A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Új év, új kezdetek a Jönköpingi Magyar Egyesületben

A programokkal teli 2019-es év után új fejezet nyílt a Jönköpingi Magyar Egyesület életében. A tavalyi évben 35 éves fennállását ünneplő közösség az idei évet megújult erővel és új vezetőséggel kezdte meg. 2020. január 14-én az egyesület idei közgyűlésén új vezetőséget választottak. A leköszönő elnök, Bonis Gabriella, Szántó Istvánnak adta át a stafétabotot. Az új elnökség megválasztott tagjai továbbá: Tímár Róbert alelnök, Simonsen Eszter pénztáros és Lindström Zsófia titkár. Szántóné Oláh Éva, Bak-Balázs Zsolt, Gaál Imre és Bonis Beáta a vezetőségi tagok teendőivel foglalkoznak az idei évtől. A revizori feladatokat Bihari Szabolcs és Szabo Ervin látja el. Két tiszteletbeli pozíciót is megszavazott a közgyűlés. Mentorként Kururcz-Morvai Katarina segíti a vezetőség munkáját, Bonis Gabriella, az egyesület alapítója pedig tiszteletbeli elnöki címet kapott.

Az új vezetőség egyik első intézkedése az egyesületi honlap felfrissítése volt, mely így felhasználóbarátabb, fiatalos, friss dizájnjával várja régi és új látogatóit. Az egyesület honlapján elérhetőek a tervezett programjaink, a kapcsolattartási adatok, illetve itt van lehetőség jelentkezni a különböző rendezvényeinkre is. A megújult honlapunk az alábbi webcímem érhető el: https://www.jomagyarklub.se/

Az egyesület állandó programjai között szerepelnek a kéthetente szombatonként megrendezett gyerekfoglalkozások, melyek levezetését idén Lohn Annamária KCSP-ösztöndíjas látja el. Az egyesület egyik ilyen jellegű legsikeresebb foglalkozása éppen idén januárban volt, ahol a szülőkkel együtt mintegy 38 fő vett részt a gyerekprogramon. A gyerekfoglalkozásokon a magyar nyelv használata mellett minden alkalommal egy-egy témával ismerkednek a résztvevők. A foglalkozások első felében a játékos tanuláson, mondókázáson és mozgáson van a fő hangsúly, míg a második felében a kreatívkodás és barkácsolás játszik nagyobb szerepet.

További rendszeres program a gyöngyfűzés, szintén kétheti rendszerességgel. A foglalkozás elsősorban felnőtteknek szól. Az érdeklődők elsajátíthatják a népi- és modern ékszerkészítés alapjait cseh-, üveggyöngyöket használva. Megismerkedhetnek az alaptechnikákkal, megtanulhatnak csomót kötni, toldani, szálat eldolgozni, mintát olvasni és rajzolni. a foglalkozás célja olyan alapismereteket átadni, melyekből később önállóan is építkezhetnek.

A korábbi évekhez hasonlóan az egyesület kiemelt figyelmet fordít a nemzeti ünnepeink megemlékezéseire is.

Az egyesületről és további terveiről az új elnököt, Szántó Istvánt kérdeztük.

Kedves István! Először is ismételten gratulálni szeretnék az elnöki pozíciódhoz! Mesélnél egy kicsit magadról? Mióta éltek Svédországban?

Kezdésként üdvözölnék mindenkit és ezúton is köszönöm szépen mindazt a sok pozitív visszajelzést, amit a megválasztásom kapcsán kaptam.

Magamról: 38 éves vagyok, van egy csodás feleségem és két fiúgyermekem. 2012 tavaszán érkeztünk Svédországba, úgymond szerencsét próbálni. Gépjármű javítás területén sikerült elhelyezkednem, a kezdeti nehézségeket leküzdve most már a saját autómentő vállalkozásomban tevékenykedem és hobbiként fotózással foglalatoskodom.

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba te és családod a Jönköpingi Magyar Egyesülettel?

Ha jól emlékszem, 2014 körül kezdtünk el járni az egyesület programjaira. Az első egy Mikulás rendezvény volt, ami nagyon tetszett a gyermekeknek. Most már el sem tudom képzelni az itt tartózkodásunkat magyar közösség nélkül. Aki még nem volt távol a hazájától, természetesen nem ismeri azt az érzést, amivel én is nap mint nap küzdök. Ezt úgy hívják, hogy éhezés a magyar szóra.

Az évek során nagyon sok emberrel megismerkedtünk az egyesület jóvoltából. Többekkel azóta is szoros barátságot ápolunk, és nagyon sokunknak nincs más lehetősége a klubon kívül barátokat szerezni.

Miként jött az ötlet, hogy vezető szerepet vállalj a közösség életében?

Az év elején a korábbi vezetőség nagyon értékes tagjai nem tudták folytatni az Egyesület irányítását. Gabi néninek egészségügyi problémái adódtak, Katarináék pedig hazaköltöztek Magyarországra az álmaikat megvalósítani. Látván a helyzet súlyosságát és veszélyét, ha a hajó kapitány nélkül marad, hamarosan zátonyra is futhat, és megsemmisül. Így már nem volt kérdés, elkaptam a kormánykereket. 

Úgy tudom, éppen a februári farsangot és teadélutánt szervezitek. Vannak egyéb olyan programok is, amik már körvonalazódtak az idei évre?

Igen, jól értesült vagy. Február 22-én egy, a farsangi jelmezekkel a gyermekeknek kedvező programot, míg február 29-én egy teadélutánt szervezünk mindenkinek, amin szeretnénk összeismertetni a Jönköping környékén élő magyar szívű embereket egymással valamint az Egyesület új vezetőségével és irányával.

Ezeken kívül még rengeteg programunk lesz az idei évben, már most lefoglaltunk 3 színtársulatot, lesz gyermeknapunk, anyák napja, húsvéti közös kirándulás Hällebergára és még sok más.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve, milyen célokat szeretnél elérni az egyesület élén?

Szeretném megtanítani az emberekkel a mottónkat, ami valójában egy Wass Albert idézet:

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.”

Ebből adódik, hogy célom erre az évre, hogy legalább 30%-kal növeljük a tagjaink létszámát és nem utolsó sorban aktiválni a régebbi passzív tagokat.

Van-e ötleted arra, hogy miként lehetne bővíteni az egyesület taglétszámát, így biztosítva annak hosszú távú fennmaradását?

Igen, én úgy gondolom, ha az emberek megértik azt, hogy itt nem vezetőségre és rendezvény látogatókra van szükség, hanem csapatra, ahol mindenki számít és mindenki tesz és tenni akar, akkor új fejezet jöhet a közösségünk társasági életébe.

Van még valami, amit szeretnél még elmondani az egyesülettel kapcsolatosan?

Szeretném megköszönni az eddigi vezetőségeknek az önfeláldozó munkájukat, hogy ilyen hosszú időn keresztül sikerült egyben tartani a Jönköpingi Magyar Közösséget.

Ez több évtized munkája, köszönöm!

 

Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre, sok sikert kívánok neked a Jönköpingi Magyar Egyesület élén!

Lohn Annamária

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME