„Magyar vagyok, s e kincsemet őriznem kell!”, ezzel a mottóval indult útjára az immáron huszadik évét is betöltő Kékvirág anyanyelvi tábor Hällebergában.

A gyerekek augusztus 5-én érkeztek a táborba. Az első napon felelevenítették a régi barátságokat, majd újakat is kötöttek, hogy aztán teljes erőbedobással induljanak neki az elkövetkező nyolc napnak. Korosztály szerint négy csoportra oszlottak a táborlakók, a második nap nagy részben a csoporton belüli ismerkedésről szólt a pedagógusok, vezetők és a gyerekek között. A tábor ideje alatti tevékenységek és programok mind-mind azt igyekeztek megmutatni, hogy milyen is lehetett Magyarország a török uralom alatt, játékosan, színes előadásokkal és közös beszélgetésekkel kibővítve.

Mindezek mellett, a magyar nyelv használata és a hagyományok ápolása sem maradhatott ki a repertoárból, hiszen a néptánc-tanuláson át a nyelvi játékokig, zenélésig, mesemondásig és daltanulásig mindenbe belekóstolhattak a táborozók. A gyerekeknek önfeledt játékra és szórakozásra is lehetőségük nyílt, a számháborúban, fociban, röplabdában vagy éppen a hétpróbában. Megannyi színes és változatos programtól volt hangos a tábor, vagy épp a közeli erdő és a tó. A közeli rengeteg sűrű csendjét volt, hogy áfonyaszedő gyermekek törték meg, akik nem riadtak vissza attól sem, hogy egy jót csónakázzanak a tó csillámló vizén. Aztán e fáradalmakat megkoronázva, áfonyás pitét is készített a csapat a konyhán, mosolyt csalva ezzel az egész nap az ő étkezésükről gondoskodó konyhás csapat arcára.

Az utolsó napon a szülők megérkezését a gyerekek ünnepi műsora követte, amelyet a tábor ideje alatt állítottak össze és tanultak meg, ezt is a tábor témája köré felépítve.

Mindent összegezve, a 20. Kékvirág anyanyelvi tábor idén is sikeresen zárult, megannyi mosollyal, új és régi barátsággal, tudván, hogy erősítettünk a gyökereinken, és tudatunkra még jobban rányomtunk azt a bizonyos pecsétet, ami lenyomata annak, hogy mi egy vérből valók vagyunk.

Tompa Réka