A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Pistike és az angyal

Pistike öt éves korában még nagyon félénk kisfiú volt, nem szeretett sem hangoskodni, sem ugrálni, mint a nővére, vagy unokatestvérei. Akkor volt nyugodt és boldog, ha kettesben lehetett az édesanyjával a konyhában, főleg olyankor, mikor amúgy is jól esett a főzőkályha melege. Nem igényelte, hogy foglalkozzanak vele, szórakoztassák, elvolt a maga, kitalált játékaival. Édesanyja megértette, és egyáltalán nem tiltakozott, ha Pistikének autózásra vagy vonatozásra támadt kedve, hagyta, hogy rendre kihúzogassa a fiókokat és összeszedje a „kocsiparkba” valókat. A képzeletbeli vonatot, mely többnyire ügyesen egymásba tolt, üres gyufa skatulyákból állt, hol a jobb, hol a bal vágányra irányította a húsdaráló karja, mely mindig pontos időben, gond nélkül váltotta a síneket.


A sok érdekes szerszám, segédeszköz közül a krumplinyomó volt a kedvenc, azt kinyitva-összenyomva remekül lehetett utánozni a nehézkes gőzmozdony kerékagyán előre-hátra csúszó tengely mozgását.

– Sssss-ha-ha-ha-ha, sssssss-ha-ha-ha-ha – szinte érezni lehetett, milyen nehézségek árán jut fel az áruval jól megterhelt szerelvény a dombra. Néha figyelmeztetni kellett a sínek mellett haladókat:

– Uí-úúúúúú!

Mikor felért a domb tetejére, a mozdonyvezető éles füttyel jelezte, hogy vége a megpróbáltatásoknak, a völgy felé már vidáman, gyorsan gurult a tehervonat:

– Si-ha-ha-ha, si-ha-ha-ha!

Az állomáshoz közeledve Pistike fülsértő hangokkal jelezte a fékezést, a mozdony  egyre lassabban sistergett:

– S-----ha----ha----ha ----ha,  s------ha-----ha-----sssss!

A forgalmista felemelt lapátjelzővel fogadta a szerelvényt, kis várakozás után engedélyt adott az indításra. A vonat nagy gőzfelhőket puffogtatva elindult, fel a hegyre, le a hegyről, megfelelő helyen gyorsított, lassított, fékezett, és persze éktelenül sípolt is néha, hogy jelezze, minden rendben, a vonat sínen van!

Nagyszerű játék volt ez, és, hogy minél pontosabban, rendesebben működjön, Pistike egyre többször beszélte rá az édesanyját, hogy ne a játszótérre menjenek levegőzni, hanem az állomás melletti repülőhídra, vonatot nézni. Nehogy félre értsétek, a híd nem repült, és a repülőtér közelében sem volt, hanem a vasút fölött ívelt át, hogy az emberek ne a síneken botladozva menjenek át a pályaudvar másik felébe, hanem emitt, a lépcsőkön felkapaszkodva kényelmesen végigsétáljanak a hídon, a másik oldalon meg lelépegessenek róla. A híd nem csak kényelmes és biztonságos volt, átmenni rajta borzasztóan érdekes kalandnak tűnt az olyan kisfiúk számára, mint Pistike.

A város, ahol éltek, nagyváros volt, a pályaudvaron rengeteg sínpár tekerőzött, és nem csak személyszállító vonatok, hanem sok-sok tehervonat is áthaladt rajtuk. Pistike szinte szédült a forgalom látványától, s boldogan várta, hogy a sok modern, dízel-, meg villanymozdony között feltűnjön egy-egy gőzmozdony. Ezeket a régi gépeket szerette a legjobban. Ezek már nem hagyták el a pályaudvar területét, csak a szerelvények összeállításán dolgoztak. A mozdonyvezetők is öregek, olyan nagyapó-szerűek voltak. Pistike és az édesanyja olyan gyakran látogattak a repülőhídra, hogy egy idő után a mozdonyvezetők felismerték és üdvözölték őket. Néha pici, sikkantásnak is beillő sípszóval jelezték, hogy látják őket, de legtöbbször pufók gőzfelhőt eresztettek a hídon bámuló kisfiúra. Érthető tehát, hogy Pistike számára tényleg borzasztóan, borzongatóan érdekes élmény volt, nehezen is lehetett hazacsábítani onnan. Ha tőle függött volna, akár egész nap elácsorgott volna ott, a jövő-menő vonatok fölött.

Az édesanyja szerencséjére az állomásnak volt még egy nagyon csábító vonzereje: az épületbe vezető lépcső mellett virágzott néhány csipkebokor. Vadrózsa, mondta nagymama. Pistikének jobban tetszett a mesebeli csipkerózsa megnevezés, hiszen virágai kellemes illatot árasztottak, kinézése szép látvány volt, és egyáltalán nem tűntek vadaknak! De tulajdonképpen nem a virágok szép rózsaszínje, sem a kellemes illata volt az, ami a bokrokhoz vonzotta Pistikét! Hogy mi, azt csak suttogva közölte az édesanyjával:

– Mami, mondok egy titkot: nézd, ott lakik az angyal!

Az édesanyja kíváncsian nézte meg a bokor ágát, ugyan, mi lehet az, ami lakást adhat valaminek is, pláne egy angyalnak? Amint odahajolt a kis bozontos, labdaszerű valamihez, egy fölötte köröző csodásan színes darazsat pillantott meg.


– Jé, egy gubacsdarázs! És ez a kis bozót a rózsagubacs! Milyen régen láttam ilyent utoljára!- mondta lelkendezve.

– Akkor ez nem az angyal? Én azt hittem!- mondta Pistike nagyon elszomorodva.

–  Édes kisfiam, már miért ne lehetne angyal ez a kis gyönyörűség? És angyallakhelynek nagyon is megteszi ez a szép, színes bozót! Tudod, rajtad kívül nem hinném, hogy sok gyerek találkozott volna angyalokkal! Az álmukban, ott igen! Te elmondhatod, hogy igaziból is láttál egyet! De azt hiszem, az lesz a legjobb, ha ezt a titkot megtartjuk magunknak, ne szomorítsuk el a többi gyereket!

– De Mami, biztosan igazi angyal ez? Mert ha igen, - mondta Pistike reménykedve – akkor érdemes lenne próbára tenni.

– Mire gondolsz?- kérdezte kíváncsian az édesanyja

– Megsúgom neki, mire vágyom, mit szeretnék karácsonyra. Ha ő igazi, akkor biztosan megkapom, amit szeretnék!

– Hát… üsse kő! Kérjed! Remélem nem baj, ha én is meghallom, mit súgsz neki? Ígérem, nem mondom el senkinek! – mondta az édesanya.

– Nem, nem baj, ha itt maradsz. Nem is szeretnék egyedül maradni vele – mutatott kissé félve a rózsagubacs felé Pistike. Aztán, mint aki mindenre elszánja magát, nagyot sóhajtott, megfogta az édesanyja kezét, odalépett a rózsabokorhoz, és nagyon halkan odasúgta:

– Angyalka kedves, kérek egy igazi vonatot!


Hátralépett, mint aki várja, hogy azonnal választ is kapjon. A rózsagubacs persze hallgatott mélyen és titokzatosan, Pistike megértette, hogy ami titok, az titok, az állomásnak is füle van, kihallgathatja a beszélgetést. Felnézett az édesanyjára, bólintott, hogy minden rendben van, indulhatnak hazafelé. De alig tettek meg néhány lépést, mikor Pistike hirtelen elrántotta a kezét, visszaszaladt a rózsabokorhoz, a gubacs fölé hajolt és mondott valamit.

– Elfelejtettem megmondani neki, hol lakunk! – magyarázta édesanyjának.

Telt, múlt az idő, lassan ősz lett, de Pistikének egyáltalán nem lanyhult az érdeklődése a vasút iránt, ha nem fújt túl erősen a szél, vagy nem esett nagyon az eső, hűségesen felkapaszkodtak a hídra, és nézték a vonatokat. Hazafelé aztán útba ejtették a rózsabokrokat, a szépséges gubacs sajnos kezdte elveszíteni üde-zöld- hajnal-pirosba játszó hajzatát, ahogy hűlt az idő, egyre kócosabbá, fakóbbá vált.

– Készül ő is a télre – vigasztalta Pistikét az édesanyja.

Egyik nap a híd és rózsagubacs-látogatás után nem haza, hanem egy rokon kisfiúhoz, Gyurikáékhoz mentek, a nagymamáját felköszönteni. Pistike nagyon megörvendett a programnak, mert úgy emlékezett, unokatestvérének rengeteg játéka van, többek között kisvasútja is!

Jól emlékezett, a nappali egyik sarkában ott terpeszkedett a vasúti pálya, igazi, elemmel működő szerelvény futott rajta körbe-körbe. A felnőttek mosolyogva figyelték a két gyereket, milyen lelkesen játszanak. A látogatás sajnos hamar véget ért, hazafelé menet az édesanyja megkérdezte Pistikétől:

– Ilyen vasútra gondoltál?

– Igen! – válaszolta lelkesen.

Két-három nap is eltelt a rokonlátogatás óta, Pistike otthon játszott, a kellemetlen ködös idő miatt az édesanyjának nem akaródzott kiállni a hídra, hiszen csak az elhaladó vonatok által felkavart ködöt bámulhatták volna.

Elmúlt a rossz idő, Pistike alig várta már, hogy elinduljanak a megszokott sétájukra. Mikor a hídra értek, az édesanya nagyon meglepődött azon, hogy kisfiát alig érdeklik a vonatok, csak állt, hallgatott, úgy nézett ki, mint akinek sok mondanivalója van, és nem tudja, hogyan kezdjen hozzá.

– Van valami baj, kisfiam? Mi foglalkoztat olyan nagyon?

– Neeeem, nincs baj… Szóval egy  kicsi azért van – Tudod édesanya, én nagyon vágytam egy igazi vasútra. Igen, olyanra, mint amilyen Gyurikának van. Jó volt játszani vele, de azóta gondolkoztam, és …és… nagyon unalmas! Csak megy a vonat körbe-körbe, nem történik semmi, nem kell megjavítani semmit, mindig csak megy, megy, és nekem nem kell semmit sem csinálni. Arra gondoltam, hogy sokkal jobb otthon, sokkal szebb és érdekesebb az én vonatom, mert ha akarom, letér az útról, vagy akármi… Mit gondolsz, megharagszik az angyalka, ha visszacsináljuk az egészet? Most odamehetnénk, és megmondanánk ezt neki. Hogy bocsánat, mégsem kell az igazi vonat. Mit gondolsz? Szomorú lesz nagyon?

– Pistikém, egy pillanatig se rágódj ilyesmin! – az édesanya leguggolt a kisfia mellé, megfogta két kezét, és kedvesen folytatta: – Én azt hiszem, egyáltalán nem lesz sem haragos, sem szomorú az angyalka! Inkább boldog és vidám, hogy végre rátalált a legkedvesebb, legokosabb kisfiúra! Ne hidd, hogy az angyalkák örvendenek, ha a gyerekek minél több játékot kérnek! Annak örvendenek, ha azt látják, hogy a gyerekek találékonyak, maguk csinálnak játékot maguknak és attól boldogok!

– Akkor menjünk gyorsan, nehogy elkéssünk, és az angyalka megvegye a vasutat! – mondta Pistike, megkönnyebbülten kacagva nehéz gondjainak ilyen egyszerű megoldásán.

A gubacs egészen barna lett, fázósan kucorgott a rózsabokor ágán, látszott, angyalminőségében sok dolga lehetett az utóbbi időben. Mikor Pistike, – most már egyáltalán nem titkolózva, hanem értelmesen, jó hangosan felmentette vonatvásárlási kötelezettsége alól – határozottan látszott, hogy még a szél is vidámabban ringatja.

 

 

 

 
 
A szellemfalu

A szellemfalu

Kárpát-medence 2019. április 08.
Ezúttal Északkelet-Magyarország és a Felvidék tájain kerekezhet velem az olvasó. Tulajdonképpen szinte végig a hajdani Gömör és Kishont vármegye közigazgatási egységén belül maradtam – Derenket néztem ki a térképen, a romközségként nyilvántartott egykori települést. Az utam kis falumból, Urajról indult,…
Tovább
Háború utáni absztrakció III. rész

Háború utáni absztrakció III. rész

Képzőművészet 2019. április 08.
A svéd festményhármas után is izgalmas művek következtek, de előbb egy felirat állított meg. Ez az oktató felirat pedig arról informált, mi is az avantgárd. Mára ez a kifejezés teljesen el­terjedt, és hétköznapivá vált. Azért mégis nézzük ezt a megfogalmazást:…
Tovább
Fehér vászon – avagy az újrakezdések művészete

Fehér vászon – avagy az újrakezdések művészete

Könyvespolc 2019. április 08.
Az emberi fejlődés pszichológiája egy olyan téma, amellyel először a svédországi tanulmányaimon keresztül kerültem kapcsolatba. Ez a téma mély nyomot hagyott bennem, hiszen mint egy már régen keresett puzzle darab, illett az életfilozófiámhoz. A lényege, hogy az élet olyan, mint…
Tovább

Egyesületek

Irodalmi kávéház Lundban

Irodalmi kávéház Lundban

A Lundi Magyar Kultúrfórum több mint, hatvan éve jól működő egyesület Svédországban. Vállalom, hogy elcsépelt, de most ez…
Beszámoló az Ághegy-Liget Baráti Társaság (ÁLBT) tevékenységéről

Beszámoló az Ághegy-Liget Baráti Társaság (ÁLBT) tevékenységéről

Az ÁLBT 2005. január 20-án alakult, majd hosszú tevékenység után a társaság megszűnt. Az aktív vezetőségi tagok visszavonultak,…
Jelentés Norrköpingből

Jelentés Norrköpingből

Az utóbbi pár évben nagy változások történtek a norrköpingi Szent István Egyesületéletében. A természetes lemorzsolódások, s az utánpótlás…
Az EKE könyvegylet támogatókat és pártfogókat keres és vár a Trianon centenáriumához kapcsolódó esszékötetéhez

Az EKE könyvegylet támogatókat és pártfogókat keres és vár a Trianon centenáriumához kapcsolódó esszékötetéhez

Az EKE-sorozat létrehozása és húsz kötetre kiterjedő fenntartása mind a mai napig a világ magyar emigrációjának leghosszabb ideig…
A malmői Hungaroclub hírei

A malmői Hungaroclub hírei

Nagy sikernek örvendett mind az őszi szüreti bálunk, mind az Erzsébet-Katalin bálunk. December elején teli busszal karácsonyi vásáron…
Változatos programok a Stockholmi Magyar Házban

Változatos programok a Stockholmi Magyar Házban

Fölszállott a páva a Stockholmi Magyar Házra, 2018. december 8-án Az Adventi ünnepség meleg és családias hangulatát a Fölszállott…
A Szomszédnéni Produkciós Iroda óriási sikert aratott a Stockholmi Magyar Házban

A Szomszédnéni Produkciós Iroda óriási sikert aratott a Stockholmi Magyar Házban

Február 9-én a Magyar Házban is bemutatkozott a Szomszédnéni Produkciós Iroda két tehetséges szereplője: Bálint Ferenc és Tóth…
Csomortáni Gál László stockholmi kiállítása

Csomortáni Gál László stockholmi kiállítása

2019. február 9-én, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humorestjét megelőzően emlékezetes kultúreseménynek lehettek tanúi azok, akik a stockholmi Magyar…
Egy világot szórakoztatva írta be magát a futball nagykönyvébe az Aranycsapat

Egy világot szórakoztatva írta be magát a futball nagykönyvébe az Aranycsapat

„A dicső múltra emlékezve kell építeni a jövőt, és felvállalni magyarságunkat bárhol a nagyvilágban” Többnyire az urak és…
A karnevál bűvöletében | A SOMIT téli tábora

A karnevál bűvöletében | A SOMIT téli tábora

2019. február 15–17. között a Hälleberga Tábortanyán gyűltek össze a SOMIT-osok. Egy kis átváltozásra, farsangolásra – természetesen előtte…
Beszélgetés a Mikulással és a krampusszal

Beszélgetés a Mikulással és a krampusszal

December elején, a svédországi magyar gyerekek számára a SMOSZ szervezésében, Stockholmtól Malmőig mutatta be a Levelek Télapónak című…
A Pannónia klub életéből

A Pannónia klub életéből

A decembert a Mikulás-ünnepséggel kezdtük a gyerekek nagy örömére, majd szilveszteri teltházas bállal zártuk a 2018-as évet. Téli…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME