Volt egyszer egy ember
Szakálla volt kender.
Bele bújt a sok mese,
Mese, mese, meskete.
Úgy gondolta elindul.
Mesél, mesél valahol.
Most éppen ide érkezett
Mesél az aprónépeknek.
„Volt nekem egy tökkalapom,
Szerettem én, nem tagadom.
Hogy mi történt vele?
Az már egy régi mese.
De ha nagyon akarjátok,
Tiszta szívből kívánjátok,
Elmondom én néktek,
Csengő rétre léptek.
No, azon a réten
Tökkalapra léptem,
Felbiggyesztem a fejemre
S elindulok Debrecenbe.
Véletlenül elejtettem
A nagy fűbe elvesztettem.
Mire megtaláltam
és körbevizsgáltam,
Csontig le volt rágva
Ott volt a mocsárba'.
Így hazakullogtam
és az ágyba bújtam.
Másnap reggel hajnalban
Kakukkszóra virradtam.
Kisétáltam udvarunkra,
A nagy tóra s a folyóra.
Sütött a nap, ragyogott,
A varjú meg károgott.
Forrás mellett, bokor alatt
Megláttam egy kicsi nyulat,
Mellette volt egy tökkalap.
- Hej! - hogy megörültem!
Napfénybe röpültem.
Így történt e kis mese,
Ha nem hiszed, jer ide.”
Öregapó befejezi,
és az ágyát meg is veti.
És még egy rövid vers:
Órareklám
Garantáltan a legjobb a *Temporel,
A szállítással együtt csak 80 lej.
Napfény elindítja,
Műhold irányítja.
Soha le nem áll,
És pontosan jár.
