Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú. Úgy hívták, hogy kis Bence. Kedves, de nagyon kíváncsi gyerek volt. Mindig-mindig csak kérdezett:

 - Az mi az? Mit csinálnak vele? Miért? Mikor? Meddig?  – Soha nem hagyott volna ki egyetlen kérdést sem! És persze nem elégedett meg egyetlen felnőtt válaszával. Kérdezte az édesanyját, édesapját, a nagymamákat, nagytatákat, nagynéniket, nagybácsikat, a testvéreit, szomszédokat, mindenkit. És mivel egyre több dolgot kérdezett, a felnőttek lassan belefáradtak a magyarázatokba. Csak nagytata nem, ő mindig csak bíztatta Bencét és nyugtatta a felnőtteket:

 - Úgy tanul a gyermek, ha kérdez!

Meg olyan bölcs dolgokat is mondott, hogy:

 - Jegyezd meg Bence! Amit hallok, elfelejtem. Amit látok, megjegyzem. Amit csinálok, megértem. Amit tapasztalok, az tudássá válik.

Történt egyszer, hogy Bence jártában-keltében egy ismerősük udvarán meglátott egy furcsa kis épületet. Úgy nézett ki, mint egy vastag törzsű, hatalmas gomba. Gömbölyű volt a teteje, mint a gomba kalapja, a törzsén egy kis ajtó. Pont úgy nézett ki, mint az egyik meséskönyvében a törpék házikója.

 - Vajon mi lehet ez? – tanakodott magában Bence. Aztán nem csak tanakodott, hanem meg is kérdezte.

 - Tessék mondani, mi ez?

 - Ez, kisfiam, egy kemence

 - Mire való?

 - Kenyérsütésre

 - Hogyan működik?

 - Kinyitjuk az ajtaját, tüzet rakunk a kemencébe, mikor az jól átforrósodott, kihúzzuk a parazsat a kemence földjéről. Aztán lapáttal belerakjuk, bevetjük a megdagasztott, megkelt kenyértésztát. Mikor megsült, kivesszük.

 - Jaj, de érdekes! Most is van benne kenyér?

 - Nincs, csak egy héten egyszer sütünk.

 - Megnézhetem?

 - Megnézheted, de nincs sok látnivaló az üres kemencén.

Bence hazament, nagyon örvendett az érdekes felfedezésnek, el is mesélte, mit látott, mit hallott. – Be jó lenne belülről is megnézni! – gondolta.

Addig-addig gondolkodott rajta, míg egy nap alkalom adódott a megvalósításra. A boltba küldte az édesanyja, útja a kemencés udvar előtt vezetett el.

 - Na, most, vagy soha! – gondolta Bence.

Körülnézett, senkit sem látott, odament a kemencéhez, kinyitotta az ajtaját, belenézett. Semmit sem látott, csak a sötét lyukat! Közelebb hajolt, úgy sem látott. Bemászott, körbetapogatta a kemence falát, aztán le is ült a földjére, mert azt is szerette volna megtapasztalni, milyen lehet sülő kenyérkének lenni.

Az édesanyja várta, várta Bencét, de hiába várta.

- Ejnye, hol maradhat ilyen sokáig ez a gyerek?

Elindult megkeresni. Hamarosan rátalált, de nehezen hitte el, hogy a kemencéből kikecmergő koromfekete gyerek az ő fia. Hogy tovább mi történt, azt ti is tudjátok, mert a történetet valaki versbe szedte, s azóta ország – világ tudhatja, hogy:

Volt egyszer egy kemence,

belebújt a kis Bence,

kormos volt a kemence,

fekete lett kis Bence

 

Meglátta a mamája,

nem ismert a fiára,

becsukta a kemencét,

jól megszidta kis Bencét

 

Tóth Ildikó