A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Őrszavak Anyanyelvápolók Egyesülete - tevékenységi beszámoló

Egyesületünk fő célja nyelvünk és kultúránk megőrzése és átadása gyermekeinknek, hogy ez által erősítsük magyarságtudatukat.

Egyesületünk országos szervezet, mind tagsága, mind vezetősége az ország különböző részein lakik, ezért vezetőségi üléseinket anyagi és időbeli kötöttségek miatt - hála a technikának -, videokonferenciával, illetve elektromos levelezéssel oldjuk meg, ezzel tetemes anyagi és időmegtakarítást érve el. Évi közgyűlésünket legfontosabb tevékenységünk, a magyar nyelvi tábor záróünnepsége előtti időpontra hívjuk össze, ilyen módon sikerül, ha nem is a teljes tagsággal, de annak a zömével találkozni.  

Célunk megvalósítása érdekében feladatainkat négy fontos területre osztottuk, tehát az Őrszavak vezetősége négy munkacsoportra oszlik.

Gazdaság:Mint már a tavalyi beszámolónkban is említettük, az egyesület pénzügyeit két személy kezeli. A főpénztáros Lőrincz Lázár, a Kékvirág tábor anyagi ügyeit pedig Tompa Andrea kezeli. A tábori pénztáros a főpénztárosnak tartozik elszámolni, aki a maga idején az egyesület tagságának megtartja az éves beszámolót.

Média csoport munkatársai Balogh Erika és Tóth Ildikó. Feladatuk a kapcsolattartás a SMOSZ hivatalos lapjával, a Híradóval és az Őrszavak internetes újsággal, cikkek, interjúk írása, az Őrszavak Egyesület által gondozott rovatokba. Az ezzel a feladattal megbízottak pontosan, rendszeresen végzik munkájukat.  

Mint arról már tavaly beszámoltunk, bővítettük a Híradó rovatainak számát, a Tóth Ildikó által szerkesztett Gyerekoldalak mellett Balogh Erika szerkesztésében megjelent a serdülő ifjúsághoz szóló Kamasztanya. Az idén újabb rovatot is indítottunk, melyben a szülőknek, nagyszülőknek adunk közlési lehetőséget. Megoszthatják a gyermekneveléssel kapcsolatos tapasztalatikat, gondjaikat a Híradó olvasóival. Ez úton is kérjük az egyesületi elnököket, népszerűsítsék a rovatokat. Szeretnénk felhívni a figyelmét a magyar nyelvet tanítóknak is, miszerint e három rovat remek alkalom a gyerekek motiválására. Üdvös lenne, ha a tanárokkal egyetértésben a szülök is biztatnák, bátorítanák a gyerekeket az írásra, hiszen a gyerekrovat pályázatain díjakat lehet nyerni! A Kamasztanya remek bemutatkozó hely a kreatív ifjak számára.

Befejeződött az Őrszavak Egyesületet, annak vezetőségét bemutató sorozat, melyet akkor folytatunk, ha változás lesz a vezetőségben. Addig is szívesen bemutatnánk olyan magyartanárokat, akiknek munkáját, hozzáállását említésre, közlésre méltónak ítélik a kollégák, szülők, mint ahogy tettük ezt Boros Katalin, azóta nyugdíjazott malmöi tanárral. Szerkesztőink örvendenének, ha munkájukról valamilyen véleményt, visszajelzést kaphatnának a nagyközönségtől. Várjuk a javaslatokat.

A Média munkacsoport feladata kicsit egybefolyik munkánk következő területével, a Szülők iskolája munkacsoportjával, melynek egyik feladata összefogni és segíteni a magyar nyelvet oktató pedagógusok és oktatók munkáját. Örömmel jelenthetem, hogy több évi küszködés után a Média munkacsoportnak végre nagyjából sikerült feltérképezni, mely helységekben van magyar nyelvtanítás, és kik azok a pedagógusok, akik ezzel foglalkoznak. Azért mondtam, hogy nagyjából, mert még mindig vannak fel nem derített iskolák, nevek, vagy rábukkanunk olyan nevekre, címekre, melyek már régen nem aktuálisak, de senki nem vett annyi fáradtságot, hogy a megváltozott helyzetről informáljon. De az is öröm, hogy legalább egy hozzávetőleges képet kaphatunk a svédországi magyar anyanyelvi tanítás helyzetéről.

Naponta figyeljük a magyarországi pályázati kiírásokat, ha olyan témára bukkanunk, mely érdekelhetné a svédországi magyarul beszélő diákokat, értesítjük a magyartanárokat.

Az idén meghirdettük:

A Balassi Intézet felsőoktatási előkészítő képzésre kiírt pályázatát a magyart tanítók számára.

A Balassi Intézet által kiírt tanulmányi ösztöndíjra való pályázási lehetőségeit

A Magyar nyelvet oktató tanárok és oktatók számára a NYEOMSZ által már évek óta szervezett továbbképző az idén is várta a jelentkezéseket.

Ugyancsak az oktatás segítségére működik a gazdag oktatói tapasztalattal rendelkező, nevelési kérdésekben jártas komoly szakemberek munkájának eredményeként, gazdag oktatóanyaggal rendelkező Őrszavak internetes szakmai folyóirat. Megállapíthatjuk, túl kevés a svédországi böngésző.

Továbbra sincs semmiféle érdeklődés sem a szülők, sem a tanárok részéről az általunk nagy lelkesedéssel meghirdetett Szülők iskolája rendezvény iránt, mely elképzelésünk szerint a pedagógusok és szülők kapcsolatát hivatott elősegíteni, egymás problémáit, elvárásait jobban megismerni.

Ha a Szülők iskolájának gyengécske is a sikere, annál nagyobb sikert könyvelhetünk el vezetőségünk negyedik, és egyben legnépesebb munkacsoportjának munkájában, a magyarul beszélő gyerekek, ifjak számára szervezett nyári táborral kapcsolatban. A tábor szervezésében, lebonyolításában az egész vezetőség részt vesz, függetlenül a munkacsoportokba valóbesorolásától. A tábort a Kékvirág honlapon, a Híradóban, gyűléseken, találkozókon reklámozzuk. A tábor közügy, elvárnánk, hogy annak népszerűsítésében a magyar pedagógusok, illetve egyesületi elnökök is jeleskedjenek. 

A tábor megy a megindított kő útján, egyik év résztvevői vonzzák a következő év jelentkezőit. Többször javasoltuk, az egyesületek karolják fel ezt az igazán fontos, és megmaradásunk szempontjából szinte létszükségletet jelentő kérdést. Örömmel tapasztaltuk, hogy a halmstadi egyesület anyagi támogatást nyújt a táborban résztvevő gyerekeknek, mellé felsorakozott a jönköpingi egyesület is.  A többi egyesületi vezetőnek is jó lenne megfontolni, hiszen az egyesületek is jól járnak, ha segítenek, mert úgy a SMOSZ is segíti őket.

Kedves Barátaim, csak úgy lehet valamit jól megszervezni, eltervezni, ha jóval a táborkezdés előtt nagyjából tisztában lehetünk azzal, hogy hányan fognak részt venni azon. Ezért szükséges a reklám, hogy minden gyerek, ifjú tudjon a rendezvényről. Mert aki egyszer eljött közénk, az visszavágyik. Akkor minek megfosztani egy halom svédországi gyereket hasonló élménytől?

Az idei Kékvirág Táborunkat is sikerrel zártuk, 48 gyerek énekétől, kacajától csengett 10 napon át új otthonunk Hällebergában. Mátyás király és kora volt táborunk idei témája. E sokszínű és meghatározó magyar uralkodóról sok érdekességet tanultunk a csoportfoglalkozásokon.

Csoportvezető oktatóink:

Nyelvtanulók, ovisok: Tóth Ildikó, Erdélyi Anna

Kicsik: Salat Réka, Komáromi Márton

Közepesek: Bogács Nóra, Niman Rudolf

Nagyok: Császár Sándor, Berecz Kata

Kamaszok: Palcsó Attila, Kántor Julianna

Ifik: Balogh Erika, Bálint Levente

A délelőtti csoportfoglalkozásokon kívül számtalan állandó programot szerveztünk, melyben a felelősök a következők voltak:

-         Média: Palcsó Attila, Sata András

-         Technikusok: Lőrincz Lázár, Vass Attila

-         Néptánc oktatás: Császár Szabolcs, Berecz Kata, hegedűsünk: Komáromi Márton

-         Népdaloktatás: Császár Sándor, Bogács Nóra, Kántor Julianna

-         Sportfelelősök: Császár Sándor, Cseh Mihály

-         Szabadidő felelős: Császár Szabolcs

-         Kézművesség: Kántor Julianna, Bogács Nóra, Gáspár Tünde, Tompa Eszter

-         Szakácsok: Szabó Tibor, Szabó György, Tóth Attila,Turla Mihály

-         Nyelvi játékok: Tóth Ildikó

-         Lelki gondozás: Palcsó Attila

Egyik tábor sem olyan mint a másik, még akkor sem, ha sok a közös vonás, mint a kenuzás, számháborúk, méta, hétpróbák, levélírás titkosoknak, tánc- és énektanulások.

Megragadom az alkalmat, és megköszönöm a tábor oktatóinak, felügyelőinek és a csodálatos szakács-csapatnak hozzáértő, lelkes, fáradhatatlan munkáját! Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, amelyben mindenkire számítunk, minden gyerek egyformán fontos. A rengeteg munka mellett mégsem fáradunk el igazán, hiszen a gyerekekért szervezzük a tábort, értük dolgozunk az összes programon, és a mosolyuk, nagy ölelésük, és az a mondatuk, hogy: „Olyan jó itt lenni, hogy nem akarok hazamenni” mindenért kárpótol. Rengeteg szeretetet tudunk adni és kapni is, egyszerűen jó visszajönni ide újra és újra.

Örömmel jelentem, hogy sokéves munkánkra felfigyelt a Magyar Kormány is, és a Külhoni Magyarokért Díjat adományozta az Őrszavak Magyar Nyelvvédők Egyesületének.

 

Tompa Anna

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME