A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Svédországi magyar „lábnyomok” – a nagykövetség felhívása látható magyar emlékek összegyűjtésére

 

„Nem kis nemzet a magyar, ha nyaktól felfelé nézzük” – írta párt évtizede egy amerikai magyar honfitársunk. Félig tréfásan arra gondolt, hogy szellemi termékekben, vagy akár kézzelfogható műalkotásokban és egyéb „produktumokban” a magyarok mindig is élen jártak, bárhol is éljenek a világon.

 

Biztos vagyok benne, hogy Svédországban is található számos olyan látnivaló, emlék, vagy magyar vonatkozású hely, dolog, amire nemcsak büszkék lehetünk, hanem amire érdemes felhívnunk valamennyi magyar figyelmét is.

 

Arra kérnénk tehát a SMOSZ Híradó olvasóit, illetve családtagjaikat, barátaikat, hogy segítsenek megtalálni, beazonosítani és dokumentálni azokat a Svédországban fellelhető magyar emlékeket, amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek:

 

1.) Egyértelmű magyar vonatkozás

2.) A nyilvánosság számára megközelíthető, megtekinthető

3.) Érdekes lehet, elsősorban a magyarok (itt élők vagy turisták) számára

 

Célunk az, hogy a beazonosított, pontos földrajzi elhelyezkedéssel (város, utca, házszám, stb.) ellátott és tartalmilag röviden körülírt emléket a tágabb (magyar) érdeklődő közönség számára ismertté, „meglátogathatóvá” tegyük.

 

 

Álljon itt egy példa:

 

emlék:                         Karinthy Frigyes emléktábla

 

hely:                            Stockholm, Serafen Kórház, a stockholmi városházával szemben

 

cím:                             Hantverkargatan 2 D, 112 83 Stockholm

 

megközelíthető:            A stockholmi főpályaudvartól 10 perces séta. A kórház udvarába belépve a tábla a balra található épület (pavilon) bejárata melletti falon látható.

 

leírása:                      Az emléktáblát a SMOSZ helyezte el 2009-ben annak az épületnek falán, ahol az ismert magyar író, Karinthy Frigyes agyműtétjét végezte el Herbert Olivecrona professzor 1938-ban. Az író az „Utazás a koponyám körül” című, ismert művében örökítette meg az ezzel kapcsolatos emlékeit

 

fotó:   

 

 

Egy másik, még kevésbé kidolgozott példa:

 

Pap Iván, stockholmi magyar honfitársunk jelezte, hogy az 1956-71 között Lundban élő és dolgozó Wágner Nándor szobrászművésznek számos köztéri szobra található Svédországban, hasonlóan Kraitz Gusztávhoz-hoz, aki Fogdarp-ban (Hallandsås) él 1968 óta. Jó lenne tudni, hogy ezek a szobrok hol vannak, mit ábrázolnak és hogyan tekinthetők meg.

Ugyancsak tőle tudom, hogy Illés István építész két katolikus és három evangélikus templomot tervezett és épített (Uppsalában, Västerås-ban és Järfälla-ban). Jó lenne ezek pontos helyét és történetét is megtudni.

 

Várjuk az ilyen és hasonló emlékekről szóló információkat a nagykövetségen, az alábbi e-mailen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy levélben: Magyarország Nagykövetsége/Ungerns Ambassad, Box 24 125, 104 51 Stockholm.

 

Azt tervezzük, hogy a beérkező javaslatokat értékeljük, rendszerezzük és az arra érdemeseket közzétesszük a nagykövetség honlapján, illetve rendelkezésére bocsátjuk a svédországi magyar szervezeteknek, turisztikai intézményeknek, stb.

 

Szentiványi Gábor nagykövet

 

 

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. december 14.
Kedves Híradó Olvasók! Most már igazán itt van a legsötétebb évszak, de közeleg a karácsony és a téli napforduló is, amikor lassan győzedelmeskedik a fény a sötétség felett. Készíthetjük az adventi koszorút is, hiszen hamarosan meggyújthatjuk rajta az első gyertyát.…
Tovább
A Világfa

A Világfa

Könyvespolc 2024. december 14.
A Világfa, vagy Életfa szimbóluma mély gyökerekkel rendelkezik a világ számos kultúrájában és spirituális hagyományában. Ez az archetípus nem csupán egy fa képét jeleníti meg, hanem az univerzum szerkezetét, a létezés különböző szintjeinek összekapcsolódását és a spirituális utazás lehetőségét is.…
Tovább
A kő szeretete – Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében

A kő szeretete – Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében

Képzőművészet 2024. december 16.
Tilajcsik Roland munkásságára és műveire a Göteborgi helyi sajtó (GP) hasábjain keresztül lettem figyelmes, úgy másfél, két évtizede. Az egyik gránitszobra helyet kapott egy lakótelep terén. A fotóról rögtön leolvasható volt, hogy nem akármilyen szobrászművész munkáját avatták fel. A férfihát-akt…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME