar zászlót lobogtatva drukkolt nekem egy hazai vízilabda csapat. Magyar a magyarért izgult, anélkül, hogy ismertük volna egymást.
2023-ban Japánban lenne a VB, Fukuokában, ha a Covid, vagy valami más újból el nem söpri a versenyt. Meglátjuk, hogy milyen szerencsével leszek.
Mint mindig, most is a legnagyobb műgonddal vezérelte a történéseket az egy szem fiam, Félix. Ő az én jobb kezem, hűséges segítőm, igazi jolly joker. Örök hála neki.

Maday Tünde, Stockholm

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME