Unokatestvéreimmel abban az évben is, szokás szerint, nagyszüleinknél töltöttük a húsvéti vakációt. Mindnyájan örvendtünk a szép időnek, a korai tavasznak, sokat játszottunk, persze dolgoztunk is, segítettünk, ahol tudtunk, ahogyan az a jó gyermekekhez illik. A szüleink legalábbis így szerették volna, ezt magyarázták el nekünk vakáció előtt. Legyünk tisztelettudóak, szófogadóak és segítsünk a házimunkában. Magatartásunk olyan volt, amilyen, a segítéssel viszont nem volt baj, mert nagymama olyan munkát talált ki nekünk, amit mindnyájan örömmel, sőt egymással versengve végeztünk. Mi etethettük az állatokat. No, nem mindeniket, csak a nyulakat. 

Nagytatának rengeteg nyula volt, külön ketrecben kuksoltak az anyanyulak a kicsikkel, a növendék nyuszik, az öregebbek. Nagytata minden évben elmagyarázta a nyúltartás fontos tudnivalóit. Mi, nagyobbak eléggé untuk a már sokszor hallott oktatást, de nem panaszkodhattunk, mert nagytata akkor rögtön azzal jött, hogy: ismétlés a tudás anyja!

Elmondhatom, nagyon szórakoztató elfoglaltságunk lett a nyúletetés, még a kicsik is élvezték. Sokat viccelődtünk, Pistikét egyre biztattuk, lesse már meg, mikor fognak hímes tojást tojni, vagy festeni a nyulak, és mit gondol, vajon készen lesznek-e vele húsvétra? Pistike csak bólogatott, és nekünk eszünkbe sem jutott, hogy ő az ugratásunkat komolyan veszi.

Egyik nap, mivel nagytatának el kellett mennie otthonról, mi nagyobbak kísértük el nagymamát a boltba, segítettünk neki bevásárolni. Jó éhesen, fáradtan értünk haza, alig vártuk már, hogy leülhessünk ebédelni, mikor nagy sivalkodással beszaladt a szomszéd Boriska néni:

– Jaj, tessék már jönni, valami nagy bajtörtént! Nincsenek meg a nyulak!

– Hogy-hogy nincsenek meg? – kérdezte nagymama. - Ne butáskodjon Boriska, ott vannak azok a ketrecekben!

– De nincsenek, ha mondom! Egyetlenegy sincs, megszöktek! Megunták a rabságot, elmentek világgá! Jaj-jaj, mit csináljunk, hol keressük őket?

– Hogyan tudtak volna megszökni? –nyugtatta nagymama az óbégató nénit – a ketreceket berigliztük, a zárakat belülről nem tudják kinyitni a nyulak! Meg mi a csudáért szöknének meg? Ezek házinyulak, nem erdei vagy mezei vadnyulak! Itt van az otthonuk, biztonságban vannak, mindenük megvan,ami szükséges! De még az sem valószínű, hogy ellopták volna őket! Egyszerre ennyi nyuszit! Hiszen Bodri kutyánk hűségesen őriz mindent, ugatott volna! Hallott ugatást? Ugye nem? No, gyerünk, nézzük csak meg jobban, több szem többet lát!

Az egész viháncoló gyereksereg nagymama után tódult, látni, hallani akartuk, hogyanszégyenül meg a mindentudó Boriska néni. Összekacagtunk a háta mögött, egyikünk még verset is faragott hirtelen, melyet tévedéséért a fejére olvashatunk majd.

Bezzeg elhallgatott a vihogó társaság, mikor kiértünk a gazdasági udvarba, és megláttuk, hogy a ketrecek ajtaja, sőt a veteményes kertajtaja is tárva-nyitva, nyúl meg egy szál sem!

– Vajon mi történhetett?

Nagymama tanácstalanul nézett körül, majd, mintha eszébe jutott volna valami megoldás, figyelmesen megnézett minket is.

– Nagymama, nem mi voltunk! Hiszen itthon sem voltunk! Veled voltunk! – tiltakoztunk sértetten.

– Ez igaz – sóhajtott nagymama. – Velem voltatok, de… hol van Pistike?

Pistike sem volt sehol! Ezen Boriska néni csodálkozott a legjobban, pedig nagymama rábízta a gyereket, éppen ő volt, aki felajánlotta a segítségét. Nagymama gondolkodott egy kicsit, majd magabiztosan elindult a kertajtó felé:

– Pistike! – kiáltotta el magát.

– Piiiis-tiiii-keee! - kiabáltuk mi is kórusban, aztán meg sem várva nagymama biztatását, beszaladtunk a kertbe, ki erre, ki arra. Sokat nem kellett keresgéljünk, Pistike ott kucorgott a játékházunk mögött.

– Hát, te mit csinálsz itt, Pistike? – kérdezte nagymama kedvesen.

– Vigyázok, hogy a nyulacskák tudjanak dolgozni – válaszolta Pistike olyan megelégedett, boldog hangon, mint akinek sikerült megoldani valami nagy feladatot.

– Aha! Ezek szerint te tudod, mi történt anyulakkal?

– Nem történt semmi. Dolgoznak. – Nyugtatta meg nagymamát Pistike.

– Dolgoznak? És, ha szabad megkérdenem, mit dolgoznak? – kérdezte nagymama.

– Hát, amit kell. Festik a tojást.

Mi elképedve hallgattuk a párbeszédet! Nem értettünk semmit! Aztán lassan csak fény derült a dologra. Nagymama tapintatos kérdéseire kapott kissé zavaros válaszokból kiderült, hogy Pistike tényleg komolyan vette biztatásunkat, és naponta többször is felkereste a nyúlketreceket, de semmilyen jelét nem látta annak, hogy a nyulacskák tojást kívánnának tojni, pláne festeni! Aztán elgondol­kodott azon, hogy így, ketrecbe zárva, minden kíváncsi szem láttára talán nincs is kedvük hozzá! És festékük sincs, sem ecsetjük! Ezért határozta el, hogy segít rajtuk. A nagytata festékeit már előző nap kivitte a kertbe, ma csak addig kellett várjon, míg Boriska néni hátat fordít neki, máris kilopakodott, kinyitotta a kert, majd a ketrecek ajtaját.

– Csak az volt a baj, hogy ezek a butuskák nem is vették észre, hogy kinyitottam a zárakat. Sok időbe került, míg mind ki tudtak jönni a kertbe. De itt úgy szétszaladtak, hogy nem is tudtam megmutatni nekik, hogy hova tettem a festékeket! – tette még hozzá Pistike.

Nagymama szigorúan megtiltotta, hogy kikacagjuk kedves, jóindulatú öcsikénket. Azt nem tudom, Pistikének mennyi idő alatt sikerült a nyuszikat kiterelgetni a kertbe, nekünk ráment az egész napunk, míg egyenként megtaláltuk őket, és visszavittük a helyükre. De nem bántuk, elmondhatom, olyan jókedvünk ritkán volt, mint a tojást tojó és festő nyuszik keresése alkalmával! Csak Pistikének nem tetszett a működésünk:

– Most aztán biztos, hogy nem lesz hímes tojásunk! – kesergett.

– Ne búsulj kisfiam, a nyuszik nem hagyják cserben a jó gyerekeket, várd csak ki a végét! Nem kell beleszólni a dolgukba, maguktól is tudják, mi a tennivalójuk. – Vigasztalta nagymama.

Mikor felvirradt húsvét vasárnap reggele, nagymama azzal költötte a társaságot, érdemes lenne megvizsgálni a kerti bokrok alját, ő úgy érzi, lesz ott valami! Kapkodva öltöztünk, hogy minél hamarabb a kertbe érjünk. Már az első bokor alatt csomagra leltünk! A második, harmadik… mindenik bokor alatt volt valami ajándék, pont annyi, ahányan voltunk! Pistike a büszkeségtől és boldogságtól alig bírt magával! Ahogy mondani szokás, fülig érő szájjal mosolyogott, és mindegyre azt mondogatta:

– Látjátok, milyen ügyesek voltak a nyuszik? Ugye jól tettem, hogy elengedtem őket?

Majd nagymamához fordult:

– Igazad volt nagymama! Ígérem, máskor békében hagyom a nyuszikat! Most már látom, okosak ők, tudják, mit várnak tőlük a gyerekek!

Kívánom, hogy hozzátok is eljöjjön a húsvéti nyuszi, hozzon minden jó gyereknek sok-sok finom csoki tojást. Jó locsolkodást, hogy nehogy elhervadjanak a lányok, és mindenkinek kívánok kellemes húsvéti ünnepeket!

Bazsó, Ildikó néni