Az utcán:
- Bocsánat, uram, meg tudná mondani, hol találom a Nolanszky-utcát?
- Nem Romanszkyt keres véletlenül? Azt hiszem, színész volt.
- Nem, azt Polanskynak hívják.
- Mindegy, erre nincs ilyen utca.
- Akkor miért nem azt mondja? Én a volt Úttörő Áruházat keresem.
- És maga miért nem ezzel kezdi? Hát az itt van a…ott van, látja? Száz méter. Hát akkor mit akar a Polanskyval?
- Bocsánat, a Polanskyra maga kényszerített valami Másikszkyvel.
- Tehát az Úttörő ott van. Viszlát.
- Most hová siet?
- Azt hittem, elégedett az Úttörővel.
- Az nekem azért kellett, mert onnan már könnyen megtalálom a Puskin mozit.
- Az már nem Puskin, hanem Puskinszky.
- Na, ne!
- Vicc! Vicc. Nem tudom, most mi a neve, de mozi, az biztos. Mozinszky.
- Én is ezt akartam mondani.
- Szóval, akkor most mit keres tulajdonképpen?
- Semmit, csak beszélgetni akartam valakivel, aki itt él, mert én ötvenhat óta nem jártam itthon. Az Államokból drága…
- Na, pedig akkor maga kellene, hogy segítsen nekem.
- Na, miért?
- Engem már harminckilenc végén elvittek a szüleim Svédországba. Igaz, hogy aztán nyolcvanhat óta majdnem minden évben Budapesten töltök pár hetet. Ezért tudom, hol az Úttörő, meg a Puskin...
- …szky.
- Iszunk egy sört?
- Legalább annyit.
Írta: Maróti László
Göteborg, 2016.
