A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Gondolatok a Kékvirág Anyanyelvi Tábor farádi csapatépítő konferenciájáról (2020. január 11-12.)

Az idén januárban újra megtartottuk csapatépítő konferenciánkat a táborcsapat számára, ahol átbeszéltük a legutóbbi tábor tapasztalatait, s a jövőre koncentráltunk (ekkor persze még álmodni sem mertünk arról, hogy néhány hónap múlva lemondani kényszerülünk az anyanyelvi tábort). A múlt és a jövő mellett a jelen is kiemelt szerepet kapott, hiszen meghívott előadóink segítségével gondolatébresztő előadásokban részesültünk – újabb mintákat kaptunk arról, mások hogyan táboroztatnak sikeresen, hogyan prezentálják önmagukat látványos diabemutatóval, videóval. A fáradtság levezetéseként Magyarország borvidékeivel is megismerkedhettünk, egy kis kóstolóval fűszerezve.

Konferenciánk tervezett időpontja és programja (kevés változással) sikeresen valósult meg.

Vendégeink időbeni akadályoztatása miatt volt egy helycsere a pénteki és a szombati programok között. Az említett tábori előadásban Kövecsesné G. Viktória bevezetőül ismerkedési játékokkal nyitott, majd a Spanyolországban, magyar gyermekek számára rendezett tábor szakmai bemutatása következett. Az előadás során igen érdekes meglátások kerültek előtérbe, mint pl. a gyerekek csapatkohéziója. Intellektuális/lelki beállítottság szerint csoportosították a gyermekeket, aszerint, hogy ki milyen formában tudja könnyebben elsajátítani az új ismereteket, ennek megfelelően a munkafeladatoknál az új teendők ismertetését összekapcsolták a gyerekek intellektuális fogódzóival.

Lampert Bálint az általa vezetett erdei iskolát „hozta” közénk színes, jó hangulatú előadásában – innen is ezernyi inspirációt nyertünk, hiszen Hälleberga erdő övezte tábora kiválóan alkalmas arra, hogy mi is bevonjuk a jövőben az erdei iskola számunkra is hasznosítható módszereit, eredményeit.

Másnap, azaz szombaton első napirendi programunkként a 2019-ben megtartott 23. táborunkat vettük górcső alá – nevesen új módszerünket, a forgószínpad ötletét. A gyerekek reakcióit, a stáb tapasztalatait egybevetve arra jutottunk, hogy visszatérünk a korcsoportok szerint való foglalkoztatásra. Ennek okai: a gyerekek nem érezték kellőképp, hogy kihez, melyik vezetőhöz tartoznak; a délelőtti „vándorlás” miatt a délutáni csapatépítő és személyiségfejlesztő szabadidős tevékenységekre (számháború, hétpróba, táncház, kézművesség) kevesebb idő jutott.

A nap második felében az idei, 2020-as táborunk munkájának, témájának tervezésére került sor.

Tavalyi táborunkban A Pál utcai fiúk megzenésített változata igen fölkeltette a gyerekek érdeklődését, így azt tervezzük, hogy egy ifjúsági regényt, magyar modern mesét fogunk megismertetni velük. Érdemes a kortárs irodalomnak is teret engedni (bábozás, megzenésített versek, gyermekjátékok). A nyelvi játékok jutalmazását a cukorkákról gyöngyszemekre módosítjuk az egészségtudatosság jegyében. Tábori naplófüzet vezetésnek ötlete – (B)irodalmi följegyzések.

Az ötletek és javaslatok rendszerezésére, hasznosítására öt munkacsoportot alakítottunk (a tábor témájának előkészítése; szabadidő; marketing; (b)irodalmi följegyzések; ellátás). A munkacsoportok megbeszélték a vállalt feladatok kivitelezésének lehetőségeit, a szükséges lépéseket megteszik.

A tartalmas és részletes munka után Németh Ferenc borlovag házigazdánk érdekes előadást tartott filmvetítéssel. Magyarország borvidékei, a szőlőtermesztés, a borkészítés fortélyai vegyültek a borkóstolás örömeivel.

Vasárnapi munkareggelivel zártuk a találkozót, magunkkal víve munkánk örömét, egymás megbecsülését, várva az újabb munkával, és örömmel teli táboros találkozást!

 

Köszönöm/köszönjük a munkátokat!

 

Tompa Anna – Antal József

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME