Amikor az 1848-as Forradalom és Szabadságharcról emlékezünk meg, a hazánkra gondolunk. A hazánkra ott lent, majdnem 2000 kilométerre Svédországtól. Ilyenkor melegség és büszkeség járja át szívünket. Sokat hallott kifejezések ezek, de mi tudjuk, hogy nem erről van szó. Alkalomról alkalomra megemlékezünk azokról a hősökről, akiknek köszönhetjük, hogy Magyarország ilyen és ennyi viharos idő után is létezik. Tatárok, törökök, labancok és két világégés után a mai napokban is.

Művelődési Körünk meghívására, tíz svédországi város egyikeként, nálunk is bemutatták 1848-as megemlékezésüket a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai. Itt is meg kell említenem, hogy régi közhelyek helyett rendkívül nívós műsorral lepték meg közönségüket. Volt vers, próza, ének, zene, néptánc. Tudjuk, mit jelent, hogy a szép számmal összegyűltek nem siettek haza, hanem még sokáig beszélgettek a teremben. 

Szalai Erzsi azt mondta nekem:

-          Erről feltétlenül írni kell a következő Híradóban!

Nos, ez természetes. Ferencz Orsolya úgy énekelt, mintha egy opera színpadán állna. És olyan jól is. Egészen nagyszerű volt! Tóth Luca Réka népzenész hegedült, citerázott, Sándor István brácsázott, de mindannyian mondtak prózát is. A taps, amely Kovács Gábor tánca után felcsattant, magáért beszélt. A történelmi háttér eseményeit Stumpf Anna foglalta össze.

Nagyon köszönjük, hogy eljöttek hozzánk, és egy nagyon szép, emlékezetes estével lettünk gazdagabbak.

Maróti László