A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Utolsó búcsú Veress Zoltántól (1936. február 25. – 2013. február 04.)

 

Hát elvállaltam. Hogy is tehettem ezt, hogy én, a lányod elvállaljam a lehetetlent, hogy nekrológot írjak rólad, hogy megpróbáljam felsorolni az életrajzi adataid, méltassalak a megvalósításaidért, hogyan tehettem ezt?! Hiszen számunkra, a hozzád legközelebb állók számára annyival összehasonlíthatatlanul többet jelentettél, mint az adathalmaz születésedről, iskoláidról, munkahelyeidről, munkáidról, eredményeidről, amelyet most felsorolhatnék, de amelyet bárki - kimerítőbb terjedelemben mint ez a búcsúztató - pillanatok alatt amúgyis letölthet az internetről. Ennél többet, mélyebbet kellene megosztanom azokkal, akik nem ismerhettek annyira, amennyire mi, Édesanyám, húgom s én ismerhettünk.
 
 
 
Egyéniséged senkit nem hagyott megérintetlenül. Gyászolnak határokon innen és túl hozzátartozóid, rokonaid, a kereszttűzön túl is megmaradt barátaid, sorstársaid, ismerőseid, olvasóid, a verses meséiden felnőtt generációk, az emigrációban élő sorstársak százai, orvosaid, ápolóid.
Ha a tényeket próbálom gondolatban felsorolni, nagyon nehéz életed volt. Tizenhat évesen hurcoltak el társaiddal, s Édesanyámmal, későbbi feleségeddel együtt, és ítéltek el, zártak a hírhedt szamosújvári börtönbe, ahonnan aztán saját kérésedre a még nehezebb munkát jelentő kapniki ólombányába kerültél. Szabadulásod után a teológiai tanulmányaidról zártak ki nősülésed, majd később a Bolyai egyetem magyar irodalom szakáról politikai büntetett múltad miatt. A katonaságot munkaszolgálatosként végezted, majd később, levelezéssel tetted le az egyetemi vizsgáidat és elismert költőként, íróként, szerkesztőként dolgoztál, és bár akkor már köztiszteletnek örvendtél, a szerkesztőségekből el kellett tűnnöd hivatalos külföldi látogatások alkalmával politikai múltad miatt. Két-három műszakban kellett dolgoznod szerkesztői munkád mellett korrektorként, fordítóként, hogy családod a létminimumon tarthasd. Követtek, becitáltak, házkutatást tartottak otthonodban, kötetnyi versedet kobozták el ”hazaellenes” tartalmuk miatt. Fenyegettek, kényszerítettek. Aláírattak veled. Nemcsak a saját megbélyegzett múltad miatt voltál zsarolható, hanem Édesanyám politikai múltja miatt is sebezhető. El kellett menekülnöd otthonodból, hazádból a zaklatások miatt. De hol vannak azok, akiknek ártottál? Miért nem vádolnak ők? Távozásod után otthon „megfeledkeztek” rólad: nem került szóba a neved olyankor sem, amikor általad megálmodott s megvalósított kiadványokról, díjakról volt szó. Hallottam-e valaha mindezekről tőled? Panaszszavakat soha. De bizony igen, megható és meleg történeteket, hogy a szamosújvári börtön rab-orvosa hogyan mentette meg a körfűrész által levágott ujjad az amputálástól; a kapniki bányában kedves rabtársaidról, az örömről, amit akkor tapasztaltál, amikor a három darab tizenöt kilós fúrófejet úgy érezted, hogy már nem tudod tovább cipelni válladon a negyvenfokos hőségben a bányában, de mégis legyőzted a gyengeséged és tovább vitted a terhet. Hallottam kedves történeteket a volt osztálytársaidról, egyetemi hallgató kollegáidról, későbbi munkatársaidról, mindig csak a szépet, a kedveset, a jót. Itt, az idegenben sok-sok tisztelőd mellett volt, aki irigyelt, gáncsolt, rágalmazott, fúrt: miért? mit vétettél nekik?! Mi, a családod nőtagjai dúltunk-fúltunk a haragtól, de te mindig csitítottál, soha egyetlen neheztelő szót nem mondtál, mint ahogy soha egyetlen szóval nem panaszkodtál sorsodon, sem a meghurcoltatásaidért, sem az évekig tartó éjszakai munkádért, sem a betegségedért. 
 
Két hónapja történt megbélyegzésedért sem lázadoztál, ami ha nem is oka, de halálod megsürgetője volt. Emlékszem, többször mondtad, hogy ha ez az ára annak a sok örömnek, amellyel a sors a családod révén elhalmozott, akkor ez az ár nagyon kevés.
 
Hogyan volt erőd újra meg újra derűs humorral átsiklani a téged ért bántalmak fölött, mindenkiben meglátni a jót, alkotásra bírni azokat, akik nem is tudtak arról, hogy az alkotás képessége megvan bennük, teremteni a közösségnek, amelyben éltél, s amelyikből kényszerűen kiváltál, hogyan is tudtál mindig csak adni, adni, soha nem kérni, soha nem elvárni, s mindig, mindenért hálásnak lenni?
 
Hogyan köszönhetem meg a kiváltságot, hogy a gyermeked lehettem?! Istenem, add, hogy méltó lehessek emlékedhez!
 
Emlékszem, amikor Édesanyámmal, alig háromévesen a házibácsi által összeeszkabált faszánkón pokrócba csavarva húztatok hazafele, a fölöttem ragyogó csillagok bámulásában koppant álomra a szemem, miközben ti a Csillagok-csillagok szépen ragyogjatok-ot énekeltétek nekem. 
 
Édesapám, örökös csillagom, mutass utat nekem!
Veress Biborka
 
 
Veress Zoltán középiskoláit a kolozsvári Református Kollégiumban kezdte. 1952-ben a Palocsay Zsigmond vezette kommunistaellenes diákszervezkedésben való részvétele miatt elítélték. Szabadulása (1954) után az 1. sz. Fiúlíceumban érettségizett (1955). Egy évig a kolozsvári Protestáns Teológia hallgatója volt; 1956-ban átiratkozott a Bolyai Tudományegyetemre, magyar nyelv- és irodalom szakra, de politikai múltja miatt 1958-ban kizárták, s csak 1974-ben szerezte meg egyetemi oklevelét, levelező tagozaton. 
 
Dolgozott a Terapia, majd a Carbochim gyárban (1958–59); volt korrektor az Utunknál (1962–70), A Hét munkatársa és szerkesztője (1970–71), a Korunk szerkesztője (1971–85). 1985-ben feleségével és két unokájával Budapesten át Svédországba távozott, ahol politikai menedékjogot kapott.
 
Első verse az Utunkban jelent meg 1956-ban; prózaíróként Rabszolgaság c. novellájával tűnt fel 1959-ben. „…a legígéretesebb epikus tehetségek között emlegették… Nem szakított ugyan prózánk két világháború közötti s 1945 után egyértelműen uralkodóvá tett realista hagyományaival, realizmus-felfogása azonban e novellák bizonysága szerint teljesebb volt, mint legtöbb itteni kortársáé; témái hagyományosak, inkább a novellisztikus helyzetek jó megépítése tűnik szemünkbe, de a formai biztonságnál lényegesebb a szerző erős pszichológiai hajlama” (Kántor Lajos – Láng Gusztáv: Romániai magyar irodalom 1945–1970. Buk. 1971).
 
A Kriterion Kiskalauz sorozat szerkesztőbizottságának a kezdetektől 1985-ig tagja volt. 1982-ben kezdeményezte a Korunk Füzetek tudományos ismeretterjesztő sorozat kiadását, szerkesztette az 1985-ig megjelent füzeteket. Svédországban 1991-ben társalapítója az Erdélyi Könyv Egyletnek, s szerkesztője az előfizetéses rendszerben az egész világon terjesztett Erdély kövei 12 kötetének, valamint az azt felváltó Határtalan hazában c. sorozatnak.
 
Gyermekverseket először Á. Tollas Júlia gyermekrajzköteteihez írt, majd a Napsugárnak lett egyik főmunkatársa. 
 
Verses meséinek hősei: Irgum-Burgum Benedek, a medve, Kendermagos Kelemen és Sárgalábú Tóbiás, a két kakas, Rongy Elek, a malac és Pinduri, a kis veréb (Deák Ferenc rajzaival) gyermeknemzedékek kedvencei voltak.
 
1965-ben elnyerte a Romániai Írók Szövetsége prózadíját, 1975-ben a Kolozsvári Írók Egyesülete díját.
 
*Romániai Magyar Irodalmi Lexikon
 
Aurora Borealis

Aurora Borealis

Kedves Olvasó! 2020. december 22.
Kedves Híradó Olvasók! Az év elején vettem át a Híradó főszerkesztését. Nagy izgalommal fogtam neki az új kihívások teljesítésének, a márciusi szám még a vírus előtti boldog „békeidőkben” születhetett meg. Azóta ez már a harmadik lap, melyet a koronavírus szeszélyes…
Tovább
Jean-Paul Sartre: Az Undor

Jean-Paul Sartre: Az Undor

Könyvespolc 2020. december 22.
Valahol a Zen Buddhizmus és a Peyote kaktusz szakrális fogyasztásának metszéspontjánál bukkant fel Sartre neve a semmiből. Úgy értem, szinte egyidejűleg hivatkoztak rá valamilyen kontextusban az adott témákban aktuális olvasmányaim szerzői. Így került szóba az Undor c. regény is, amely…
Tovább
Egy kiállítás expresszív képei. Bengt Olsson kiállítása Göteborgban

Egy kiállítás expresszív képei. Bengt Olsson kiállítása Göteborgban

Képzőművészet 2020. december 28.
Meg kell, hogy szokjam, hogy a koronavírus miatt Göteborgban hol lehet, hol pedig a szigorúbb rendelkezések miatt nem lehet kiállításokat látogatni. Így ezúttal egy idén májusban látott kiállításról fogok írni. A most 90 éves művész egykori bemutatkozó kiállítása is az…
Tovább
„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

Portré 2020. december 28.
1999-ben született és hatéves kora óta a „futballpályán ragadt”. 12 éves korában szerződött az FTC-hez, szerepelt az U17-es és az U19-es magyar válogatottban, 2019 februárja óta pedig már a felnőtt nemzeti csapat tagja. 2020 júniusa óta a göteborgi Kopparbergs csapatát…
Tovább
Óriási felelősség külföldön magyarnak lenni!

Óriási felelősség külföldön magyarnak lenni!

Portré 2020. december 28.
Nemrég felkérést kaptam, hogy készítsek interjút Lázár Oszkárral, én pedig örömmel tettem eleget a feladatnak. Ilyenkor az ember sok mindent hall, sokat tanul: én most leckét kaptam szerénységből, alázatból, hiszen ahogy Oszkárék fogadtak otthonukban – barátságosan, mintha csak a szokásos…
Tovább

Egyesületek

Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

A 2020-as év – sajnos – nem egy szokványos év lett. Sokan álmainkban sem gondoltunk arra, ami bekövetkezett…
A pandémia ellenére is összetartunk

A pandémia ellenére is összetartunk

Eme évünk megközelítőleg sem alakul a legjobban, azonban az egykori LMKF fiatalok nem adja fel céljait. Elsősorban névváltozással…
Strängnäsi istentisztelet 2020

Strängnäsi istentisztelet 2020

Rendhagyó módon került megrendezésre immár 12. alkalommal a magyar mártírok emlékére megrendezett istentisztelet a strängnäsi Dómtemplomban. Mivel a…
Én beszélni magyart...

Én beszélni magyart...

A legtöbb külföldön élő magyarnak ismerős a fenti jelenség, de sokan csak legyintenek rá, mondván: „olyan aranyos, ahogy…
Egy képzeletbeli riport Göteborgból

Egy képzeletbeli riport Göteborgból

Normális körülmények között ez az írás arról szólna, hogy november nyolcadikán miként tért vissza a Tavaszi Szél a…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME