A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Thurzó Zoltán koncertje Göteborgban

thurzo web

Ha a világ minden zongoraművészét össze akarnánk hasonlítani, azt tapasztalnánk – és ez már le is jegyeztetett –, hogy soha senki keze alól nem szárnyaltak olyan magasra a dallamok, mint ahogyan a mi Thurzó Zoltánunk előadásában. A Göteborgi Kőrösi Csoma Művelődési Kör 2023. április 21-én, a St. Jakob templom nagytermében nyitotta meg tizennyolcadik iHuset rendezvénysorozatát. Ez alkalommal Thurzó Zoltán zongoraművész koncertjével tettük emlékezetesebbé az ünnepi eseményt.

A művész Nagyváradon, zenész családi körben nevelkedett, amely évszázadok óta szervesen vett részt a város zenei életében. A Thurzók mind a mai napig figyelemmel kísérik a város zenei éle­tének eseményeit, alakulását. Közel ezerévnyi tárgyi és írott anyag van már a család birtokában. Hangszerek, tízezernél is több kotta, híres zeneszerzők kéziratai és sok megsárgult plakát.
– Ezeket bizonyára féltve őrzi a rokonság minden beavatott tagja.
– Igen – bólintott a művész. – Hiszen nagyobb a veszély, mint a kívülállók gondolnák. Éppen ezért azt határoztam, hogy ha eljön az ideje, s el kell hagynom ezt a világot, a teljes múzeumnyi anyagot a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár zenei részlegének gondjaira bízom. Magyar kezekbe teszem le. Nem szeretném ugyanis, ha olyanoknál kötne ki, akiknek ez közel sem nemzeti kincsük, mert nem is része történelmüknek.
– Köszönetünk a gondolatért és az elhatározásodért!
Thurzó Zoltán koncertje nem ragaszkodott mereven a szokásos formákhoz. Az előadott darabok között könnyed hangvételben beszélt a szerelemről, a férfi és nő kapcsolatáról, valamint arról, hogy ezek a gondolatok hogyan jelennek meg különböző szerzők zenéjében. Jólesett hallgatnunk a többnyire ismert dallamokat.
A koncert után megismerkedhettünk Thurzó Zoltán másik arcával. Rekordokat dönteni! Ám ebben is megjelent, hogy a rekord tulajdonosaként magyar név legyen olvasható. Ugyanakkor ennek kapcsán szerzett hírnevét felhasználva szeretne létrehozni Nagyváradon egy zenei magánmúzeumot, valamint egy másikat Thurzó Sándor Zenetörténeti Múzeum és Zenei Adattár név alatt. Rekordjait a Guinness Rekordok könyve jegyzi Thurzó Zoltán név alatt.
2022 június 13-án Nepálban a Mount Everest alaptáborába, 5325 méteres magasságba helikopter szállította fel a zongorát és a zongoristát, no meg a hivatalos megfigyelőket. Thurzó Zoltán +1 fokos „melegben” ült a hangszer elé.
Mindössze 105 nappal később Nagyváradon dőlt meg a második rekord. Zoltán akkor 130 órát zongorázva megszerezte a „Világ leghosszabb zongoramarantonja” világrekorder címet.
Nepálban 132 perc alatt huszonhét nemzet himnuszát és harminchét klasszikus szerző rövidebb művét játszotta el, így azután nem túlzás kijelenteni, hogy soha senki keze alól nem szárnyaltak olyan magasra a dallamok, mint ahogyan Thurzó Zoltán esetében.
Reméljük, találkozunk még.

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2026. június 22.
Kedves Híradó Olvasók! Ezúttal negyedik alkalommal jelenik meg kizárólag online formában a Híradó, azaz a 2026. júniusi szám cikkei, beszámolói „csak” a lap honlapján olvashatók. Igen gazdag programdömpingről számolhatunk be az egyesületi élet területéről, a nyári szünet előtt. Sikeres táborokról…
Tovább

Legfrissebb cikkek

2026. június 24.
2026. június 24.
2026. június 24.
2026. június 23.
2026. június 23.
2026. június 22.
Liminal state

Liminal state

Könyvespolc 2026. június 24.
A küszöbhelyzeteket sajátos dinamika jellemzi. A világ látszólag változatlan, mégis elmozdul benne valami alapvető: a régi formák elveszítik tartásukat, az újak pedig még nem nyertek alakot. A liminalitás az átmenetek belső logikáját írja le: az elválás, a köztes állapot és…
Tovább
Finom illesztések – Golden repair

Finom illesztések – Golden repair

Képzőművészet 2026. március 26.
„Mit tud nyújtani egy múzeum mint fizikai és szellemi tér a helyreállítás és a jóllét koncepciójának hangoztatásán túl egy gyógyulásra vágyó világban?” A családban gyakran emlegetett gyerekkori emlék, amikor unokanővérem Commodore 64 gépét kötöttük össze a tv-készülékkel kábelek segítségével, és…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME