A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A szükség diktálja

Az újraalakult ÁLBT gondjaiból

Irodalmat, művészetet és kultúrát kedvelő nemzet vagyunk. Tar Károly lelkiismeretes munkájának köszönhetően ez a hagyományunk a Skandináv területen is megmutatkozik. Az Ághegy-Magyar Liget Skandináviai Baráti Társaság (ÁLBT) feladata az volt és jelenleg is az, hogy az újraalakulás (2017. augusztus 9-én) nyomán összefogja és támogassa a magyar irodalmat és művészetet kedvelők táborát.

Társaságunk (http://aghegy.hhrf.org/tarsasag/)az alapszabályzatban megfogalmazott módon támogatja az Ághegy (http://aghegy.hhrf.org) című, tizenöt esztendeje - az időnkénti kis példányszámú nyomtatás költségeit leszámítva -, minden támogatás nélkül folyamatosan megjelenő skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóiratot. Ez a világon az egyedüli magyar folyóirat, amely a szerkesztő és közel hétszáz alkotó önzetlen munkatársa kitartásának köszönhetően évenként legalább négy alkalommal megjelenik. Skandináviában számos magyar alkotó él. Az Ághegy című irodalmi és művészeti lapfolyam célja, hogy írók, művészek, zenészek, előadóművészek műhelyeként, egymásra hatva, egymásból erőt merítve, a tőlük telhető legmagasabb szinten szolgálhassák magyarságunkat. A lapfolyam megjelenési helye elsősorban a világháló, de eddig, több mint hétezer oldalas terjedelmét, öt-ötszámonként tíz kötetben, antológiaként, nyomtatott formában és CD-lemezen is megjelentettük.

Társaságunk ugyancsak támogatja a Magyar Liget (http://magyarliget.hhrf.org) címmel 1999 óta rendszeresen megjelenő, skandináviai magyar családok lapját, amely a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének Híradó című, a szervezetek életét tükröző lapja kiegészítésének célját követi. A Magyar Liget a Tar Károly alapította Lundi Lap folyamatos területi és tematikai kiterjesztésével jött létre.Napjainkban immár a skandináviai magyar családok lapja, amelynek az anyaországgal és a Kárpát-medencei magyarokkal való kapcsolata elmélyítését számos tudósítója biztosítja. 

Arra szeretnénk kérni Önöket, hogy legyenek az ÁLBT tagjai. Ezt kérjük, jelezzék a következő címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Valamint, azt, hogy befizetik a tagságdíjat, amely évente mindössze 50 SEK. Bankgiro számunk: 232-0430 vagy a ​kontónkra:6179 474 602 621. A tagdíj úgy a családok, mint az egyedülálló személyek esetében ugyanaz. A családok befizetésekor jó volna a családtagokat is felsorolni, mert állami támogatásunk a tagok számától függ! Ha ismernek baráti körükben olyanokat, akik szintén szeretnének az ÁLBT tagjai lenni, kérjük, továbbítsák nekik ezeket az információkat. Ha, úgy érzik, hogy nemcsak, mint aktív olvasó, hanem, mint aktív szerző/alkotó szeretnék gazdagítani a családi és irodalmi-művészeti lapot (irodalom, költészet, festészet, szobrászat, grafika, fényképészet), vegyék fel a kapcsolatot a szerkesztővel: Tar Károly, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Az ÁLBT-nek gondoskodnia kell a szerkesztő utódjának felkutatásáról is. Kérjük, jelentkezzenek, akik szeretnének részt venni a lapkészítésben, vagy átvennék a folyóiratok szerkesztését. A Tar Károly által végzett szervezői, szerkesztői munka, a stilizáló, a korrekturai, a tördelő és képszerkesztő, valamint a grafikai szerkesztői munka felosztható. Nagy szükségünk volna a két lap, valamint az ÁLBT honlapjának szerkesztői munkáját vállaló fiatalokra.

Keresünk olyan lelkes és lelkiismeretes személyt/személyeket, akik elhívatottságot éreznek a felelősségteljes munka elvégzésére, akik készek az igényes anyanyelvi és irodalmi műveltség valamint a művészetek széleskörű skandináviai szolgálatára.

Az ÁLBT legfőbb és állandó teendői közé tartozik a két lap ismertetése és népszerűsítése, olvasói táborának bővítése. Folytatni kívánjuk a szerkesztő által bevált „hangos lapismertetők-et”, a svéd, a dán, a norvég és a finn fővárosban, és ott, ahol a magyar egyesületek meghívottként irodalmi felolvasásokkal és előadásokkal szerepelhetnek. Keressük azokat, akik jártasak a különféle svéd és magyar nyelvű pályázatok megírásában, hogy az így elnyert támogatásokból, valamint a tagok és pártolók adományaiból biztosíthassuk a két lap nyomtatását, avagy antológia-szerű időszakos kiadványok formában való megjelentetését.

Társaságunk nyitott mindenféle javaslatra, amelyek a két folyóirat csaknem két évtizedes skandináviai magyar családépítő és a skandináviai magyar irodalmi és művészeti alkotómunkájának folytatását és gazdagítását kívánják segíteni.

Tervezzük azt is, hogy azokat a személyeket, akik korábban irodalmi és más jellegűalkotásaikkal gazdagították a két lapot, meghívjuk és megköszönjük tevékenységeiket színes előadások keretében. Fontos feladatnak tekintjük azt is, hogy felkaroljuk és támogassuk a fiatal és új tehetségek kibontakozását a kulturális foglalatosságaik minden területén.

 

Madarassy Enikő, 

az ÁLBT elnöke

 

 

 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME