A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Színvonalas és változatos programok az anyanyelvoktató tanárok részére

Rövid beszámoló a NYEOMSZSZ nyári, győri tanártovábbképzőjéről


Az idén augusztus 23-30 között rendezte meg Győrben a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Neveléstudományi Intézete a nyugati szórványban magyar nyelvet tanító pedagógusok módszertani stúdiumát.
A Magyar Kulturális Minisztérium támogatásával 8. alkalommal mergendezett tanfolyamra ebben az évben hét országból: Angliából, Ausztriából, Braziliából, Németországból, Kanadából, Lengyelországból és Svédországból érkeztek pedagógusok, akik a nyugati szórványban különböző szerveződési formákban működő iskolákban tanítják a magyart.


Az intézet igazgatónője, dr. habil Németh Mária, aki maga is részt vesz a pedagógusok továbbképzésében, remek szervezéssel, munkatársaival együtt nagyon intenzív hét napon át biztosítja minden alkalommal a tanfolyam zavartalan lefolyását.


Ebben az évben is sok ismerős arcot lehetett látni a nyugati szórványban élő, magyar nyelvet tanító pedagógusok között. Persze voltak többen is, akik először vettek részt a módszertani továbbképzésen.
A résztvevők: a Kárpát-medencén kívül élő, szakképzett vagy munkájukat önként, nemegyszer ingyen vállaló óvónők, tanítók, tanárok egy hétre maguk mögött hagyták otthoni teendőiket, családjukat. Az idén is vállalták az útiköltségek kifizetését, sőt voltak olyanok is, akik szabadságuk terhére jöttek el Győrbe. De aki egyszer megtapasztalja a szervezők kiváló munkáját, az előadók szakmai hozzáértését, a programok magas színvonalát és változatosságát, ha megadatik, visszatér Győrbe.

 

Ebben az évben különösen izgalmas programot állított össze a továbbképzés főszervezője: Kovátsné dr. habil Németh Mária intézetigazgató. Az alábbi témakörök szerepeltek a stúdiumban:
A csillagászat és kreativitás éve; Föld, ég és az élet; A magyar mint idegen nyelv; Az Őrszavak a gyakorlatban; Az anyanyelv oktatásának módszerei; Magyarságismeret- térképismeret;  A magyar népzene; Pedagógiai gyakorlat és mentálhigiéné; Módszervásár


Az idén is sok kiscsoportos foglalkozás volt, ami mindig intenzívebbé teszi a munkát a tanfolyamon. A csoportos együttgondolkodás aktív részvételre serkentett minden résztvevőt.


A szakmai programot esti irodalmi beszélgetés, könyvbemutatók, népdaléneklés, borkóstolás, és betekintés a borkultúrába, valamint egy csodás balatonfelvidéki kirándulás tette kerekké. Nagyon érdekes volt a fogadó intézmény története, és az új internetes folyóirat: az Őrszavak bemutatása is, melynek során sok új ötlet született a lap gazdagabbá tételére.

Meg kell említenünk, hpgy szállásunk a hét első felében az egyetem négycsillagos szállodájában, a Famulusban volt, majd csütörtöktől egy  Győr melletti panzióban kötöttünk ki, ahol a tanulás mellett bepillanthattunk a magyar borkultúra rejtelmeibe is.


Ennyi odafigyelést, kedvességet, figyelmességet ritkán tapasztal az ember a hétköznapok sűrűjében. Ezen a továbbépzésen mindig együtt van a magas színvonalú oktatás, a gazdag kiegészítő programok, a kiváló ellátás, remek szállás és ami a legfontosabb: a szervezők teljes odaadása. Itt ebben a közösségben mindenki tud még népdalokat énekelni, és tud örülni a közös éneklésnek.


Ismét azzal zárjuk sorainkat, hogy köszönetet mondunk mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a módszertani továbbképzés sikeréhez. A résztvevőket is dicséret illeti: egy héten át reggeltől estig újra beültek az iskolapadokba, hogy tudásukat gazdagítva térjenek haza és adják tovább a tanultakat.

 

Gedeon Márta (Lengyelország) és Tóth Ilona  (Svédország)

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME