A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A Stockholmi Magyar Katolikus Kör 50 éves jubileuma

 

 
50 éves évfordulóját ünnepelte a Stockholmi Magyar Katolikus Kör 2010. október 22-én. Az ünneplés – az alkalomhoz illő és méltó módon – ismét stockholmi otthonunkban, a Magyar Házban került megrendezésre, (1970 óta többször is itt ünnepeltük évfordulóinkat). A Katolikus Kör az 1956-ban idemenekült magyarok által alapított, immár fél évszázadot megért magyar egyesület, amelynek bárki tagja lehet felekezeti hovatartozástól függetlenül. Bárki választhat, és bárki választható lehet a Katkörben. Ez mutatja talán legjobban ennek az egyesületnek a hosszú éveken át tartó vonzerejét, valamint azt, hogy ez a stockholmi magyar élet egyik legerősebb és leghatékonyabb egyesülete. Szeretném itt megemlíteni azokat a fontos eseményeket, amik immár a Katkör örökségévé váltak: a szüreti bál, a Katalin-bál, a nyárközép (Szent Iván-éj) ünnepe, az egyedülállók karácsonyi vacsorája, a szilveszteri mulatság stb. A kulturális programok közé tartoznak azok az irodalmi és társadalomtudományi témájú előadások, amelyeket a Katkör vendégei tartottak a klubestéken. Szintén szép tradíció maradt egészen napjainkig az az ünnepség, amelyen a Katkör minden évben saját klubestéjén, külön megünnepli a hivatalos október 23-i ünneplés mellett a Forradalom és Szabadságharc ünnepét, gyakran napi pontossággal.
 
F_19-1.jpg
Berkovits Tivadar mondta az
ünnepi beszédet - Egyesületi fotó
 
Az idei „születésnapi” ünnepség a Magyar Ház előadótermében, az emeleten kezdődött pénteken este 18: 30 kor. Az előadóterem teljesen megtelt ünneplőkkel. Az elnök meghívásának eleget téve megjelent a Katolikus Kör korábbi elnökei közül Rajz Anna, Szendrői Bálint, Szöllősi Antal, vitéz Berkovits Tivadar, a Stockholmi Magyar Katolikus Kör egyik alapító tagja. A jelenlegi elnökkel, Móra Ildikóval együtt tehát öt elnök vett rész az ünnepségen.
A Magyar Köztársaság nagykövete, Szentiványi Gábor, valamint a követség titkára, Derkáné Magera Éva is megtisztelte jelenlétével ezt a félévszázados jubileumot.
 
Az ünnepség szép, komolyzenei számokkal kezdődött. Mokos M. Magdolna csellón és Gentilia Popa hegedűn adta elő John Williams Theme from "Schindler´s List" c. szerzeményét, valamint Bartók Béla 44 duó két hegedűre c. Gyűjteményből néhány darabot.
 
F_20-1.jpg
Tálas Ernő is fellépett az
ünnepségen - Egyesületi fotó
 
A zenei műsor végeztével Móra Ildikó, a Katkör jelenlegi elnöke köszöntötte a megjelent korábbi elnököket és tagokat, vendégeket, köztük a nagykövet urat és titkárát. Ezek után felkérte vitéz Berkovits Tivadart, az ICOC által elismert Vitézi Szék tagját, tartsa meg ünnepi megemlékezését.
 
Beszédében -amit a kedves Híradó olvasói az alábbiakban egész terjedelmében olvashatnak - körvonalazta a Stockholmi Magyar Katolikus Kör létjogosultságát mind az elmúlt ötven év alatt, mint a mai „modern” társadalomban. A Katkör egy szükséges kulturális intézménnyé nőtte ki magát az emigrációban, a Svédországban élő magyarok körében. Éljen és viruljon a Katkör a jövőben is, az alapítók szándékához hűen! -fejezte be beszédét Berkovits Tivadar volt elnök.
 
katkor.jpg
Móra Ildikó elnök köszöntötte Dr. Szentiványi Gábor nagykövetet és az
egybegyülteket - Egyesületi fotó
 
Az ünnepi beszéd után Tálas Ernőt kérte fel Ildikó, hogy adja elő műsorát. Ernő a Bánk bán-ból énekelt egy áriát, majd egy szép népdallal fejezte be fellépését.
 
A fenti műsor után az elnök meghívta a tagságot és a vendégeket vacsorára és egy pohár pezsgőre, hogy együtt koccinthassunk a Katolikus Kör jövőjére.
 
Az ebédlőben szekszárdi kékfrankos színére emlékeztető terítőkkel leterített, piros és fehér rózsákkal díszített asztalok várták a vendégeket. Az illatokról ne is beszéljünk, mert  a Házba való belépéskor megelégedéssel lehetett nyugtázni, hogy nem fogunk csalódni a vacsora minőségében. Az asztalokat Móra Kálmán és Kovács Aranka díszítették. A vacsorát pedig Berta Marika és Kálmán készítették.
 
Az ebédlő egyik sarkában két tablón a Katolikus Kör életéről és történetéről lehetett eredeti fényképeket látni ezekhez csatlakozó szöveggel. A képek az 1960-70-es évekből származtak. A fényképek, Szendrői Bálint és Erzsike családi albumából, valamint Rajz Annátóll kaptuk. Egy kis történelmi kiállítás volt ez a Katkör életének korai éveiből.
 
A vacsora tálalásakor bebizonyosodott az érzésünk, miszerint valami finomat fogunk kapni vacsorára. Töltött káposzta volt a vacsora! 
 
Miután mindenkinek a poharába pezsgő került, az elnök köszöntötte a jubileumi vendégeket, jó munkát és egészséget kívánva mindenkinek.
 
A vacsora közben Kovács Aranka kért szót az elnöktől. Aranka kérte hogy egy verset olvashasson fel. Lévén ez egy 1956-os egyesülethez illő visszaemlékezés, kiderült, hogy a verset Tollas Tibor, váci rab, később az emigráció fáklyavivője és a Nemzetőr újság szerkesztője írta. A vers címe: Töltött káposzta volt. Aranka mindenki örömére és megelégedésére tapsot kapott, vele együtt úgy éreztük, mintha Tollas Tibor ülne most köztünk (mint ahogyan azt az 1970-es években többször meg is tette).
 
Pálmai Tibor a Västerås-i Magyar Egyesület elnöke, Bihari Szabolcsnak, a SMOSZ elnökének az üdvözletét tolmácsolta. Sok-sok sikert és erőt kívánt Szabolcs maga és az egész SMOSZ vezetőség nevében, ha már elfoglaltsága miatt nem tudott a jubileumi ünnepségen részt venni. Tibor egy leégett könyvtárból megmaradt emléket mutatott fel, amiben a Katkörre vonatkozó emlékek maradtak meg.
 
A vacsora után Spuller György kért szót. Emlékeztetett több kimagasló Katkör-tag munkásságára, akik már nem tudtak velünk együtt ünnepelni. Itt emlékezett meg korábbi elnökünkről, Nagy Margitról, továbbá olyan személyekről, akik sokat tettek a Katolikus Körért. Ilyenek voltak többek között Lencse Tibor, Rajz Endre és mások, akik már nincsenek közöttünk...
 
Finom édességgel fejeződött be a vacsora. Az ünnepi est beszélgetéssel, jó hangulatban folytatódott.
 
Amikor a Katkör jövőjéről, életéről, terveiről beszélgetünk, gondoljunk arra, hogy ma már csak két egyesület létezik Svédországban, amelyeket 1956-ban menekült magyarok alapítottak, és a mai napig hetente rendszeresen tartanak klubestéket! Az egyik a Göteborgi Magyar Egyesület, a másik a Stockholmi Magyar Katolikus Kör.
Nagyon vigyázzunk rájuk!
 
Spuller György
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME