Családi locsolóvers

Share


Nagyapó lehuppant a megszokott karosszékébe a bőséges, finom ebéd után, boldogan szétnézett a látogatóba összegyűlt népes rokonságon, és azt kérdezte az unokáitól:

-         Na, gyerekek! Kitaláljátok, mit akarok megbeszélni veletek?  

A gyerekek összenéztek, és mintha valaki beintette volna, olyan egyszerre válaszoltak:

-         Neeeem!

Nagyapó meglepődve kapta fel a fejét erre a hangos kórusra. A gyerekek, mivel számukra is váratlan volt az, hogy most ez egyszer így egyetértettek az unokatestvérek, egy kicsit zavarba jöttek.

-         No, hát akkor segítek. Tudjátok-e, milyen ünnep közeledik?

A gyerekek hallgattak.

-         Nem hinném, hogy nem emlékeztek arra, hogy a sí-vakáció után milyen vakáció szokott következni?

-         A húsvéti! – a választ megint jó hangosan és egyszerre kiabálták.

-         Na, végre! És mit szoktunk akkor csinálni?

Erre már felélénkültek és csak úgy röpködtek a találgatások:

-         Tojást festünk, öntözünk, segítünk süteményeket készíteni, megkeressük a nyuszi-csomagot!

Nagyapó elégedetten bólogatott, majd felemelve a kezét, csendre intette unokáit:

-         Jók a feleletek, ezekről is akartam veletek beszélni, de úgy veszem észre, valami hiányzik a felsorolásából: a locsolóvers-tanulás!

-         Jaj, nagytata, muszáj? Megint kell menjünk locsolkodni? Nem maradhatunk itthon? Nagyon unalmas, és nem is kell tanulni, mert már minden versedet ismerjük, tudjuk! – nyafogtak a gyerekek.

-         Dehogy, dehogy! Nem kötelező a locsolkodás, ezt már a tavaly megbeszéltük. Csak az jöjjön velem, aki jókedvvel teszi, örömmel.

-         Igen, de ha nem megyünk veled, akkor szomorú leszel!

-         Persze, hogy szomorú leszek, hiszen egy évig várom az alkalmat, hogy az unokáimmal együtt mehessek rokon- meg ismerőslátogatásra! De azért kútba nem fogok ugrani bánatomban, attól ne féljetek! Ami meg a húsvéti locsolóverseket illeti, ha olyan unalmasnak találjátok az én verseimet, akkor egy valamit lehet tenni: írjatok saját magatok olyant, ami szerintetek megfelelő- mondta nagytata.

-         De nagytata, hogyan gondolod, hogy verset írjunk? Mi csak gyerekek vagyunk!

-         Csak gyerekek? Na és aztán? Tudjátok, hogy kedvenc versetek, az Altató írója, József Attila, hány évesen írta az első versét? 11 évesen! És milyen jó verset! Emlékeztek rá? Nem? Pedig már sokszor elmondtam nektek!

 

„De szeretnék gazdag lenni,

egyszer libasültet enni!

Szép ruhában járni-kelni,

öt forintért kuglert venni.

 

Míg a cukrot szopogatnám,

szép ruhámat mutogatnám.

 Dicsekednék fűnek, fának,

mi jó dolga van Attilának!”

 

-         Mit siránkoztok?- folytatta nagyapó - meg kell próbálni! Higgyétek el, sikerülni fog! Azt, hogy hogyan kell verset írni, én sem tudom, de meséltem nektek arról, hogy a sok-sok szép gyerekvers írója, Kányádi Sándor bácsi egyszer megkérdezte a gyerekektől, tudják- e mi a vers? Az egyik gyerek azt válaszolta, hogy a vers az, amit mondani kell! Próbáljatok olyan szöveget írni, melyet jó mondani.

-         De mit írjunk? Miről szóljon? – tanácstalankodtak a gyerekek.

-         Hogy-hogy miről? A húsvétról, nyusziról, csirkéről, tojásról, locsolásról, ilyenekről. Ti reklamáltátok, hogy unalmasak a már eddig megtanult versek! Lássatok hozzá, ügyeskedjetek! Az, aki megír egy használható locsolóverset, kap egy plusz húsvéti ajándékot – bíztatta a társaságot nagyapó, majd mikor látta, hogy ha nem is lelkesen, de elkezdenek írószerszámokat előkeresni, még hozzátette: - Gyerekek, csak a fiúk írjanak, a lányoknak legyen ez meglepetés, úgy intézzétek, hogy ők ne is tudjanak róla, mit írtok, majd csak húsvét hétfőn!

Mikor már mindenki előtt ott volt a pappír, toll, akkor aztán egyből csend lett. Nézték az üres pappírt, bámultak a levegőbe, lopva egymásra is, de sehogyan sem jutott eszükbe, hogyan is kezdjék el.

-         Azt hiszem, - szólalt meg a legidősebb, - jobb lenne, ha együtt írnánk, és akkor meg is tudnánk beszélni, hogyan kezdjük el.

-         Jó, jó, nagyon jó, - kiabálták a kisebbek. – Kezdjük úgy, mint egy mesét, tudjátok, azzal a hol volt, hol nem volttal. – Legyen benne nyuszika- kötötte ki a legkisebb.

Az egész délután a versírással telt el. Nagyapó hagyta őket, csak lopva hallgatózott és el-elmosolyodott ő is a szobából időnként felcsattanó nevetés hallatán. Egy idő után elbóbiskolt, arra riadt fel, hogy a legkisebbik unokája finoman rázogatja a kezét.

-         Nagytata, készen vagyunk! Meghallgatod? A lányok most kint vannak az udvaron, nem hallhatják.

-         Nagyszerű! Hadd halljam!

-         Tudod, nagyapó, - magyarázta a legidősebb - úgy gondoltuk, hogy együtt mondjuk el a verset, mindenki egy szakaszt. De most csak én olvasom fel neked. A végére meg odaírtunk egy olyan verset, amit te tanítottál nekünk, arra gondoltunk, azt majd egyszerre, együtt mondjuk.

 

Az üveghegyen innen, és túl

hol volt, hol nem volt,

volt egy kerek káposzta.

Rákapott egy nyuszika.

 

Addig-addig kerülgette,

nézegette, ízlelgette,

levelenként eszegette, míg

egyszer csak elfogyott.

 

Mert a kicsi barna nyuszi,

nagyon torkos nyuszi volt.

Meglátta a kert gazdája,

haragosan förmedt rája:

 

Ejnye-bejnye, nyuszi koma,

 tetszett az ingyen vacsora?

Nem ültetted, nem kapáltad,

csak titokban megcsócsáltad?!

 

Nem ültettem, nem kapáltam,

kérés nélkül megkóstoltam!

Kérek szépen bocsánatot!

S most, hálából, locsolok!

 

Nesze víz, rózsavíz,

Gyöngyöm, gyöngyvirágom,

hol a tojás, piros tojás?

A zsebembe várom!

 

Nagyapó meghallgatta a verset, melynek pont annyi szakasza volt, ahány fiúunokája. Felállt, sorban parolázott velük, majd elégedetten mondta:

-         Hát ez ügyes munka volt gyerekek! A vége meg nagyon viccesre sikeredett! Kinevezzük el családi locsolóversnek, s ezzel megyünk öntözni egészen addig, míg valamelyikőtök nem ír újabbat! Mert remélem, kedvet kaptok a versíráshoz mindnyájan! Biztos vagyok abban, hogy a nénik-lányok is nagyra értékelik a munkátokat! Most szépen lemásoljuk, hogy mindenkinek legyen saját példánya. Mutassátok majd meg az anyanyelvi tanárotoknak is, hadd legyen ő is boldog, és büszke arra, hogy ilyen ügyes tanítványai vannak, és egyúttal kívánjatok neki is

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!

Tóth Ildikó