A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Önmagunkról. Egyesületi bemutatkozók

A következőkben olyan egyesületi elnökök mutatkoznak be, akiket az elmúlt egy évben bíztak meg az elnöki feladatok elvégzésével és/vagy hangsúlyosabban szerveződik az általuk vezetett egyesület tevékenysége a gyermekprogramok köré. Szerettem volna megtudni, hogy ki honnan és miért pont ide, Svédországba jött, miként került kapcsolatba az általa vezetett egyesülettel, és milyen elképzelések merülnek fel a jövőre nézve.

Berecki Emőke: Mesélj magadról, honnan származtál el Svédországba? Miért Svédország mellett döntöttél? Miként teltek az első évek idegen földön?
Szilasi László: Délvidékről, Szabadkáról származom, ahol életem első 20 évét töltöttem. Sajnos közbejött a balkáni háború és szüleim elhatározására Svédországba költöztünk. Az első évek gyorsan teltek, hiszen nem unatkoztam. 10 hónap alatt végeztem el az SFI-tanfolyam összes szintjét, majd gyártástechnológiát tanultam vegyi irányon, ami ugródeszka volt abba a vegyi üzembe, ahol a rákövetkező 20 évet töltöttem. Jelenleg is gyártástechnológiával foglalkozom, de most már egy újfejlesztésű zöld-gázüzemben, ahol egy teljesen új, innovatív technikával próbáljuk a gyártást beindítani.

BE: Hogyan találtál rá az egyesületre, amelynek most már elnöke vagy? Hogyan lettél te az elnök? Beszélj kicsit az egyesület tevékenységéről!
SzL: Hogyan találtam rá a Hungária Klubra? Ő talált rám... Az egyesületi életet már 16 évesen kezdtem, amikor is vezetőségi tagja voltam a néhai Vajdasági Magyarok Ifjúsági Szövetségének. A magyarság tudatos megőrzése mindig is fontos volt számomra, de a tehetséges gyerekek fejlesztésében is aktívan részt veszek egy nemzetközi egyesületben.
Svédországba költözésem után volt egy kis kimaradás a tanulmányok és munka miatt, de ami késik, nem múlik, végül is sikerült megtalálnom a helyem. Malmőben kezdtem vezetőségi pályafutásom, ahol a Hungaroclub titkára voltam 3 évet, majd a Pannónia Klub alapító tagja és titkára lettem. Itt szerveztük meg az MC Hawer & Tekknő koncertet, ami a közel 400 fős látogatottságával az egyik legnagyobb svédországi magyar rendezvény volt! Fantasztikus 3 év után közelebb szerettünk volna lenni a szüleimhez, ezért Ängelholmba költöztünk. Kicsit nagy lett a távolság, hogy Malmőbe járjunk és ekkor keresett meg a Hungária Klub vezetősége, hogy szeretném-e segíteni az ő munkájukat. Ezen egyesülettel is jó volt a kapcsolatunk, ismertem a vezetőséget és megtiszteltetésnek vettem a felkérést, így igent mondtam. 2016-ban választás elé álltunk. Volt elnökünk sajnos nem tudta tovább vállalni a megbízatást és választanunk kellett, vagy találunk még 2-3 vezetőségi tagot, akik vállalják a munkát vagy megszűnik az egyesület. A választóbizottság kérésére, majd a tagok szavazatára, elvállaltam az elnöki posztot és vezetőségi tagokat is sikerült toboroznunk. Legnagyobb örömömre, már ebben az évben sikerült újraindítanunk a Cimbora Tábort.

BE: Milyen elképzeléseid vannak az egyesület jövőjét illetően?
SzL: Egyesületünk sajnos nem büszkélkedhet nagy taglétszámmal. A megszorítások és alacsony taglétszám miatt az elmúlt években teljesen leállítottuk a rendezvényeket, 1-2 „ingyenes előadás” kivételével, hogy csökkentsük a kiadásainkat, így a korlátozások feloldása után újra tudtunk indulni és ismét megszervezni a gyerektábort. A helsingborgi közösségben is egyre nagyobb szükség van gyerekprogramokra, és ezeket szeretnénk fejleszteni a jövőben. Idősebb tagjainkról sem szeretnénk megfeledkezni. Régi közkedvelt programjai voltak az egyesületnek a borkóstolók vagy a vacsorával egybekötött zenés estek, amiket a közeljövőben reméljük, újra meg tudunk szervezni.
A legnagyobb szervezést igénylő programunk viszont továbbra is a Cimbora Tábor marad, amikor táborzáráskor a Cimborák szeretnének maradni még 1-2 éjszakát és alig várják a következő tábort, az nekünk elég visszajelzés ahhoz, hogy erről a táborról a jövőben se mondjunk le!

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2023. április 01.
Kedves Híradó Olvasók! „Ezennel fölveszem azt a bizonyos letett lantot. Nyilván mindenki máshogy szólaltatja meg kicsit a hangszert, beleviszi önmagát, a személyiségét.” Ezekkel a szavakkal vettem át immáron három éve a Híradó főszerkesztését, így jelen lapszám a sorban a tizenharmadik.…
Tovább
Martin McDonagh: The Banshees of Inisherin / A sziget szellemei

Martin McDonagh: The Banshees of Inisherin / A sziget szellemei

Könyvespolc 2023. április 01.
Érdemes-e olvasni a sorok között? Miután megnéztem Martin McDonnagh drámáját, csak ültem a fotelben és azon tűnődtem, hogy miért talált most ennyire telibe ez a film. Valamiféle sorsközösséget véltem felfedezni magamban a témával kapcsolatban. Kicsit olyan érzés, mint aki lelepleződik,…
Tovább
Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Képzőművészet 2023. április 01.
Nagy pelyhekben kezdett szállingózni a hó, amikor autóval elindultam a város másik végére, Budakeszi irányába. Kezdetben még világos volt, de később a pénteki csúcsforgalomban rám esteledett. Amikor megérkeztem a polgármesteri hivatalhoz, már teljesen sötét volt. A belépőket követve rögtön néhány…
Tovább
Bármilyen szakmát, munkát fontosabb szeretni, mint tudni

Bármilyen szakmát, munkát fontosabb szeretni, mint tudni

Portré 2023. április 01.
Erdélyi grafikus, karikaturista. Székelyudvarhelyen született, Kolozsváron él családjával, rajzai bejárták a nagyvilágot. Kaporral szereti a füstölt bablevest és azt vallja, hogy „bármilyen szakmát, munkát, fontosabb szeretni, mint tudni”. Könczey Elemérrel beszélgettem.  
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább

Egyesületek

Örömteli esemény az Eskilstunai Magyar Közösség életében

Örömteli esemény az Eskilstunai Magyar Közösség életében

2022. december 11-én beteljesült egy régen dédelgetett álmunk: ismerkedés és kapcsolattartás céljából meglátogatott minket Dr. Müller Adrien Nagykövet…
Egy kis Magyarország Göteborg szívében

Egy kis Magyarország Göteborg szívében

December 9-én egy nagyszerű összefogás eredményeként nyílt meg az „Immerson” című fotókiállítás Göteborg főutcáján, a Kungsportsavenyen. A Városi könyvtár…
A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület beszámolói. Kreatív jelmezek és álarcok a göteborgi farsangi mulatságon

A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület beszámolói. Kreatív jelmezek és álarcok a göteborgi farsangi mulatságon

Az érkezők választhattak maguknak álarcot, melyet haza is vihettek, és akiket megihlettek a színpompás csillogó maszkok, készíthettek is…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME