A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Kivételes egyéniség volt

 

Dugántsy Mária (1948–2011)
 
Ha lehetne a Sztüx túlsó partjára Kháron ladikján átkelt személyekkel – lelkekkel, árnyakkal – kommunikálni, akkor elmondanám Dugántsy Becker Mária tanárnak, nyelvésznek és műfordítónak, hogy ő volt az, akiről a stockholmi Peregrinus Klubról hírt adó szövegösszeállítás bevezetőjében, annak a legelején ezt írtam: „Egyenként fedeztem fel magamnak őket. Az Ilia-tanítvány bölcsészlányt, itt már asszonyt, aki távoli rokon népek rokon nyelveit beszéli, irodalmukat tanulmányozza és fordítja, sorsuk alakulását figyeli, aggódva, a közömbösség óceánjából kiemelkedő kicsiny és távoli szigetről, az uppsalai egyetem finnugor tanszékéről.” 
 
11jun (37).jpg
 
Azóta már nincs finnugor tanszék, beolvasztották a Moderna språk tanszékbe (hogy mitől modern például a lapp vagy a vogul nyelv, azt csak a klasszikus egyetemi rendszer felforgatói, az ún. bolognai folyamat mindentudói tudják), és ami szomorúbb, nincs már– legalábbis testi valóságában – Dugántsy Mária sem. Az idézett mondatot, akárcsak az egész összeállítást az azóta szintén megszűnt veszprémi folyóirat, az Új Horizont lapjain bizonyára nem vette észre, ezért mondanám el most neki; nem vette észre, mert ezer más dolga volt, három gyermeket nevelt és bocsátott útra immár felnőttként, svéd fiatalokat tanított magyar nyelvre, számítógépes távoktatási rendszert dolgozott ki azok számára, akik nem tudták a nyelvleckék uppsalai helyszínét hetente felkeresni – s mindezek mellett, mindezeken túl, igyekezett eleget tenni annak az önként vállalt, rettentően nehéz és hálátlan feladatnak, hogy egy kis finnugor nép, a mordvinok nyelvét és kulturális értékeit megmentse.
 
Aki nem érti ennek a – mindenekelőtt erkölcsi és metafizikai – jelentőségét, annak ott kellett volna lennie 1991-ben, nyomban Észtország felszabadulása után, az első finnugor fesztiválon Tallinban, s látnia kellett volna azt a tizenhét embert a színpadon, akik akkor még éltek a szintén finnugor nyelvet beszélő lív nemzetből, a nemzetük és nyelvük megmentésére már biológiaig képtelen legutolsókat az egykori, nem is túl régi Livónia lakosságából. „A sírt, hol nemzet süllyed el”, könnyező szemmel álltuk körül pár percig, és aztán elfelejtettük őket.
 
A mordvinokat még meg lehet menteni; bizonyára ezt ismerte fel Dugántsy Mária, amikor látogatni, tanulmányozni kezdte őket, még a volt Szovjetunióban, szembenézve egy ilyen vállalkozás minden nehézségével. Hogy most nem szovjet, hanem orosz hatalomnak vannak kiszolgáltatva, az semmit sem javított túlélési esélyeiken, és annak a lehetősége, hogy óriási területeken szétszórt, szinte mindenhol kisebbségbe került népességből nemzetté fejlődjenek, gyakorlatilag megszűnt. Egyetlen mód van a fennmaradásukra: nyelvük és kulturális identitásuk megőrzése – és ezért jelent hihetetlenül sokat számukra, hogy valahol Svédországban, valahol Magyarországon valaki érdeklődik irántuk, valaki lefordítja népmeséiket és kiadja valahol Európában (Az ezüstfogú lány, Budapest, 1990), valaki felfedezi, hogy múltjuk napfényesebb időszakaiból rájuk maradt hősi énekeiknek ma is van üzenetük számukra (A mordvinokról: jelen a múlt tükrében, Uppsala, 1998), s erről szóló átfogó tanulmányát nemcsak egy – szintén eléggé elszigetelt – rokon nyelven adja ki, hanem egy germán nyelven is (Eposet Sijazjar. Litteraturens roll i mordvinernas kamp för nationell identitet, Uppsala, 1999). Aki magyar létére netán továbbra sem érti ennek a tudományos, művészi, politikai és emberi-erkölcsi teljesítménynek a jelentőségét, annak csak azt mondhatom: gondoljon például a csángókra. Vagy a magyar kisebbségekre az utódállamokban.
 
Dugántsy Mária munkásságában, közleményei megjelenésének évszámából ítélve, jó évtizede mintha szünet állt volna be; én magam azt hittem, a magyar nyelv uppsalai távoktatásának megszervezése és működtetése foglalja le. Nem így volt. Lefoglalta az is, kétségtelenül, de valami alig elképzelhetően nagy és nehéz munkába fogott: egy újabb mordvin eposzt fordított, egy mordvin Kalevalának is nevezhető, ötszáz nagy formátumú könyvoldalra terjedő versezetet, amely főképpen abban hasonlít a Kalevalához, hogy gondosan összegyűjtött hiteles népköltészeti anyagból állította össze egy mordvin poeta doctus, egy tudós költő, mert lám, ilyen „kiművelt emberfő” is van köztük. A költő neve Alekszandr Markovics Saronov, az eposz – és a könyv címe Masztorava, megjelent Budapesten, 2010-ben, az Európai Folklór Intézet kiadásában, A világ eposzai sorozat hetedik köteteként.
 
A gyászban, a pótolhatatlan veszteség fájdalmában is milyen öröm a családtagok, a kollégák, a barátok számára, hogy a körükből túl korán kiragadott Dugántsy Becker Mária befejezhette ezt a munkát és megérhette a könyv megjelenését. Lelke, árnya ez év márciusában szállt Kháron ladikjára. Ha lehetne, szeretném elmondani neki: vagyunk néhányan, akik értjük és értékeljük, amit a Masztorava rövid előszavában összefoglalt számunkra: hogy az eposz címe, amelyet a kiadás a maga eredeti alakjában őrzött meg, magyarul azt jelenti: Földanya; hogy ez volt a neve a mordvin kulturális automóniáért küzdő mozgalomnak is, amelyet felszámoltak; és hogy mindazonáltal él az eposz, „népköltészetük művészi enciklopédiája, és ezzel a magyar kiadással nemcsak új köntösben jelenik meg, hanem remélhetőleg új életre is kel egy valamivel tágabb térségben”.
 
 
Aurora Borealis

Aurora Borealis

Kedves Olvasó! 2020. december 22.
Kedves Híradó Olvasók! Az év elején vettem át a Híradó főszerkesztését. Nagy izgalommal fogtam neki az új kihívások teljesítésének, a márciusi szám még a vírus előtti boldog „békeidőkben” születhetett meg. Azóta ez már a harmadik lap, melyet a koronavírus szeszélyes…
Tovább
Jean-Paul Sartre: Az Undor

Jean-Paul Sartre: Az Undor

Könyvespolc 2020. december 22.
Valahol a Zen Buddhizmus és a Peyote kaktusz szakrális fogyasztásának metszéspontjánál bukkant fel Sartre neve a semmiből. Úgy értem, szinte egyidejűleg hivatkoztak rá valamilyen kontextusban az adott témákban aktuális olvasmányaim szerzői. Így került szóba az Undor c. regény is, amely…
Tovább
Egy kiállítás expresszív képei. Bengt Olsson kiállítása Göteborgban

Egy kiállítás expresszív képei. Bengt Olsson kiállítása Göteborgban

Képzőművészet 2020. december 28.
Meg kell, hogy szokjam, hogy a koronavírus miatt Göteborgban hol lehet, hol pedig a szigorúbb rendelkezések miatt nem lehet kiállításokat látogatni. Így ezúttal egy idén májusban látott kiállításról fogok írni. A most 90 éves művész egykori bemutatkozó kiállítása is az…
Tovább
„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

„Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik…”

Portré 2020. december 28.
1999-ben született és hatéves kora óta a „futballpályán ragadt”. 12 éves korában szerződött az FTC-hez, szerepelt az U17-es és az U19-es magyar válogatottban, 2019 februárja óta pedig már a felnőtt nemzeti csapat tagja. 2020 júniusa óta a göteborgi Kopparbergs csapatát…
Tovább
Óriási felelősség külföldön magyarnak lenni!

Óriási felelősség külföldön magyarnak lenni!

Portré 2020. december 28.
Nemrég felkérést kaptam, hogy készítsek interjút Lázár Oszkárral, én pedig örömmel tettem eleget a feladatnak. Ilyenkor az ember sok mindent hall, sokat tanul: én most leckét kaptam szerénységből, alázatból, hiszen ahogy Oszkárék fogadtak otthonukban – barátságosan, mintha csak a szokásos…
Tovább

Egyesületek

Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

A 2020-as év – sajnos – nem egy szokványos év lett. Sokan álmainkban sem gondoltunk arra, ami bekövetkezett…
A pandémia ellenére is összetartunk

A pandémia ellenére is összetartunk

Eme évünk megközelítőleg sem alakul a legjobban, azonban az egykori LMKF fiatalok nem adja fel céljait. Elsősorban névváltozással…
Strängnäsi istentisztelet 2020

Strängnäsi istentisztelet 2020

Rendhagyó módon került megrendezésre immár 12. alkalommal a magyar mártírok emlékére megrendezett istentisztelet a strängnäsi Dómtemplomban. Mivel a…
Én beszélni magyart...

Én beszélni magyart...

A legtöbb külföldön élő magyarnak ismerős a fenti jelenség, de sokan csak legyintenek rá, mondván: „olyan aranyos, ahogy…
Egy képzeletbeli riport Göteborgból

Egy képzeletbeli riport Göteborgból

Normális körülmények között ez az írás arról szólna, hogy november nyolcadikán miként tért vissza a Tavaszi Szél a…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME