A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Svédországi magyar nyelvi tábor

A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége immár hagyományosan szervezi a Svédországban élő magyar származású családok gyermekei számára az anyanyelvi táborát. A bő egyhetes programra a legkisebbektől a még tanuló fiatal felnőttekig jelentkezhetnek az érdeklődők, illetve írathatják be a szülők gyermekeiket. 
 
A tábor karaktere, jellege szempontjából az ideális korosztály 9-16 éves kor közötti. Viszont a tábor szakmai munkatársai nem zárkóznak el attól, hogy a szülők kérésére, a családi igényeket figyelembe véve fiatalabbakat, illetve idősebbeket is fogadjanak.
 
A kisebbek még nehezen válnak el a szülőktől, illetve nehezebben köthetőek le munkával, feladattal, az idősebbek pedig már oly mértékben önállóak, ami megint csak egy másfajta foglalkozási formát követel meg. 
Az anyanyelvi táborban a lányok-fiúk külön-külön elhelyezve 4–8 fős szobákban alszanak. A hálóhely kijelölésénél figyelembe vesszük a személyes igényeket, például, hogy ki-kivel szeretne lakni.  Az esti villanyoltást követően a kijelölt felnőtt felelősök ügyelnek a rendre. A hálók a tiszta – rendes hálószoba címért versenyben is állnak. 
 
A gyermekek a hálószobai közösségen kívül, – életkoruk alapján – foglalkozási közösségbe is beosztásra kerülnek. Általában négy életkori csoportot alakítunk ki. Az óvodáskorúak csoportja a hét évet még be nem töltöttekből áll, velük külön foglalkozunk. A kiscsoportba 10–11 éves korig kerülnek a gyermekek. A közepesekhez a 11–14 évesek tartoznak, míg nagycsoportba az ennél idősebbek kerülnek. A gyermekek napjukat a csoportjukkal töltik. Minden csoportnak két felnőtt vezetője van. A csoportok a tábor munkaterve és napirendje szerint vesznek részt foglalkozáson. A tábor ideje alatt tábor szintű, és úgynevezett szabadidős programok is vannak, melyek során a gyermekek csoportfüggetlenek. Ekkor kerül sor a közös játékra, kézműves foglalkozásokra, szabad foglakozásokra.
 
A gyermekek hálószobai közösségbe és életkori csoportba való beosztása egyfelől szükségszerű, másfelől tudatos pedagógiai akarat is. A nevelők ugyanis felvállalják azt, hogy az anyanyelvi tábor több legyen, mint napközis tábor, több, mint befizetett nyaralás, több, mint szabadidős foglalkozás. Több ezeknél, és egészen más.
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME