A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Mulatságok a Petőfi Magyar Egyesületben

 
A tavalyi őszi program terveink szerint folytatódott. December 5-én vendégszerepelt a pécsi Márkus Bábszínház. Bemutatásra került Benedek Elek az Égig érő fa című meséje; az előadáson 29 gyermek vett részt a szüleivel. Mivel Mikulás-napi ünnepségre is sor került, a gyerekek egy kis egyéni programmal is meglepték a közönséget, a szülők nagy örömére Jó hangulatban, csillogó szemekkel távoztak a gyerekek, hogy másnap ismét találkozzanak az élményfürdőben. Nagyon hangulatos és kellemes időt töltöttek együtt és elhatározták, hogy ezt meg fogják ismételni.
 
December 12-én ünnepelte fennállásának 10 éves évfordulóját az egyesület vegyes kara. Ez alkalommal egy közös vacsorán vettünk részt, aminek az elkészítésében részt vettek: Gaál Katalin, Erős Ida és Kelemen Erzsébet kórustagok. Az előételt Benczédi Zsuzsa készítette, a már hagyományosnak számító házikenyeret Orosz Erzsébet és férje József biztosította. A pohár pálinka és előétel után DVD vetítésre került sor. Nagyon felemelő volt végigkísérni az énekkar múltját. Felkérésre a zenét ifjú Pál József szolgáltatta, volt tehát tánc és jókedv. A sok dalolással sem volt baj, mert a dalostestvérek néha még a zenekart is elhallgattatták. Hát ez a bankett felért egy lakodalommal! Adja az Isten, hogy máskor is sikerüljön ilyen összejövetelt tartanunk!
 
Az utolsó téli programunk a szilveszteri bál megszervezése volt. A zenekar - a Nosztalgia Trió - Székelyudvarhelyröl érkezett hozzánk. Ők már ismerősök az itteni magyarság körében. A vacsorát a Månen vendéglő készítette és szolgálta fel Miklós Miklós vezetésével. Éjfélkor elénekeltük a magyar és a székely himnuszt, majd pezsgővel köszöntöttük az új évet. Az igazi mulatság ekkor kezdődött el, előjött az igazi székely mulató kedv és meg sem állt reggel 5 óráig. Örvendünk, hogy teltház volt, és mindenki jól érezte magát. 
 
Köszönet mindazoknak, akik rendezvényeinkre eljöttek, továbbá mindazoknak a jóindulatát, akik ,segítettek megteríteni és másnap takarítani. Jó érzés mindig új arcokkal találkozni. Hálás köszönet a Péterffy, Péter és Szeredai családoknak, hogy otthonaikban fogadták és ellátták a vendégelőadókat!
 
Minden egyesületi tagnak és magyarnak utólag is boldog új évet kívánok békében és szeretetben!
 
Szeredai János, ideiglenes elnök
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2025. március 10.
Kedves Híradó Olvasók! A tavaly márciusi Híradóban búcsúztam el Tóth Ildikótól – hihetetlenül gyorsan lepergett ez az egy év. Sajnos a mostani szám is több nekrológot rejt magában: az egyik Lázár Oszkárra, a Híradó egykori főszerkesztőjére, a másik pedig Dr.…
Tovább
David Lynch: A valóság peremvidékeinek Mestere

David Lynch: A valóság peremvidékeinek Mestere

Könyvespolc 2025. március 11.
Ég veled, Mester! – ezekkel a szavakkal búcsúztunk David Lynchtől, attól az alkotótól, aki nem csupán filmeket készített, hanem kapukat nyitott egy másik valóságba. Egy olyan művésztől, aki képeivel és hangjaival arra tanított, hogy a fény és a sötétség ugyanabból…
Tovább
A kő szeretete – 2. rész

A kő szeretete – 2. rész

Képzőművészet 2025. március 11.
Látogatás Tilajcsik Roland svédországi szobrászművész szabadtéri műtermében Az alábbiakban a kétrészes, Tilajcsik Roland szobrászművésszel 2024. április 8-án készült interjúsorozat második része olvasható. Az első rész a Híradó 2024. decemberi számának 22–25. oldalán, illetve a lap weboldalán érhető el. Kérdező: Csikós…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME