Dr. Vánky Farkas ortopéd szakorvos, daganatkutató (Székelyudvarhely, 1931. július 3. – Stockholm, 2020. február 7.)
Középiskoláit Székelyudvarhelyen végezte, iskolájának a későbbi években is hűséges támogatója maradt. Kitűnő eredménnyel érettségizett, a marosvásárhelyi orvosi egyetemet is érdemdiplomával végezte 1957-ben.
Körorvosként dolgozott öt évig Kányádon, Udvarhely megyében, ahol a falu közösségével együtt nagy lelkesedéssel építette a korszerű beteggondozót. Versenyvizsgával került Marosvásárhelyre, ahol az Ortopéd-sebészeti klinikán szakorvosként dolgozott 1969-ig.
Családjával Magyarországra szeretett volna kitelepedni, de kérését nyílt levélben utasította el a magyar állam. Ezután természetesen ellenséggé vált a román hatóságok szemében. Sikerült útlevéllel, 3 hónapos vízummal Svédországba utaznia. Itt megvalósíthatta régi álmát, hogy daganatkutatással foglalkozzék, ezen belül a daganatok elleni sejtes immunitással. A Karolinska Intézet Tumorbiológiai osztályán dolgozott 1969–1997-ig. 1978-ban docensi fokozatot nyert el.
A svédországi magyar protestáns gyülekezetek főgondnoka volt két évtizeden keresztül.
A stockholmi magyar élet kitartó támogatója volt mindvégig. Minden magyar ügyet felkarolt. Feleségével, Anikóval együtt, számtalan erdélyi és magyarországi előadót hívott meg és látott vendégül otthonában. Segítette, munkához juttatta az erdélyi menekülteket. A rendszerváltoztatás után a kórházi segélyszállítmányok megszervezésében vett részt.
A svédországi magyar cserkészmozgalomban – gyerekeivel, Eszterrel, Farkassal, Péterrel és feleségével – évekig hűséges munkatárs, kirándulások, csónaktúrák szervezője. Az Önképzőkört feleségével együtt indították el, az Önképzőkör táborainak egyik alapembere volt. Tagja és támogatója volt a Magyar Ház Közösségnek, a Katolikus Körnek és az azóta megszűnt Tömörülésnek és EKE-nek. A SMOSZ felkérésére évekig az Etikai Bizottság összehívója volt.
Szerette és ismerte az erdélyi vidékeket, a magyar népművészetet, a népzenét, néptáncot és a magyar irodalmat. Az unokái mindig emlékezni fognak arra, hogy az énekes madarak a nagytata kezére szálltak csipegetni. Barátai a szép virágait csodálták, amivel háza tele volt. Betegei hálával gondolnak a segítő-gyógyító kézre.
dr. Vánky Farkas emlékét nagy tisztelettel és szeretettel őrizzük.
(Virág helyett támogassuk – mint ahogy ö is tette – a rászoruló árva gyermekeket. Lencse Tibor Baráti Társaság Pg:680902-4)
Szentkirályi Csaga
